újabb események régebbi események további események
21:15
zsoltne.eva új cikket töltött fel
17:19
wadbikaiy válaszolt egy szavazásra
17:19
wadbikaiy új cikket töltött fel
17:13
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
16:03
Black Ice módosította a cikkét
15:37
Black Ice új cikket töltött fel
07:20
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
16:53
Új cikk került fel a weboldalra
14:57
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
12:27
Black Ice módosította a cikkét
12:12
Black Ice új cikket töltött fel
16:04
Új cikk került fel a weboldalra
17:25
Új cikk került fel a weboldalra
14:47
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
13:34
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
12:16
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
11:46
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
05:42
wadbikaiy új cikket töltött fel
05:35
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
19:24
Black Ice módosította a cikkét

Minden rendben ...

2015. október 23. - Látogatók száma: 86

Sokszor mondtam és általában akkor, amikor az életem legmélyebb pontján voltam.

Rettentően utálnám, ha sajnálnának, ezért általában nem beszélek róla. Magamban tartom: senkire sem tartozik. Szerintem a magánélet tabu.
Nem vagyok kivétel, sem szent, nekem is voltak szinte feldolgozhatatlannak tűnő fájdalmaim, mely annyira megkeserítette a lelkem, hogy a legvégső kétségbe esésben sok mindenre képes lettem volna.

Lettem volna, ha az a volna, ott nem lett volna…

Eleinte a kudarc még nehezen volt emészthető, de később meg tanultam kezelni az eseményeket, lehetőleg mosolyogva úgy tenni, mintha semmi sem történt volna.
Van egy mondás, amit még apámtól tanultam; inkább legyen száz irigyed, mint egy szánakozód.

Egy arculcsapás pár évtizeddel ezelőtt ért. Akkor nekem a segítség a naplóírás volt. Görcsösen ragaszkodtam hozzá, - persze nem tudatosan -, hogy minden apró részlet rögzítve legyen. Esténként Optima írógépen lekalapáltam a szívfájdalmam, mert eltökélt szándékom volt, majd egyszer kiadatom. Dolgozott bennem a bosszú és a harag. Olvassa csak minél több nő, milyenek a férfiak.
Lelki szemeim előtt már láttam is a könyvesbolt kirakatában az én szüleményemet.

Amikor befejezettnek tekintettem az egész irományt, elvittem hozzáértő szaktekintélyhez. Azonnal bele is olvasott és közben egy-egy mondatot kihúzott belőle, volt, ahol egy egész bekezdést, mondván fölösleges, mert már máshol is írtam ugyanazt. Megegyeztünk lektorálja, és alkalomadtán megbeszéljük a továbbiakat.

A nő mindennapi megalázását, a lelki kínokat, amik szinte elviselhetetlenek voltak, rajtam kívül senki nem érezhette. Azt gondoltam minden egyes kihúzott mondat elvesz az én gyötrelmemből.
Hát, mit mondjak megsértődtem.
Haza érve az én hat hónapi írott bánatom egy szekrény mélyén végezte.

Már nem volt fontos a női büszkeségem, amire csak később jöttem rá.
Néha elővettem a naplót, próbáltam a számítógépre feltenni, ami sehogy sem sikerült. Nem volt tudásom, jártasságom meg még annyi sem, segítséget meg nem akartam kérni.
Közben olvasgattam és azon gondolkodtam, valóban meggyőztem volna bárkit is arról, hogy csak a másik volt hibás.

*

Sikerült a gödörből kikászálódni és a józan ész gondolkodásra késztetett.
Este, amikor már senki és semmi nem zavart, csak a csend és a nyugalom ölelt körül, próbáltam megfejteni, mi, miért is történik velem.

Azóta is jó lehetőségnek bizonyul boncolgatni félre siklott emberi kapcsolataim, de minden más hasonló esetet is.

Ó bölcsnek lenni könnyű, szoktam lezárni magamban a témát, miért nem akkor abban az adott helyzetben bölcselkedtél.
Jó kérdés. Sok évtized eltelt, már nem fontos, hogy kinek mi a véleménye.
Már nem akarom, hogy mindenáron szeressenek, és ne bántsanak. Megerősödtem. Türelmesen várok, amíg eljön az én időm.

*

Visszatérve a naplóra; az élet engem igazolt. Csúfosan megaláztak, elhagytak, az én életem rendeződött, míg a másik élete a mai napig romokban hever. Mindeközben meg tudtam maradni nőnek, semmi olyant nem tettem, amit később meg kellett volna bánni.

fotó: internet

A cikket írta: D Klári

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2015. október 25. 19:48

megtekintés Válasz erre: Cathy - 2015. október 24. 21:28

Altalaban nem szokta. Utmutatonak persze mindig hasznos a szulok peldaerteku elete, de az az o eletuk volt, neked pedig a sajatodat kell elni.

Nagyon koszonom, hogy megosztottad eletednek ezt a szeletet, elggondolkodtato, szamomra mindenkeppen.

Én köszönöm, hogy olvastál.

Nem is szeretném az ő életüket élni, de ahogy éltek, - azt látva -, hasonlóan viszonyulok az emberekhez. Többször hallottam tőlük: ne légy összeférhetetlen. Sosem értettem, mit is akartak ezzel mondani, valamire fel akarták hívni a figyelmemet? Pedig láttam, hogy mi volt az, ami megkeserítette az életüket.
Ma már tudom.
Amikor vitát szítva, valaki azt kiabálta: összeférhetetlen vagy, akár a szüleid ...
A hálátlan. Ha azok lettek volna, ő ma sehol sem lenne.
2015. október 24. 21:28

megtekintés Válasz erre: D Klári - 2015. október 24. 20:22

Köszönöm Zsuzsika!
Szüleim példaértékű élete nem könnyíti meg az enyémet ...

Altalaban nem szokta. Utmutatonak persze mindig hasznos a szulok peldaerteku elete, de az az o eletuk volt, neked pedig a sajatodat kell elni.

Nagyon koszonom, hogy megosztottad eletednek ezt a szeletet, elggondolkodtato, szamomra mindenkeppen.
2015. október 24. 20:53

megtekintés Válasz erre: jutka56 - 2015. október 24. 17:46

Nagyon jó, hogy néha meg tudunk egymásról dolgokat! Meg látszik, hogy nagyon újonc vagyok köztetek. Olyan sok minden kavarog a fejembe. De még nem tudom meg írni. Lehet, hogy nekem is egy kicsit félre kellene tenni az írásaimat?
Puszi

Kedves Jutka!

Örülök, hogy olvasol bennünket. Ne légy türelmetlen!

puszi
2015. október 24. 20:46

megtekintés Válasz erre: Anyu - 2015. október 24. 12:50

Drága Klárika!

Szakemberek mondják,hogy jó naplót írni amikor kétségbeejtő helyzetbe kerül az ember.Megtetted,kiírtad magadból azt a sok fájdalmat és mivel a szekrényed mélyén maradt,senkinek nem állt módjában kritizálni sem a naplódat,sem az életedet.Közben megerősödtél és megmaradtál nőnek,nem téve semmi olyat amit később meg kellett volna bánnod ez a lényeg!Örülök,hogy ezt megosztottad velünk.
Puszi

Kedves Anyu!

Igen, akik tudják és persze akarják, csak pár mondatban leírják, kiírják a fájdalmat, könnyebbséget jelenthet számukra. Akkor, abban a helyzetben, sokan aggódtak értem, féltettek, hogy összeroppanok. Nehéz, kemény időszak volt, néha még eszembe jut, de sikerült rajta túltenni magam. Abban a helyzetben ma sem tennék másképp.

Persze nem minden fájdalomra gyógyír ... :(

Köszönöm, hogy ismét figyeltél rám és hozzászólásoddal megtiszteltél.

puszi
2015. október 24. 20:30

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2015. október 24. 10:20

Néha vágyunk rá, hogy kiadjuk a valót, más is tudja meg, milyen az életünk, milyenek vagyunk..., mit szerettünk volna, mit akartunk és mi az, ami végül nem sikerült...

Nem akartuk elveszíteni gyötrelmeink okozóját... sokáig ébren tartottuk magunkban az érzést, megpecsételtük,... naplót vezettünk, mi fontos volt akkor nekünk...

Az idő múlása bennünk is felülírta a régi cselekedetünk... Most már csak emlékezünk a múltra..., ha írunk, legalább beszélgetünk róla, nem akarjuk elfeledni, ami megtörtént velünk, kicsit megfontoltabban időt adunk magunknak, és a jelennek...

... szakmai ártalom, ha szóvá teszem, én egy-két szót másként írnék, mint pl. "kétségbeesés" mert "megtanultam" az életem néha "romokban hever"... :-)

Puszi

Évikém köszönöm! A maximális odafigyelésed az, ami azonnal szembetűnik és ez így van jól ... :)

Tényleg vágyunk rá, hogy kiadjuk, ami nem sikerült, de a milyenség, hogyan tegyük, ebben nem vagyunk egyformák!
Ez az írás szabadsága (is).

puszi
2015. október 24. 20:22

megtekintés Válasz erre: damm.zsuzsanna - 2015. október 24. 04:49

Klárikám! Megint egy gyöngyszem, nagyon jól végigvezetett gondolatok. Neked, szerencsédre, Édesapád igazi példakép lehetett sok írásodban utalsz a tőle kapott lelki útravalóra. Gratulálok!!!!!!!!!!!!

Köszönöm Zsuzsika!
Szüleim példaértékű élete nem könnyíti meg az enyémet ...
2015. október 24. 17:46
Nagyon jó, hogy néha meg tudunk egymásról dolgokat! Meg látszik, hogy nagyon újonc vagyok köztetek. Olyan sok minden kavarog a fejembe. De még nem tudom meg írni. Lehet, hogy nekem is egy kicsit félre kellene tenni az írásaimat?
Puszi
2015. október 24. 12:50
Drága Klárika!

Szakemberek mondják,hogy jó naplót írni amikor kétségbeejtő helyzetbe kerül az ember.Megtetted,kiírtad magadból azt a sok fájdalmat és mivel a szekrényed mélyén maradt,senkinek nem állt módjában kritizálni sem a naplódat,sem az életedet.Közben megerősödtél és megmaradtál nőnek,nem téve semmi olyat amit később meg kellett volna bánnod ez a lényeg!Örülök,hogy ezt megosztottad velünk.
Puszi
2015. október 24. 10:20
Néha vágyunk rá, hogy kiadjuk a valót, más is tudja meg, milyen az életünk, milyenek vagyunk..., mit szerettünk volna, mit akartunk és mi az, ami végül nem sikerült...

Nem akartuk elveszíteni gyötrelmeink okozóját... sokáig ébren tartottuk magunkban az érzést, megpecsételtük,... naplót vezettünk, mi fontos volt akkor nekünk...

Az idő múlása bennünk is felülírta a régi cselekedetünk... Most már csak emlékezünk a múltra..., ha írunk, legalább beszélgetünk róla, nem akarjuk elfeledni, ami megtörtént velünk, kicsit megfontoltabban időt adunk magunknak, és a jelennek...

... szakmai ártalom, ha szóvá teszem, én egy-két szót másként írnék, mint pl. "kétségbeesés" mert "megtanultam" az életem néha "romokban hever"... :-)

Puszi
2015. október 24. 04:49
Klárikám! Megint egy gyöngyszem, nagyon jól végigvezetett gondolatok. Neked, szerencsédre, Édesapád igazi példakép lehetett sok írásodban utalsz a tőle kapott lelki útravalóra. Gratulálok!!!!!!!!!!!!
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: