újabb események régebbi események további események
09:12
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Laca és a sokk hatás (1. rész)

2011. október 20. - Látogatók száma: 75

Újabb történet a múltból. Az Internetes párkeresésben csalódtam, ezért gondoltam egyet, regisztráltam egy esemeses társkeresőn. És láss csodát! Laca jött, látott, és győzött, mint Caesar.

Szerdán még a telefon billentyűzetén, szombaton viszont már egymás testén játszadoztunk az ujjainkkal.
Visszaidézve az akkor történteket, nem értem, hogy lehettem olyan bátor, vagy inkább vakmerő, hogy egy vadidegen fickót két nap esemesezés után beengedtem a lakásomba.
Mondhatnám, hogy azt súgta a női megérzésem, hogy nem kell tartanom tőle, mert egy becsületes, őszinte pasas, de nem mondom, mert semmilyen megérzés nem súgott semmit. Egyszerűen meggondolatlanul viselkedtem, és kész. De nem bántam meg.
Néhány üzenetet váltottunk, aztán Laca elküldte a fotóját, és felhívott telefonon. Annyira magával ragadó, lehengerlő volt a stílusa, hogy pillanatok alatt a bűvkörébe kerültem. Művelt, sokoldalú, több nyelven beszél, olyan fickó, aki mellett egy percig sem lehet unatkozni. Alighogy megismertem, máris megkapott a modora, az esze, a lebilincselő intellektusa. „Na végre egy pasi, akire úgy nézhetek, mint liba az Istenre” - ez volt az első gondolatom.
Nemsokára az is kiderült, hogy minden volt már, csak akasztott ember nem. Többek között dolgozott az elhárításnál, külföldön, imádta az extrém sportokat, mindig nagy kanállal habzsolta az életet. Én, a röghöz kötött kis pipi, aki alig mozdultam ki szülővárosomból, tátott szájjal hallgattam a beszámolóit, élményeit, kalandjait. Kifogtam egy életművészt!
Amikor feljött hozzám, és megláttam, úgy éreztem magam, mint akit áramütés ért. De nem ám 220, egyenesen 380 Volt!
A kiváltó inger Laca volt teljes valójában a 180 centijével, a rakoncátlan, homlokába omló hajtincseivel, a kölykös, pajkos mosolyával, ami mellé csillogó tekintet, és sziporkázó habitus társult.
A tünetek, amelyeket produkáltam, valóban az áramütés okozta sokkra hasonlítottak: szaporán vert a szívem, nyugtalan, és zavart lettem. Mint tudjuk, a sokkos beteget hanyatt kell fektetni, a szorosabb ruhadarabokat meg kell lazítani, nem szabad egyedül hagyni, és ha nem lélegzik, akkor szájból szájba kell lélegeztetni. Laca nem teketóriázott, rövid időn belül diagnosztizálta a betegségemet, és megfelelő, szakszerű ellátásban részesített. De nem ám in medias res! Mielőtt a sokk okozta terápiát elkezdte alkalmazni rajtam, rengeteget beszélgettünk. Ittam a szavait.
Hihetetlenül felpörögtem tőle, rövidesen egy hullámhosszon voltunk, és csak bújtam, bújtam, bújtam az ölébe, tapadtam a mellkasára. Meglepődtem saját magamon, mert úgy viselkedtem, mint egy kiskutya, amelyik szagot fogott, csak szimatoltam, és képtelen voltam levakarni magam róla. Életemben nem találkoztam még olyan pasival, akinek az illata ennyire ellenállhatatlan volt. A szexuális kisugárzás, ami Lacából áradt mámorítóan hatott rám, megszédített, megrészegített. Nem tudtam betelni vele.
- Hey, Te kis céda vagy, tudod! - kacsintott rám a huncut mosolyával.
- Ne merészelj cédának hívni!
- Ne? Akkor Cédulka leszel, jó?
- Az mindjárt más! - kacagtam önfeledten, és harapdálni kezdtem a fülcimpáját…

Egy jól sikerült randi után mindig forgatókönyvszerűen zajlanak az események: az együtt töltött órák meghökkentően rövidnek tűnnek, és képtelen vagyok elhinni, hogy - ha csak rövid időre is, de - el kell szakadnunk egymástól.
Két napot töltöttünk el együtt, Laca hétfő hajnalban elindult dolgozni, és lassan nekem is készülődnöm kellett. Miután szívszaggató fájdalmak közepette elengedtem a kezét, és visszafeküdtem az ágyba, mélyen beszívtam a kispárnából és a takaróból áradó Laca-illatot, és boldogan tervezgettem a közös jövőnket.

folyt. köv.

A cikket írta: Lizelotte

6 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

 
2011. október 27. 12:36
Ez nagyon tetszett Liz! :))
Jó a sokkhatás kezelésének módszere! :)))
Vicces és pörgős! Ismerős nekem a pasi típusa! :)))

És ez a kedvenc részem:

„Na végre egy pasi, akire úgy nézhetek, mint liba az Istenre”
2011. október 23. 09:35

megtekintés Válasz erre: bokorur - 2011. október 23. 09:29

Tisztelt Lizelotte!
Meg kell állapítanom, hogy Ön egy nagy tehetség. A borítékos írása után, most egy másik módon mutatta meg magát nekem. Kellemes a humora, jó íráskészséggel rendelkezik, fel tudja csigázni az olvasóját.
A sok gyakorlás Ön szerint hova juttathatja? Céljai? Írjon sokat!
Bokor

Köszönöm Bokorur!

Még magam sem tudom mik a céljaim, egyelőre jólesik az írás. :)

Üdv,

L.
2011. október 23. 09:33

megtekintés Válasz erre: - 2011. október 20. 18:37

Szia Liz!

Nagyon jó a cikked, és várom a folytatást!!


Mentek a pontok.

Üdv. :-)

István

Köszi István! Olvasd tovább, érdekes lesz!

Üdv,

L.
2011. október 23. 09:33

megtekintés Válasz erre: Tyson - 2011. október 20. 17:34

Szijjja Lizelotte!
Hogy te mindig kifogod. Nem jó próbákozól! Küld el a telefonszámodat .D
Tyson

Kedves Tyson!

Mindig kifogtam. :( De legalább van miről írnom!

Olvasd tovább a sztorit!

Üdv,

L.
2011. október 23. 09:29
Tisztelt Lizelotte!
Meg kell állapítanom, hogy Ön egy nagy tehetség. A borítékos írása után, most egy másik módon mutatta meg magát nekem. Kellemes a humora, jó íráskészséggel rendelkezik, fel tudja csigázni az olvasóját.
A sok gyakorlás Ön szerint hova juttathatja? Céljai? Írjon sokat!
Bokor
 
2011. október 20. 18:37
Szia Liz!

Nagyon jó a cikked, és várom a folytatást!!


Mentek a pontok.

Üdv. :-)

István
2011. október 20. 18:34

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2011. október 20. 18:25

Szia Líz!

Jó kis cikk! Végre egy kis élményed volt a sok kudarc után. Te is szereted az okos pasikat. Jajj, mi lesz ennek a vége, akarom mondani a folytatása. Csak nem leszel szerelmes, vagy már az is vagy az első részben. Aztán jön a kijózanodás? ....
Ne menjünk elébe. Majd te megmondod. :-)

Pussz,
Éva

Te meg mit kíváncsiskodsz!

Majd megtudod! A folytatásban.

:-))))
2011. október 20. 18:25
Szia Líz!

Jó kis cikk! Végre egy kis élményed volt a sok kudarc után. Te is szereted az okos pasikat. Jajj, mi lesz ennek a vége, akarom mondani a folytatása. Csak nem leszel szerelmes, vagy már az is vagy az első részben. Aztán jön a kijózanodás? ....
Ne menjünk elébe. Majd te megmondod. :-)

Pussz,
Éva
2011. október 20. 17:34
Szijjja Lizelotte!
Hogy te mindig kifogod. Nem jó próbákozól! Küld el a telefonszámodat .D
Tyson
2011. október 20. 15:29

megtekintés Válasz erre: Black Angel - 2011. október 20. 13:58

Liz!! Ez igazán jól indult, de mi lesz benne a csavar??!
Itt most sziporkáztál, (nem mintha máskor nem!).
Várom a folytatást!! Pusss: Angel :)

Köszi, hogy olvastál Angel! Holnap megírom a második részt. (Lehet, hogy 3 részes lesz.)

Pusz,

L.
2011. október 20. 15:10
Szia Lizi!
Ez olyan RTL klubosra sikeredett:-( A legjobb résznél hagyod abba! Ááááá! Folytassa nővér! Mi a bibi???? Kíváncsi vok!
Üdv,
Pinokkió
2011. október 20. 13:58
Liz!! Ez igazán jól indult, de mi lesz benne a csavar??!
Itt most sziporkáztál, (nem mintha máskor nem!).
Várom a folytatást!! Pusss: Angel :)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: