Góliát (1. rész)
Látogatók száma: 73
Ez is egy Netes párkeresős történet, de egyáltalán nem vicces...
Ő kezdeményezte a kapcsolatot, egy meglehetősen hosszú levelet kaptam tőle. Az első néhány sor olvasásakor úgy tűnt, hogy az e-mailje inkább egy álláskereső által megírt motivációs levél, mint egy jövendőbeli partnernek szánt bemutatkozó iromány, mert csupa szépet és jót írt magáról, végig ömlengett. Végül is, aki társat keres, annak is el kell adnia magát, és a „munkáltatója” a jövendőbeli partnere lesz, nem? Miután elolvastam a levelet, azon tűnődtem, hogy vajon miről fogunk beszélgetni, olyan részletesen beszámolt az életéről.
Három fotót mellékelt: István a síbajnok, István a kerti partik főszakácsa, és István az üzletember.
Az egyik fényképen eszméletlenül jól nézett ki. Naponta többször is azon kaptam magam, hogy ülök a számítógép előtt, és mint egy kisgyerek, aki rábukkan az elrejtett karácsonyi ajándékra, titokban gyönyörködik benne, és ég a vágytól, hogy birtokba vegye, úgy kuksiztam azt a képet. A tekintete szinte sütött a monitoron keresztül is, mégis jéggé dermedve, megbabonázva néztem farkasszemet a vagány macsóval. Minél többször láttam, annál jobban vágyakoztam rá.
István egy 198 centis dalia. Én 168 centiméter vagyok. El sem tudtam képzelni, hogyan fogunk mutatni egymás mellett, ilyen magas pasival még nem jártam.
Az első randira mindenesetre felvettem a legmagasabb sarkú lábbelimet, de még így is ágaskodnom kellett, amikor kézfogás után adtam neki két puszit.
Meglepődtem, mert élőben nem ugyanaz a karakter köszönt vissza, mint a fotón. Nem ő volt az első pasas, akivel így jártam. Olyan furcsa, hogy bizonyos beállítások a fényképeken teljesen más képet festenek az emberről, mint amilyen valójában. Sajnos túl sokszor néztem meg a kedvenc fotómat Istvánról, és rá kellett jönnöm, hogy téves képet alkottam róla.
Szerencsére így is rokonszenvesnek találtam, és kiderült, hogy egy kifinomult úriember, de még egy aprócska jelzővel címkéztem fel: sznob úriember.
Céltalanul kószáltunk a városban, és miközben beszélgettünk egyértelművé vált számomra, hogy István felsőbbrendűnek képzeli magát embertársainál. Nem mondom, hogy minden ok nélkül, mert vagyona, pozíciója, és iskolai végzettsége alapján valóban megtehette, hogy egy sznob férfi szerepében tetszelegjen, de ez engem egy kicsit taszított. Úgy vélem, hogy minél gazdagabb és okosabb valaki, annál szerényebb, nem kérkedik a vagyonával és az eszével. Ezt sajnos Istvánról nem lehetett elmondani.
Mesterien értett az udvarláshoz, előzékeny, udvarias, talán egy picit modoros is volt. Épp ezért nem éreztem a randevú végén azt a felszabadultságot és könnyedséget, amit vártam.
Bevallom férfiasan, hogy a személyiségénél csak a vastag pénztárcája volt vonzóbb.
Előző kapcsolataimban mindig a szívem vezérelt, ezért ki akartam próbálni, hogy milyen viszonyom lesz azzal a fickóval, akinek a lelke mellett a bukszája iránt is gyengéd érzelmeket táplálok.
Valósággal sugárzott róla, hogy nem egy átlag pasi: kihúzta magát, emelt fővel járt-kelt, robusztus alkata tekintélyt parancsoló volt. Büszkén állította magáról, hogy minden nő pisil utána, a lányok-asszonyok sorban állnak a kegyeiért, olyan szép szál legény. Amikor ezt mondta mosolyra görbült a szám, és képzeletben a vállamat veregettem: „Tiéd a fickó! Jó parti, megkaptad, vigyázz rá!”
A találkánk után otthon eszembe jutott, amit anyámtól, nagymamámtól többször is hallottam már, és igazat adtam nekik: „Egy férfit könnyű megszerezni, de megtartani nehéz!” Sohasem jelentett gondot számomra a pasik becserkészése, de a legtökéletesebbnek induló kapcsolat is sokszor néhány hét, vagy hónap alatt befuccsolt. „Vajon Istvánt mennyi ideig tudom megtartani?” - tettem fel a kérdést.
Az elkövetkezendő hetekben közelebbről is szemügyre vehettem, hogyan élnek a vidéki sznobok. Első a munka, ezen kívül elengedhetetlen a befolyásos üzletemberekkel való érintkezés, kell egy pazar ház, menő autó. Fontosak a kulináris élvezetek, a sport, az egészséges életmód, plusz legyen mellettük egy csinos barátnő.
Teniszezni vitt, vezethettem az automata sebváltós audiját, és olyan elit éttermekben fordultunk meg, amelyek létezéséről addig nem is tudtam. Ezen kívül kérkedett még azzal is, hogy Olaszországba jár síelni, meg is ígérte, hogy egy sítúrára magával visz.
Amikor találkoztunk, állandóan hurcoltattam magam ide-oda, Istvánnal aranyoztam be a dolgos hétköznapokat, ő volt az unalmas munkanap fénypontja.
Ő velem kérkedett, én pedig vele vágtam fel.
Nagyon komolyan vett, ami megijesztett. Betartotta a klasszikus udvarlási formulákat, nem akart mindenáron ágyba cipelni. No, ezen álmélkodtam, mert nem ehhez voltam hozzászokva, de egyáltalán nem bántam.
folyt.köv.
A cikket írta: Lizelotte
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nagyon jó. Kíváncsi vagyok a folytatásra! Mikor húzod már az ágyba a pasast? ;-)
Üdv,
Pinokkió
* A végére szerintem írd oda, hogy: folyt. Kicsit néztem magam elé 1 percet, majd fellapoztam a cikk tetejére, és rájöttem, hogy nem vagyok hülye, ez az első rész. Lehet ezért nem pontozott még senki?!