Örök szerelem (1.)
Látogatók száma: 45
Ősz hajú asszony magába roskadva, nézi a gyertya pislákoló lángját, ahogyan lassan remeg-lengedezik az asztalon az enyhe szellőben. Eszébe jutnak azok a csodálatos évek…
Barátnője csendben várakozik, amíg végre megszólal. Ősz hajú asszony magába roskadva, nézi a gyertya pislákoló lángját, ahogyan lassan remeg-lengedezik az asztalon az enyhe szellőben. Eszébe jutnak azok a csodálatos évek… Barátnője csendben várakozik, amíg végre megszólal.
Amikor megismertem, minden olyan volt, mint egy csoda. Csak megjelent, váratlanul bukkant fel az életemben olyankor, amikor már semmit nem vártam az élettől. Telve voltam még csalódásokkal. Válóperem, a házasságom szörnyűségeit mentem kipihenni abba az üdülőbe, hogy erőt gyűjtsek ahhoz, hogy magam folytassam életem legfőbb feladatát, munkám mellett gyermekeim felnevelését.
Egy csendes, zenés cukrászdában szomorúan ültem, kissé elmélázva a három, ott megismert fiatal nővel, akik talán szintén életük terheitől igyekeztek megszabadulni, akárcsak én, hiszen az életem nemrég’ futott zátonyra.
Hallgattuk a zenét a kis cukrászdában, csendben beszélgettünk, amikor egyszerre csapódott az ajtó és megláttam őt! Nem tudtam, ismerem-e, mivel a megjelenése, mozgása, az arca annyira ismerősnek tűnt nekem. Bizonytalan voltam. Az hittem, káprázik a szemem, de nem tudtam hová tenni. Eddig sosem láttam… – Talán ismer engem? Érezem, ez a találkozás mégsem lehet véletlen…
Barátai lehettek a szomszédos asztalnál, mivel ismerősként üdvözölték egymást. Asztaluknál foglalt helyet, éppen velem szemben. A többiek folytatták a vacsorát, ő is rendelt magának a hozzáigyekvő pincértől, evés közben társalogtak. Egyszerre fölemeli a fejét, merőn rám néz, de úgy, mintha rég’ nem látott ismerősét vélte volna felfedezni bennem, meleg tekintete szinte rámatapadt…
Asztaltársaim már feltűnően engem néznek, zavarba jöttem, arcom égni kezd… Mi ez? Semmit sem értek. Véletlen? Még mindig rajtam a szeme, sokáig nem veszi le rólam a tekintetét, majd lassan leteszi kezéből a villát és kést, feláll.
Közben a zenészek csendes tangóra váltanak, – a párok felemelkednek helyükről és elindulnak táncolni. Ő pedig szemét továbbra is rám szegezve, lassan lépkedve felém közeledik. Megáll előttem, meghajol, kezét nyújtva halkan bemutatkozik, majd megkérdi: fölkérhetem egy táncra?
Számomra mindez különösnek tűnt, – vagy mégse? Úgy éreztem magam, mint a mesében, nem tudtam, valóságban élek, vagy csak álmodom… Arra gondoltam: mindez akár véletlen, vagy bármi, - minderről nem tehetek… Én is felé nyújtom a kezem, és lassú zenekísérettel, kart-karbaöltve indultunk el a táncoló párok közé, egy tangóra, majd egy csodálatosan szép szerelembe…
Az idő gyorsan futott, egy hét múlva letelt a szabadságunk, addig a pesszóban minden este találkoztunk, zeneszó mellett csendben beszélgettünk. Búcsúzásul semmit nem fogadtunk egymásnak, de éreztük, hogy útjaink nem válhatnak el.
És az életutunk valóban folytatódott, hisz’ mindketten csalódtunk az éltünkben, – árvának, elhagyottnak éreztük magunkat… Alig egy hét múlva, a messzi nagyvárosból kaptam egy hosszú levelet, melyben elmondta élete bánatát. Az írta: „Messzi tájról indult el két csalódott vándor, Parádon találkozott az élet országútján; amint meglátott, érzett boldogságot. E találkozás véletlen nem lehet, – Isten minket egymásnak teremtett.” Most sem ígért semmit, de azt leírta még, hogy ki tudja, meddig járhatjuk az utunkat, kezünket szorosan fogva, mégis, ezt az igaz szerelmet hervadni bűn volna.
Kép: Naplemente. Unokám, H. Emese fölvétele
A cikket írta: katalina
Hozzászólások
időrendi sorrend
Boldog ember vagy aki legalább megtapasztalta a szerelem magasságát és mélységét is. Sokan azt sem tudják mi ez az érzés....
Nekem tetszett! Írj még mielőbb!
Nagyon megható történet s talán velünk is megtörténhet még egy ilyen csoda?..
Köszönöm,hogy olvashattam!
üdv:
anita
Boldog ember vagy aki legalább megtapasztalta a szerelem magasságát és mélységét is. Sokan azt sem tudják mi ez az érzés....
Köszönöm,hogy olvashattam!
üdv:
anita