újabb események régebbi események további események
19:41
wadbikaiy új cikket töltött fel
19:30
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
19:26
wadbikaiy új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
09:18
Tündér módosította a naplóbejegyzését
01:08
EdwardIsoma regisztrált a weboldalra
16:11
Blendervjo regisztrált a weboldalra
09:55
tushots új cikket töltött fel
09:39
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
09:33
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
18:00
Clara62 új cikket töltött fel
19:14
fyeifCitle regisztrált a weboldalra
09:55
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
09:31
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
19:25
Anyu módosította a naplóbejegyzését
19:20
Anyu új bejegyzést írt a naplójába
14:22
Ilpaki új cikket töltött fel
07:19
Augustbny regisztrált a weboldalra

Örök szerelem (1.)

2010. május 30. - Látogatók száma: 45

Ősz hajú asszony magába roskadva, nézi a gyertya pislákoló lángját, ahogyan lassan remeg-lengedezik az asztalon az enyhe szellőben. Eszébe jutnak azok a csodálatos évek…

Barátnője csendben várakozik, amíg végre megszólal. Ősz hajú asszony magába roskadva, nézi a gyertya pislákoló lángját, ahogyan lassan remeg-lengedezik az asztalon az enyhe szellőben. Eszébe jutnak azok a csodálatos évek… Barátnője csendben várakozik, amíg végre megszólal.
Amikor megismertem, minden olyan volt, mint egy csoda. Csak megjelent, váratlanul bukkant fel az életemben olyankor, amikor már semmit nem vártam az élettől. Telve voltam még csalódásokkal. Válóperem, a házasságom szörnyűségeit mentem kipihenni abba az üdülőbe, hogy erőt gyűjtsek ahhoz, hogy magam folytassam életem legfőbb feladatát, munkám mellett gyermekeim felnevelését.

Egy csendes, zenés cukrászdában szomorúan ültem, kissé elmélázva a három, ott megismert fiatal nővel, akik talán szintén életük terheitől igyekeztek megszabadulni, akárcsak én, hiszen az életem nemrég’ futott zátonyra.
Hallgattuk a zenét a kis cukrászdában, csendben beszélgettünk, amikor egyszerre csapódott az ajtó és megláttam őt! Nem tudtam, ismerem-e, mivel a megjelenése, mozgása, az arca annyira ismerősnek tűnt nekem. Bizonytalan voltam. Az hittem, káprázik a szemem, de nem tudtam hová tenni. Eddig sosem láttam… – Talán ismer engem? Érezem, ez a találkozás mégsem lehet véletlen…
Barátai lehettek a szomszédos asztalnál, mivel ismerősként üdvözölték egymást. Asztaluknál foglalt helyet, éppen velem szemben. A többiek folytatták a vacsorát, ő is rendelt magának a hozzáigyekvő pincértől, evés közben társalogtak. Egyszerre fölemeli a fejét, merőn rám néz, de úgy, mintha rég’ nem látott ismerősét vélte volna felfedezni bennem, meleg tekintete szinte rámatapadt…
Asztaltársaim már feltűnően engem néznek, zavarba jöttem, arcom égni kezd… Mi ez? Semmit sem értek. Véletlen? Még mindig rajtam a szeme, sokáig nem veszi le rólam a tekintetét, majd lassan leteszi kezéből a villát és kést, feláll.
Közben a zenészek csendes tangóra váltanak, – a párok felemelkednek helyükről és elindulnak táncolni. Ő pedig szemét továbbra is rám szegezve, lassan lépkedve felém közeledik. Megáll előttem, meghajol, kezét nyújtva halkan bemutatkozik, majd megkérdi: fölkérhetem egy táncra?

Számomra mindez különösnek tűnt, – vagy mégse? Úgy éreztem magam, mint a mesében, nem tudtam, valóságban élek, vagy csak álmodom… Arra gondoltam: mindez akár véletlen, vagy bármi, - minderről nem tehetek… Én is felé nyújtom a kezem, és lassú zenekísérettel, kart-karbaöltve indultunk el a táncoló párok közé, egy tangóra, majd egy csodálatosan szép szerelembe…
Az idő gyorsan futott, egy hét múlva letelt a szabadságunk, addig a pesszóban minden este találkoztunk, zeneszó mellett csendben beszélgettünk. Búcsúzásul semmit nem fogadtunk egymásnak, de éreztük, hogy útjaink nem válhatnak el.
És az életutunk valóban folytatódott, hisz’ mindketten csalódtunk az éltünkben, – árvának, elhagyottnak éreztük magunkat… Alig egy hét múlva, a messzi nagyvárosból kaptam egy hosszú levelet, melyben elmondta élete bánatát. Az írta: „Messzi tájról indult el két csalódott vándor, Parádon találkozott az élet országútján; amint meglátott, érzett boldogságot. E találkozás véletlen nem lehet, – Isten minket egymásnak teremtett.” Most sem ígért semmit, de azt leírta még, hogy ki tudja, meddig járhatjuk az utunkat, kezünket szorosan fogva, mégis, ezt az igaz szerelmet hervadni bűn volna.

Kép: Naplemente. Unokám, H. Emese fölvétele

A cikket írta: katalina

5 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. június 29. 19:33

megtekintés Válasz erre: ginesz - 2010. május 31. 09:11

Boldog ember vagy aki legalább megtapasztalta a szerelem magasságát és mélységét is. Sokan azt sem tudják mi ez az érzés....

Igen, boldog az olyan ember, aki ilyet átélhetett, mert csodálatos érzés... Mindörökre szerelem marad.
2010. június 29. 19:31

megtekintés Válasz erre: Orsolya - 2010. május 30. 19:41

Nekem tetszett! Írj még mielőbb!

Nagyon sok történetem van. Igérem, hogy sokat fogok közre adni, csak győzzétek olvasni.
2010. június 29. 19:29

megtekintés Válasz erre: juanitasenorita - 2010. május 30. 19:43

Nagyon megható történet s talán velünk is megtörténhet még egy ilyen csoda?..

Köszönöm,hogy olvashattam!

üdv:
anita

Igen, megtörténhet ilyen csoda, mert velem is akkor törént meg (keserves házasság-csalódás után), amikor már nem számítottam rá. És soha, de soha nem lehet elfelejteni.
2010. június 29. 19:27

megtekintés Válasz erre: ginesz - 2010. május 31. 09:11

Boldog ember vagy aki legalább megtapasztalta a szerelem magasságát és mélységét is. Sokan azt sem tudják mi ez az érzés....

Van olyan szerelem - ha nem is mindennapi -, hogy még így is szerelem marad, és soha, de soha nem tudjuk elfelejteni.
2010. május 31. 09:11
Boldog ember vagy aki legalább megtapasztalta a szerelem magasságát és mélységét is. Sokan azt sem tudják mi ez az érzés....
2010. május 30. 19:43
Nagyon megható történet s talán velünk is megtörténhet még egy ilyen csoda?..

Köszönöm,hogy olvashattam!

üdv:
anita
2010. május 30. 19:41
Nekem tetszett! Írj még mielőbb!
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: