Különös házasság
2010. június 26. - Látogatók száma: 79
Szerencsére mára már eltűnt az az időszak, amikor a szülők házasságra kényszeríthették fiaikat, lányaikat politikai, anyagi vagy egyéb érdekek miatt. Napjainkban az emberek többsége szerelemből házasodik.
Biztosra veszem, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit a kényszerítő körülmények olyan házasságba sodortak, amiben nem érzi jól magát.
Pedig a férjem alapjában véve jó ember! Soha az életben nem bántott bennünket még kisujjal sem. Kapcsolatunk elején - fiatal és tapasztalatlan voltam - úgy gondoltam az idő előrehaladtával elmélyülnek majd az érzelmek, szerelmes leszek belé, hiszen már volt ilyenre példa. Lehet, hogy talán bennem van a hiba, de igazából sohasem tudott szerelmet ébreszteni bennem, ezáltal sohasem voltam féltékeny rá.
Tisztelem, becsülöm Őt a jóságáért, és a magam módján szeretem is, de csak mint embert, nem pedig férfit! Biztonságot, kiszámíthatóságot nyújt, hiszen amikor megismerkedtünk, pont ezekre volt a legnagyobb szükségem.
Elmenekültem a rossz szülői otthonból, mert már nem bírtam elviselni a folytonos veszekedést, az állandó félelmet, a szűnni nem akaró megaláztatást.
Sajnos egyetlen olyan belső tulajdonsága sincs, ami számomra egy férfit vonzóvá tesz.
Mindig is tetszettek azok a férfiak, akik erős, magabiztos, határozott karakterrel rendelkeznek, hiszen magam is hasonló beállítottságú vagyok.
Férjem mindezen tulajdonságok éles ellentéte! Gyenge jellemű, bizonytalan, döntésre képtelen férfi, a problémák megoldása mindig is az Én feladatom volt, és az is lesz.
Természetünk, érdeklődési körünk is teljesen más, Én alapjáraton is egy pörgős, temperamentumos egyén vagyok, Ő egy csendes nyugodt ember.
Én sem vagyok tökéletes, nekem is vannak hibáim, de kinek nincs! Ő is érzi, hogy valami nincs rendben, de mivel érzelmileg nehezen tud megnyílni, ezért mereven elzárkózik a kommunikációtól.
Úgy gondolom, hogy szánalomból, sajnálatból senkivel sem lehet leélni egy életet, mert egy jól működő házasságban nem az ilyen érzelmeknek kell dominálni.
Az utcán járva-kelve irigykedve nézem azokat a fiatal, szerelmes párokat, akik egymásba fonódva ölelkeznek, csókolóznak, ilyenkor mindig az jut az eszembe, hogy az Én házasságom kényszerből kötettett, szüleim "jóvoltából" nem ismerhettem meg azt a legszebb emberi érzést, amit úgy hívnak: szerelem.
A cikket írta: Polly
Hozzászólások
időrendi sorrend
miért nem?
be voltál zárva egy börtönbe?
Légy akár egyedül is boldog, s az, hogy valaki elvált, az még nem azt jelenti, hogy rossz az ember, de azt igen, hogy inkább kilépett egy rossz helyzetből, mert lépni, változtatni. S már ez felér egy kisebbfajta boldogsággal.
:)
Csak arra vigyázz, hogy legközelebb ne érd be kevesebbel, mint a "villám-csapás". :)
Hangosan gondolkodom kicsit, ha megengeded Polly...
Ha most annyi idős lehetnék, mint te, már rég elváltam volna, ha rég elváltam volna, akkor talán ŐT nem sodorja utamba az élet. Akkor viszont azt a sok-sok jót, amivel elhalmoz, soha nem ismertem volna meg, ha most elvált asszony lehetnék, akkor tegnap se vitáztunk volna... ördögi kör.
Egy kapcsolat a kezdetektől fejlődik és kiteljesedik,....vagy nem. Nálatok ez a második eset történt. Minden házasságban vannak persze hullámhegyek -és völgyek.
Azt kellene eldöntened, hogy valójában Te mit szeretnél. Hiszen ha mindig csak egymás mellett éltetek,....de nem egymással és egymásért, az ennyi idő elteltével se fog változni. Szánalomból vagy sajnálatból együtt élni pedig nem szabad, ebben igazad van.
Azt is érzékelteted, vágysz arra, hogy szeressenek és szerethess. De Polly,.....ezért tenni kell.....
Pussz,
Tündér :-)