újabb események régebbi események további események
19:06
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
15:12
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:04
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
17:21
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Péter az ÁJE, azaz Áldott Jó Ember (7. rész)

Látogatók száma: 70

Egyik találkozónk alkalmával azt taglalta, hogy már NAPOK ÓTA gondolkozik kettőnkön, és nagyon szeretné, ha szorosabbra fűznénk a viszonyunkat. Minden vágya az, hogy vele feküdjek este, és ébredjek reggel.

Amikor erről beszélt megnémultam. Egy hang nem jött ki a torkomon. Nem akartam megbántani, mert nagyon jó fejnek tartottam, viszont az összeköltözés még túl korai lett volna. Másfél hónapja ismertem még csak. Mindössze ennyit tudtam kipréselni magamból: - Most ez így nem jó? Járunk, nem?

Időre volt szükségem. Nem tudtam magam elképzelni úgy, hogy az ő gyerekeivel élek egy fedél alatt. Ez nagyon fura szitu lett volna. Képtelenek tartottam magam arra, hogy gondos háziasszonyként vacsorával várjam az uramat, nem vágytam a tradicionális családanya szerepre. Ezen kívül gyakran vágyom magányra, el szoktam néha vonulni, úgy éreztem ez lehetetlen lenne megvalósítani, mert Péter biztos rám tapadna, mint egy pióca.

Lehet, hogy megijedtem?

Álmatlanul forgolódtam éjszakánként, bántott a helyzetünk, amikor egyik pillanatról a másikra körvonalazódott a kapcsolatunk milyensége:
Képzeld el, hogy a szobádban van egy világítótest, amiben 60-as égő van. Tök jól látsz, minden OK, de amikor kiég, és veszel egy 100-as égőt, ami ezerszer jobb, akkor döbbensz rá, hogy a 60-as izzó kevés volt.
Vagy: Az autód 95-ös benzinnel is megy, de amikor 98-as benzint tankolsz bele, akkor repül. Micsoda különbség!
Én már kipróbáltam a 100-as égőt és a 98-as benzint, és azt akartam újra visszakapni. Néha nem cseréljük ki a 60-as izzót, mondván, látunk így is, a célnak megfelel, majd ha kiég veszünk újat, és ha szerencsések vagyunk, és találunk 100-as izzót a sok-sok izzó között, akkor azt vesszük meg. Nemde?

A barátnőm nem nézte jó szemmel a viselkedésemet, szerinte csak 'használtam' Pétert. Belegondoltam ebbe is.

Tehát, aki nem szerelmes, csupán 'fogyasztja' a másikat?

Hol van az előírva, hogy egy kapcsolat kezdeti fázisában egyformán kell éreznünk egymás iránt?
Igen, volt olyan érzésem, hogy csak fogyasztom őt, mert volt rá példa, hogy eljött hozzám, és pusztán szexre vágytam. DE Ő IS! Akkor most ki használt kit? Ilyen alapon ő is fogyasztott engem.
Anyagilag azt mondhatom, hogy ő használt ki engem. Többször hívtam meg én őt vacsorára, mint ő engem. Sőt, amikor itt volt nálam, mindig terülj-terülj asztalka várta. Akkor Péter is egy potyaleső, csak neki el kellett volna néznem, mert szerelmes volt?

Minden vágyam az volt, hogy Péterhez még közelebb kerüljek érzelmileg.
Arra mindig figyeltem, hogy ne áltassam őt, nem színleltem a szerelmes nőt, és nem mondtam neki olyat, ami félreérthető lett volna számára.

(folyt.köv.)

A cikket írta: Lizelotte

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: Bianka

A tö-ké-le-tes partnerre, kapcsolatra:)

Mert miért elégedne meg vki a kevéssel, ha lehetséges számára a több (is) (?)
Ha nincs otthon csak 60-as izzód, beéred vele, mert jobb, mint a sötét, de ha kiméc a boltba, ahol van egy raklap izzó, és te megteheted, h. másikat válassz (ami több fényt ad), akkor megveszed, otthon pedig "fájó szívvel", de leselejtezed a 60-ast:P:)
Lizinek már volt "100"-as pasija, így gondolatban már itt kispályára küldte Pétert:)

Ok/ Köszi!

Így van! :)

megtekintés Válasz erre: Zsomwin

Nem értem a hasonlatokat az égőkkel és a benzinnel. Mire is kell most akkor analógiát találni?
Egyébként érdekel és érdekes, olvaslak nagy figyelemmel.
Zs.

Szia Liz!

Vannak akik tudnak így élni, szikra nélkül, nyugodtan, szeretve, de van olyan, aki nem. Mindenkinek más a prioritása. Na most már aztán gyorsan haladjunk, mert megesz a kíváncsiság! ;)

Pusz:A
Köszi:) na, lépek pihizni.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: