Foszlányok

Látogatók száma: 19

Életem emlék foszlányai... szerelmekről, szeretőkről.

Ádámot érdekesen ismertem meg. Éppen közvélemény kutatóként dolgoztam. 40 év körüli férfit kellett keresnem meghatározott lépcsőházban. Becsengettem, ajtót nyitott és ott akkor rögtön történt valami. Már akkor nem a kérdésekre figyelt. Randit kért. Találkoztunk néhányszor. Elvált, két gyermeke van. Gyerekeinkkel elmentünk egy városi rendezvényre. Dodzsemeztünk, célba lőttünk, koncertet néztünk, tökéletesnek tűnt minden. Hamarosan szorosabbra fűztük a kapcsolatot. Olyan volt, mintha ő lenne, aki nekem való. Imádott, de feltűnt, hogy iszik. Akkor is észrevettem, hogy ivott, amikor csak úgy felszaladtam hozzá. Egyszer eljött és leosztotta a gyerekeimet. Itt betelt a pohár. Ismét csalódtam. Bár találkoztunk még néhányszor, ő is észrevette, hogy megszakadt valami. Pedig jól indult.
Később, mások mondták, megverte feleségét és sakkban tartotta gyermekeit is. Még időben megszabadultam tőle.

Hihetetlen, hogy ennyire lehet rajongani egy rég nem látott volt kedvesért. Senki nem érdekel, teszem a dolgom, miközben arra várok, hogy találkozzunk. Naponta beszélünk telefonon, ez nagyon sokat jelent mindkettőnknek. Remélhetőleg elkezdődött valami, vagy folytatódik? Soha nem kezdődött el, vagy soha nem lett vége??
Együtt jártunk gimibe. Az osztálytársam és legjobb barátom volt.
Soha nem jött össze ennél több. Amikor ő akarta, akkor éppen én nem, és fordítva. Még suli után is tartottuk a kapcsolatot. Kulcsa volt a lakásunkhoz. Nekem akkor élettársam volt.
Persze előfordult, hogy megcsaltam a párom. Ilyenkor Ő volt az alibi. Volt, hogy el is jött velem. Annyira őszinte jó barát!! Később eltávolodtunk egymástól, csak osztálytalálkozókon beszélgettünk. Férjhez mentem, megnősült. Az utolsó találkozón már nem utasítottam volna el, de ő kibírta, hogy ne történjen semmi. A következő találkozóra nem jött el. Már az nagyon érdekes volt, hogy elsőre felvette a telefont, amikor hívtam. Magánéleti problémái miatt ugyanis szelektál a telefonhívások között. Az enyémet felvette, pedig ismeretlen volt a számom. Örült, őszintén örült nekem! Már akkor valami melegség öntött el, ami azóta is megmaradt folyamatosan, amikor órákat beszélünk telefonon.
Egyelőre nem tudunk találkozni, de fogunk. Annyira várom. Időközben mindketten elváltunk, újra előttünk a lehetőség, hogy bepótoljuk az elvesztegetett éveket.

Rikit a munkahelyemen ismertem meg. Pontosan 10 évvel volt fiatalabb nálam, mégis olyan erővel sodort magával, mint eddig csak kevesen. Én is fiatalabb lettem 10 évvel. Újra a buli került előtérbe. Ő egy különleges srác volt, kos. Lendületes, értelmes, magas, jóképű és csodálatos. Reggel, délben, este, minden szabadidőnket kihasználva együtt voltunk. Nagyon sokat beszélgettünk. A mai napig megmaradt jó kapcsolatunk, bár a szerelem elmúlt, vagy legalábbis átvette az ész a hatalmat a szív gyengesége felett. Mára boldog egy korban hozzáillő lánnyal, de amíg együtt voltunk….
Nagyon sokat kocsikáztunk. Úgy vezetett, mint egy autóversenyző. Olyan dolgokba tudott belevinni, amit se előtte, se utána nem tartottam helyesnek. Pl. szinte mindig ittasan vezetett. Én ezt nagyon elítélem, akkor mégis mindig beültem mellé. Szeretkeztünk ahol és amikor csak lehetett. Csodálatos volt. Ugyanakkor kissé az anyja is voltam. Előfordult, hogy hajnali kettőkor mentem érte és vittem haza, mert úgy berúgott, hogy menni se nagyon bírt. Az anyukáját már akkor ismertem, mikor ő még öt éves lehetett. Ez némileg zavart és furcsa volt. Felelősséget éreztem érte. Erősen lelki sérült fiatalember ő, akinek bár minden oka megvolt lázadó életmódjára, mégis folyamatosan próbáltam meggyőzni tettei helytelenségéről. Szülei elváltak és nagyon megromlott kapcsolatukban a gyermek volt az ütközőpont. Ő pedig szeretett volna mindkettőjüknek megfelelni, ugyanakkor az apai és anyai viselkedésminta teljesen ellentétes volt előtte. Ebben a kettős szerepben nem találta meg az egyensúlyt.
Végül több tragédia árnyékolta be a kapcsolatunkat. Először legjobb barátja öngyilkossági szándéka és ebből következő teljes bénulása rázott meg mindkettőnket. Nem sokkal ezután a férjem előtt történő teljes lebukásunk pecsételte meg sorsunkat.
Valójában akkor éppen csak beszélgettünk az autójában, nem messze házunktól, amikor is férjem váratlanul hazajött. Miután ránk törte az autó oldalüvegét, ezzel összevágva saját kezét és Riki fejét, már nem volt visszaút. Ekkor én Rikivel maradtam, majd miután hazamentem, megmondtam férjemnek, hogy válni akarok. Ez úgy érte őt, mint derült égből villámcsapás, pedig észre kellett volna vennie, hogy kapcsolatunk már régen ellaposodott. Szerettem és a mai napig szeretem, de a szerelem elmúlt, már nem volt visszahozható.
A gyerekek miatt még megpróbáltunk együtt maradni, majd mikor a külön költözés mellett döntöttünk, még akkor is adtunk magunknak lehetőséget, hogy hátha. Két év elteltével adtuk be a válópert, a folyamat visszafordíthatatlannak bizonyult.
Riki természetesen megijedt a válásomtól, nem akart felelősséget vállalni a gyermekekért, ami persze korából és életmódjából adódóan érthető volt. Elmaradozott, már nem ugrott, ha hívtam, eltaszított magától. Akkor nagyon rosszul esett, de később rájöttem, teljesen igaza volt. Se megbízható jövedelme, se egyéb egzisztenciája nem volt ahhoz, hogy hosszabb távra tervezhessen velem. Különösen nem gyermekeimmel, hiszen fiamnál mindössze 12 évvel idősebb. Elfogadtam döntését, de szívemet a mai napig megdobbantja, ha találkozunk.
Persze voltunk néhányszor együtt bulizni, elkísért egy koncertre, életem első szerelmének koncertjére, ahol megint nagyon közel engedett magához, de ez csak arra az estére korlátozódott.
Évek teltek el, kapcsolatunk és találkozásaink ritkulnak, de azért tudunk egymásról.

támogatóink