újabb események régebbi események további események
12:22
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
12:19
KiralyCsilla1965 új bejegyzést írt a naplójába
15:12
Vortexdmo regisztrált a weboldalra
14:42
Stanmoretnm regisztrált a weboldalra

Tavasz háború árnyékában (1.)

2010. május 30. - Látogatók száma: 58

Naplórészletek

Marosvásárhely, 1944. február 20. – Az iskolában minden más volt, mint eddig. Gyorstempóban haladunk az anyaggal, nagyon szigorúan vesznek mindent, mintha kergetnének! Miért sietnek?

Március 23. – Igazi háborús nap. Lelkigyakorlat van az iskolában, – naponta légiriadó.
Otthon: Csengetnek! Távirat jött, nem jó hírrel. Gyugyi bátyámat a frontra vezényelték, megtartotta eljegyzését Ilikével. Mi van ma? Nemsokára ismét távirat, Zabolán (Páva testvérközsége) adták föl. Meghalt Aniska nagynéném. Így kezdődik a háború, a hadi szállítások miatt még a temetésére se mehetünk. Este megszólaltak a szirénák. Repülőzúgás! Mindenki rohan a pincébe! Én nem mentem le, a lépcsőn ülve néztem a csillagokat. Milyen borzasztó a háborúra várni. Riadó után a konyhában a fehér cica félve nézett rám, mintha mondani akarna valamit. Hajnalban ismét riadó szólt!
Március 31. – Beteljesedett, amitől féltünk. Vége a tanévnek! Ennek a vakációnak nem örülhettünk, mint máskor. Minden lány arcára valami különös félelem ült ki. A háború jeges keze nehezedett ránk. Holnap még be kell mennünk az iskolába. Az osztályterem már kong az ürességtől. Olyan rossz nézni a kiürített osztálytermet, pedig nemes célra adjuk át, – kórház lesz az iskolánkból.

Április 1. – Bánatos napsugár kandikál be az ablakon. Az égen sötét fellegek gyülekeznek. Ma utoljára megyünk az iskolába. Velünk szemben végeláthatatlan csapat jön: Asszonyok, gyermekek sírva kapaszkodnak a családfő, testvér, szerető férj vagy feleség karjába. De hová mennek?
Az iskolában a diri rendeleteket ad ki. Osztályfőnökünk tanácsokkal lát el bennünket, aztán leosztályozza a társaságot. Sziréna! Le a pincébe! Ott adtunk át tanárnőinknek, és barátnőinknek egy-egy kis rózsafüzért. Úgy örültek neki. Sokig tartott a légiriadó, addig maradtunk az iskolában.

Április 4. – Az utcákon még mindig mennek a katonák és civilek, autók, szekerek. Asszonysírás zaja vegyül a zűrzavarba. A máskor gyönyörű, csendes város olyan, mint egy felbolydult méhkas. Csapatokban vonulnak az emberek, – de hova? Védeni a hazát, minket védeni? Szent kötelesség! Így tanították nekünk: „Ne sírjatok, asszonyok, anyák! Szeretteitek hősök, akár élnek, akár halnak!”

Rohan az idő, mégis, a hosszú vakáció alatt akadtak boldog órák. – Városból hazafelé tartva Nusival (iskolatársam, aki nálunk lakott az udvari kis szobában), egy motorkerékpár kanyarodott mellénk, és kellemes külsejű egyenruhás fiatalember szólított meg. Egy utca felől érdeklődött. Nem akartam vele szóba elegyedni, akkortájt nem volt szokás utcán ismerkedni. Észrevette zavarunkat, ezért bocsánatot kért, tovább akart menni. Azért mégis útbaigazítottuk, majd gyorsan menni készültünk. Udvariasan megköszönte a felvilágosítást és sebesen elrobogott, ahogy jött.

Április 14. – Délután a vasútállomásra mentünk. Élelmet vittünk a Krim-i menekülteknek és hadifoglyoknak! Úgy köszönték. Annyira lehangoló volt látni az összezsúfolt emberek reménytelen arcát. Anyukám is velünk volt, szlovákul beszélt az orosz menekültekkel.
Másnap séta közben megint összefutottunk vele, – két ismerős úrral jött velünk szembe. Nusi rámutatott: nézd, ott a Kicsi! (Egymás között így neveztük el.) Valóban ő volt. Megállítottak, ismerőseink bemutatták fiatal barátjukat. Láttam, lázba jött, még a szeme is nevetett örömében. Lehet, hogy a tegnapi találkozás nem is volt véletlen? Hazakísértek. Apukám nyitott kaput, behívta a társaságot.

Lyvia tanárnő üzente, menjek az iskolába; a dirinek érettségi nyomtatványokat kell kitölteni az én „gyöngy-betűimmel”. Este készültem el, Nusival vittük föl. Siettünk haza, – Kicsi várt ránk, most barátai nélkül. Anyukám meghívta vacsorára. Gyanús nekem ez a fiú!
Reggel osztálytársammal a Ferences atyák templomába készülődtünk misére, mikor motorzúgást hallok, majd csengetnek. Ő az, „véletlenül” erre járt, csak benézett, aztán sietve búcsúzott, de még a sarokról is visszanézett és vidáman integetett.

Ebéd után Kicsi jött két barátjával. Együtt mentünk sétálni, Anyukám is velünk tartott. Kicsi nem mozdult mellőlem. Ragyogó szép idő volt, köröskörül már minden zöldben pompázik. Hazaérve elbúcsúztunk, de vacsora után ismét visszajött. Elhozta a harmonikáját, azon játszott. Egyszer csak megszólaltak a szirénák. Rohanás a pincébe. Kicsinek kellemes hangja van, ott is énekeltünk. Fél tízkor köszönt el. Kikísértük Nusival és Ilonkával a kapuig. Sötét volt, ő kihasználva az alkalmat, megfogta a karomat, meg akart csókolni. Én kiszabadítottam magam, mert nem akartam vele ilyen messzire menni. Nusiék nem tudták elképzelni, miért rohantam vissza a pincébe. Másnap ebéd után motorzúgás, szól a csengő. Megint Ő. Láttam rajta, hogy bánja a történteket, bocsánatot kért.

A cikket írta: katalina

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. június 29. 19:41
Köszönöm Tündérke, hogy elolvastad. Igyekszem, hogy mielőbb föltegyek imét valamit.
2010. május 30. 19:14
Köszi Kata!
Írj még nekünk sokat:-)

Pussz,
Tündér
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: