..., mégis boldogan
Látogatók száma: 64
Csak fekszem itt az ágyon, az ablakon beszűrődő fényt próbálom kikerülni tekintetemmel, nem azért mert korán van, nem azért, mert nem szép, és nem meleg, hanem pont azért, mert egy új szép nap kezdete, és ez a pillanat örök maradhatna.
A reggelt szeretem a legjobban. Ilyenkor a nap sugarai simogatják az arcom, azt jelezve fel kell kelni, vagy inkább csak ébredni. Nem kell ébresztőóra, csak annyit kell tenni, hogy este nem húzzuk le a rolót.
Ma szokatlanul jó kedvvel ébredek, és kész vagyok a mai napi kihívásokkal is szembe nézni. Már egy év telt el, és minden napom egy újabb erőpróba. Nem tudom meddig bírom még. Fogy az energiám, pedig Ábel, még a saját tartalékaiból is ad nekem. Örülhetek azt hiszem, hogy ilyen párom van. Már gyermekkorom óta ismerem őt. A legboldogabb szerintem én voltam az egész földön, mikor odajött hozzám a gimiben, hogy én vagyok a legtündöklőbb ezen a bolygón, és szeretné, ha néha találkozhatnánk.
Ebből persze az lett, hogy már tíz éve a társam, és hat éve már a férjem is. Büszke vagyok rá, nem gondoltam volna, hogy szó szerint fogja venni azt, hogy "jóban-rosszban, egészségben-betegségben". Mivel nem dolgozom, így sok időm van gondolkodni, és én nem biztos, hogy képes lennék arra, hogy erőt öntsek valakibe, amikor nekem sincs sok belőle. De Ábel szerintem egy angyal, akit azért kaptam, mert nem szabad feladnom, mert valami jót még tartogat számomra az élet. Végre feldolgoztam, hogy nincs munkahelyem, és hogy barátom sem sok maradt, csak azok, akik tényleg közel álltak hozzám. Na de nagyon elkalandoztak a gondolataim. De jó, hogy süt a nap! Tegnap esett az eső, és nagyon rossz kedvem volt, de ma , ma megfogadom, hogy mindennek örülni fogok. Lehunyom a szemem, és gondolatban kipattanok az ágyból, lerohanok az alagsorba, és a futógéppel szemezve, hirtelen rá is ugrok, futok egy kilométert, ami nem sok, de a boldogsághormonjaimnak elég, aztán még kicsit tekerek a poros szobabicajjal, mert azt senki nem szereti használni, de hogy ő is boldog legyen ráülök, hogy érezze fontos a házban. Aztán mikor már kellőképpen kifárasztottam magam, beugrok, de jó hallani magamban ezt a szót, beugrok, hmmm, tényleg beugrok a zuhanyzóba, nem a sarokkádba, mert ott ülni kell, és én élvezem, hogy két lábamon állhatok, magamra csurgatom a meleg vizet, illatos olajjal bekenem magam, és élvezem a finom levendula illatot, és magam előtt látom a virágos rétet a csupa lila virágokból, és mintha én a rét közepén élvezném a vízpermetet. Csodálatos!
Majd felöltözöm a legszebb ruhámba, ami ma mily meglepő; egy lila kis koktélruha. A valóságban nincs ilyen ruhám, de a képzeletemben ez olyan gyönyörű, karcsúsít és kiemeli a kebleimet, szebb vagyok mint valaha, a frizurám is tökéletes, így már mehetek is reggelizni. A konyhában az asztalnál ül Ábel, aki újságot olvas, de felkapja a fejét, mikor belépek és csak annyit mond:- Te vagy a legtündöklőbb ezen a bolygón. Bár tudom nem ezt mondaná, hanem valószínűleg azt, hogy rettenetesen boldog, és annyira, de annyira szeret. Hirtelen az álmodozásomból Ábel hangja hozott vissza a valóságba, pedig úgy szárnyaltam volna még a gondolataimmal.
- Jó reggelt Szandra! Ma nagyon szép időnk van, finom rántottát készítettem neked. - mondja minden nap, reggel azzal a kedvesen érdes hangjával. - Leteszem ide az asztalra, míg kihűl, addig meg segítem kiválasztani melyik rucid legyen ma rajtad. Nekem a lila felsőd tetszik, amit húgodtól kaptál. Mit szólsz? - néz rám kérdőn. Egy erőset pislogok, és megpróbálok mosolyogni. Kiabálni tudnék, hogy elmondjam neki, mennyire szeretem a hangját, a reggelit, amit minden reggel készít nekem, a gondoskodását, és nem tehetem. Csak rám néz, megszorítja a kezem, leplezi a saját fájdalmát, mosolyog, de a szemében látom a keserűséget, a haragot a dühöt, igaz a reményt is hogy talán lesz valami változás.
- Kicsim, ma mennünk kell orvoshoz, ezért reggeli után kiviszlek a kádba, ott fürdetlek meg. Jó lesz? -kérdezi a könnyeivel küszködve,mert ma megtudjuk, hogy javult e az állapotom, illetve valaha javulni fog- e. Most még csak úgy tudok kommunikálni vele, hogy ha egyszer becsukom a szemem, akkor az igen válasz, ha kétszer, akkor nem. Szóval jó erősen becsuktam a szemem, mutatva, hogy örülök. Bár elmondhatnám neki az összes gondolatomat, a félelmeimet, a fájdalmaimat, az érzéseimet, és még arra is képtelen vagyok, hogy megöleljem. Remélem az új kezelés hasznos lesz, és ha lebénulva maradok is, legalább beszélni tudni fogok, csak ezt az egyet kérem. Hadd mondjam el mindenkinek, mit érzek, csak egyszer öt perc beszéd adatna meg, és én lennék , nem csak a legtündöklőbb a bolygón, hanem a legboldogabb is...
A cikket írta: dana29
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Marcangoló nagy sóhaj az írásod.
(Csak azt remélem,hogy talán fikció.ha nem...)
Erőt kíván,Gyuri
Jó, ha kiírjuk magunkból a gondolatokat, az érzéseket, olykor az is segít, ha nem marad más a végén. Mindent meg kell próbálni. Ha tehetünk magunkért valamit, hát ez az.
Látom nincs egyedül, akiről ez az írás szól. És ez nagyon sokat jelent. Bizakodni kell és megragadni mindent, ami szép és jó lehet. Feladni nem szabad.
Az írás, a gondolataid, hiszen beszélsz. :-)
Pussz,
Éva
Az írásod nagyon tetszett, jól előkészítetted a reggeli ébredés gondolatainak leírásával azt, amit addig még nem sejthetett a gyanútlan olvasó.
Ez a történet, nem rólam szól, csak az egyik félelmem vetítettem ide. Rettegek attól, hogy egyszer lebénulok, és beszélni sem fogok tudni, de a tudatom még tiszta lenne. Mi lenne akkor, ha nem tudnám elmondani amit érzek, pedig sok gondolat kavarogna bennem? A képzeletbeli Szandra, nagyon jól kezeli ezt a dolgot, én sajnos olyan szinten el lennék keseredve, hogy nem is tudom mi lenne velem. Remélem azért tetszett a kis irományom, nem túl boldog, de Szandra nagyon pozitív ember!!
Ez nagyon fájdalmas, az elejétől a végéig azonosulni tudtam. Belém hasított a fájdalom a szomorúság
szia jobosz