Halálos szerelem.

Látogatók száma: 46

Amíg nem történt meg velem, csak a mesékben hittem el, hogy van ilyen. Létezik egy életet betöltő érzelem, ami nem múlik el, fogva tart, gúzsba köt, a levegőt jelenti, és ha elfogy megfulladsz.

Nagyon régen 35 évvel ezelőtt férjhez mentem. Két évig tartó udvarlás alatt, többször szembesültem azzal a ténnyel, hogy nem vagyunk egymáshoz valók. A fiú, nevezzük M-nek, váltig állította: csak Én létezem számára az életben, senki nincs, aki rajtam kívül létezne. Volt többször, hogy elküldtem, este a moziból hazatérve, de reggel ugyanúgy ott találtam a kapu előtt, ott ült egész éjjel. Olyan is gyakran előfordult, hogy gyalog jött hozzám, (20 km-re lévő másik városban lakott) mert nem tudott várni a buszra, velem akart lenni. A szülei is megkerestek, mondván nem vagyunk egymáshoz valók. Kifejtettem, nem Én ragaszkodom elvakultan a másikhoz, többször történt szakítás, mint a bumeráng mindIg visszatalált. Igazából, ő sosem szakított, mert akkor is a kapu előtt várakozott mondván, majd csak beengedem.
Végül (mivel a szülői házban sem volt minden oké) engedtem a kérésnek: feleségül mentem hozzá. Már az első hét eltelte után, haza akartam menni, anyám kijelentette: amilyet szakítottál, olyat szagoljál- haza jövetel nincs! Folytatódott a rémálom. Az utcára sem mehettem ki, előtte az anyósnak (náluk laktunk) szólnom kellett. A mostani biztonsági őrök tanulhattak volna az anyóstól, hogyan kell őrizni valakit, hogyan lehet elérni, senki ember fia ne merjen ránézni az őrzött személyre. Soha nem adtam okot arra, hogy őrizni kellett volna.
Terhes lettem, megszületett a fiam, idő előtt a mentőben, mert hiába mondtam jön a baba, férjem úgy döntött, még nincs itt az ideje, nem kell engem nézegetni.Végül az utolsó pillanatban hívták a mentőt, elindult és megszültem a fiamat. Elfogadta Ő, hogy van egy gyermek, de elfogadhatatlan volt számára, hogy első számú lett a gyermek mindenek előtt, a baba volt a legfontosabb.
Jött egy kis lélegzetvétel (behívták katonának), gondoltam változik majd a helyzet. Tévedtem. Az őrület határán volt, hogy nem lehetett mellettem, iszonyatos küzdelmet folytattam, hogy ne történjen baj! Az sem nyugtatta, hogy továbbra is az anyóséknál kellett lakni, az őrző-védő szolgálat másodpercnyi pontossággal működött. Követelte , legyen azonnal másik gyermek, és akkor csak egy év a katonaság. Így is lett. Teltek az évek, sikerült elérnem, hogy külön költözzünk az anyóséktól. Elindultam munkahelyet keresni (előtte nem dolgozhattam, mert az anyós nem tudott volna őrizni). Kitört a botrány, hogy gondolom Én! Erős maradtam, megtettem, elmentem dolgozni egy varrodába, ahol a két szerelőn kívül más férfi nem volt a munkahelyen. Ez sem volt jó. Elkezdődött a kocsmába járás- meg az anyósnál ivás, mondván: valamivel el kell ütni az időt, amíg Én dolgozom, késő délután értem haza a gyerekekkel, oviból iskolából. Egyre jobban eldurvult a helyzet. Nem ragozom tovább...Tizenhárom év után azt mondtam, ELÉG! Közösen épített házunkból szabályosan megszöktem (mindent hátrahagyva) a két gyerekkel. Albérlet.

A cikket írta: katkat

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

kiki64

hihetetlen, hogy lehet ilyan féltékeny egy ember!!!!!
jól tetted, még ha nehezebb is, de gondolom, sokkal nyugodtabb

:)

ginesz

Nem lehetett egyszerű meghozni ezt a döntést.A baj, hogy az emberek azt hiszik, ha feleségül vesznek valakit akkor Őt birtokolhatják....holott társnak kellene tekinteni!

Lyza

Nem irigyellek, sőt elismerésem a kitartásodért! Puszillak! Lyza

katkat

Köszönöm mindhármótoknak,kérlek benneteket olvassátok végig. Köszönöm.

katalina

Nem lehetett könnyű, de már az előzménykből látni lehetett, hogy nem lesz álom-házasság. (Könnyű mondani utólag, mikor én is így jártam, csak én 3 gyerekkel, és 16 évi házasság után álltam lábra és döntöttem úgy, hogy egyedül nevelem tovább a gyerekeket!)
Okos döntés volt. Nem lehet életfogytiglanra ítélni magunkat, amiért fiatalon rosszul döntöttünk.
Jó, hogy megiírtad, a folytatásra is kiváncsi vagyok!
Szeretettel: Kata

katkat

Köszönöm Kata!