Tökölök
Látogatók száma: 172
Sütőtök és más tökös receptek
A tökfélék a vidéki élet egyik legolcsóbb alapanyagai, mert könnyen termeszthetőek a házikertekben, nem igényelnek igazán nagy szaktudást és bőven teremnek. Csak egy darab jól trágyázott föld kell hozzá, és egész évre lehet tökünk. Szerintem még erkélyen is simán termeszthető lenne. Egy nagy-nagy cserépben lehet a bokros spárgatököt termeszteni. Egy másikba pedig, ha sütőtököt teszünk, az még be is futhatja az erkélyt és így árnyat adhat a forró nyári napokon. Én még nagyon szeretem a tök virágának illatát. Nem tudom miért, de egyszerűen fantasztikus a tökvirág illata. Különleges, erős és intenzív.
Itt felénk, a leginkább a spárgatököt, a sütőtököt, a cukkinit és a patisszont termesztik a konyhákra.
A cukkini, a spárgatök és a patisszon mind kiválóan kirántható zsenge korában, de később is, csak akkor már hámozást igényelnek. Amíg fiatalok és a körmünket a héjukba benyomva könnyen nyomot hagy, addig szőröstül bőröstül, magostul-héjastul, vékonyra karikázva vagy szeletelve panírozhatjuk ugyanúgy, mint a rántotthúst, Lisztbe, tojásba majd prézlibe, utána pedig forró, bő olajban kisütjük.
Elkészíthető még bármelyik, töltve, pörköltként, lecsóba, párolva stb. Nekem a tökfőzelék az egyik kedvencem.
Meg kel hagyni, hogy a hagyományos konyhákban nem túl sok fajta felhasználását ismerjük, de ha belenézünk egy netes szakácskönyvbe, leeshet az állunk. Még az enyém is leesett. :)))))
A sütőtök az a növényünk, amelyik kitart mellettünk a tél folyamán is. Jelentős karotin- és C-vitamin tartalma, antioxidáns hatása folytán kedvelt téli csemege. Nekünk még most is van a spájzban a babapiskóta formájúból. Az valahogyan tovább eláll. Számtalan elkészítési lehetősége van, pl: sütőtöktorta, tökös-mákos rétes, krémleves, rizottó, pite, stb. Számtalan receptet találni a neten.
A sütőtökből egyszer próbáltam levest is készíteni; sütőtökkrémlevest. Annyira nem voltam elragadtatva tőle, de biztosan vannak, akik jobban el tudják készíteni nálam.
Viszont arra gondoltam, hogy kipróbálom kirántva is kísérletképpen.
Biztonság kedvéért egy adagot hagyományosan megsütöttem a sütőben, mert akármilyen recept is van a világon, én azért mégis csak így szeretem a legeslegjobban.
Egy másik adagot pedig kirántottam hagyományosan liszt-tojás-prézli bundában és forró olajban kisütve.
A képeken láthatóak az eredmények! Az íze hasonló volt mint a sima sültté, de a bunda nagyon finom volt!
*Tettem fel két képet a rakott tökből is, az cukkiniből készült - utolsó két kép.
Jó kísérletezést, ha kedvetek szottyanna rá!
A cikket írta: Virág
Hozzászólások
időrendi sorrend
Főzi. És csak ennyi, amit írtam. És tényleg finom.
Egyszer régen készítettem, de az nem tejszínes volt.
Majd egyszer kipróbálom. És megfőzni, nem megsüti?
Anyu szokott csinálni fini sütőtökkrémlevest. Megfőzi, szétturmixolja, só, fehér bors, tejszín kell bele. És pirított bacont tesz a tetejére.
Köszönjük Virág!
Nagyon egészséges a tök és valóban sokféleképpen elkészíthető!
Pussz Tündér
Szia V!
Ha már tök, akkor cukkini, vagy patisszon és rántva. Az bejön, a többi... hát... kinek hogy... Viszont a képeken nagyon ínycsiklandó mind. :))
Puszivirág!
A
Egyszer annyira kívántam a tökfőzeléket, hogy sokat csináltam és vagy 3-4 napig ettem belőle. Utána abban az évben többször már nem. :)))
Ha már tök, akkor cukkini, vagy patisszon és rántva. Az bejön, a többi... hát... kinek hogy... Viszont a képeken nagyon ínycsiklandó mind. :))
Puszivirág!
A
Nagyon egészséges a tök és valóban sokféleképpen elkészíthető!
Pussz Tündér