újabb események régebbi események további események
07:31
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

A fáradt lélek sikolya

2017. augusztus 22. - Látogatók száma: 56

- Mm…… mi van ko….. komám? Ne.… neked sem ju… jutott dinnyeföld a pira…. a piri… hukk … a privaciáci… á, - szóval a föld át…verésen?- rogyott le mellém szuszogva egy szemmel láthatóan erősen illuminált alak a Vámház téri park padjára. Hirtelen felugrott, és üvöltve skandálta Zorán egy ősrégi dalának refrénjét:
- Ni…ncsen már egy vasaam néékem, boldog.… hukk… leszek reméélem!- ezzel visszarogyott a padra, aztán rajtaütés szerűen álomba ájult.

Hetek óta semmi más nem érdekelt eddig, de ettől a kis affértól kicsit magamhoz tértem. Eszembe jutott, hogy már napok óta nem ettem semmit. Lassan két hete jártam ide minden nap, csüggedten, elhanyagolva a munkámat és magamat. Egyre vártam, hátha valami csoda folytán megjelenik nevetve az én drága kis hercegnőm. Órákat töltöttem itt, üres tekintettel bámulva ki a fejemből teljesen fölöslegesen, mert az itt látható nyüzsgő életből semmit sem érzékeltem. Való igaz, nem is érdekelt semmi, mert el voltam foglalva az én borzasztó nagy fájdalmammal, amely nem akart enyhülni. Feltápászkodtam, és átballagtam a szemben lévő Pipa utcába, hogy valami meleg ételt egyek a Pipa vendéglőbe, ami inkább egy jobb kocsmához volt leginkább hasonlatos. A vásárcsarnok eladói, hordárai, a törzsvendégek, a csarnokba érkező vásárlók, és egy közeli irodaház dolgozói jártak ide enni, vagy inni, - de a legtöbb csak inni! Elég sokat jártam ide ebédelni, ha nem az egyetemen voltam, én ugyanis akkoriban csak másodállásban taxiztam, és amikor dolgoztam, akkor főleg innen szereztem be a jobbnál jobb fuvarokat! Szépen kerestem, és szinte minden nap másik csajt vittem magamhoz haza. Egyszóval nagykanállal faltam az életet. Engem mindig is szerettek a nők, mert ápolt voltam és udvarias, mindemellett még jóképű is. Ráadásul megfelelő szókinccsel rendelkeztem, minden témához hozzá tudtam szólni, és elég vicces voltam ahhoz, hogy a kémia kellőképpen működjön köztem és a nők között.

Egyszer egy gyönyörű irodista lányon, egy igazi Barbie babán akadt meg a szemem, melynek hatására elakadt a lélegzetem, és lüktetni kezdett az ágyékom. Ez a nő kell nekem! Általában minden nőt csak egy - egy alkalommal, nagy néha kétszer vittem haza, mert ha már megkaptam, már nem volt érdekes számomra, és jó érzékkel finoman leráztam őket úgy, hogy soha nem lett sírás, vagy sértődés a vége. A vadászszenvedély erősen hajtott mindig másik nő után.

Ez a lány, Barbara más volt. Nem tudtam ráunni, annyira összetett volt. A gyermekien naiv báj, és egy vad buja nő keveredett benne állandóan. Csak Őt akartam amióta megismertem, csak Ő kellett nekem. A szex vele az nem is szex volt, hanem igazi szenvedélyes szeretkezés naponta hosszú órákon át! Nem győztünk betelni egymással.
Két hét után összeköltöztünk. Dúlt a la múr közöttünk, miközben múltak a hetek, hónapok. Egyszer aztán, amikor siettem haza hozzá, meglepetés várt otthon. Sugárzó arccal közölte velem, hogy negyedik hónapos terhes! Földbe gyökerezett lábbal álltam előtte szótlanul. A szám kiszáradt, és most először fordult elő velem, hogy nem találtam a szavakat. Az agyamban lázasan kergetőztek a gondolatok. Eddig soha nem beszéltünk gyerekvállalásról, és most már késő, - elvetetni sem lehet!

- Mi lesz ezután velünk, - mi lesz ezután velem? Sok álmatlan éjszaka után döntöttem! Feleségül veszem Barbarát! Így diktálja a becsület! Az a poronty mégsem lehet zabigyerek, hisz nem Ő akart mindenáron megszületni! Megbeszéltük, hogy nincs szükségünk nagy esküvőre, mert inkább azt a pénzt, amibe kerülne egy nagy esküvő, majd a gyerekre költjük! Csak két tanú és mi leszünk ott az anyakönyvvezetőnél!
Nehéz hónapok következtek. Én belevetettem magam a munkába, mert a szerelmem már nem kívánt igazán. Pedig szívből szerettük egymást, de Őneki már a jövendő gyerek körül volt majdnem minden gondolata.

Beléptem az étterem ajtaján, és beleütköztem egy régi gyerekkori barátomba, aki itt szemben a vásárcsarnokban volt hentes. Vidáman harsogva rám kiáltott, miközben hátba vert!
- Szia, Hercegem! De le vagy pukkanva! Akkor most nem verekszünk!- mondta vigyorogva, és egy asztalhoz terelt. Intett a pincérnek, és ellentmondást nem tűrve leadta a rendelést!
- Jóskám, nekem egy pohár hideg búzasört, mert még vissza kell mennem árut átvenni, a barátomnak meg valami erős búfelejtőt! Legyen, mondjuk egy dupla konyak! Az legalább látszik rajta! És még hozz nekünk két adag birkapörit krumplival, és uborkával! Jó lesz így, kis Herceg?
Megadóan bólintottam. A pincér gyorsan térült-fordult, és máris az asztalon gőzölgött az étterem specialitása. A konyakot gyorsan felhajtottam, ami szinte rögtön a fejembe szállt, hiszen ritkán szoktam inni, mert állandóan kocsival voltam.
- Na, Hercegem, mesélj! Mi a rosseb nyomja a szívedet ennyire? Ismerlek, - nem tudsz engem becsapni!

Végig simítottam a borostás képemen, majd nagyot sóhajtva lassan belekezdtem abba, amit eddig magamba fojtottam. Egyszerre csak, mint valami gejzír, - kitört belőlem:
- Azt hiszem, nem tudod, hogy megnősültem! Azt a szép irodista babát vettem el, akit itt ismertem meg a Pipában. Hiszen láttál is minket együtt! Ahogy összeköltöztünk, nagyon hamar teherbe esett, és én úgy döntöttem, hogy a gyerek miatt lepapíroztatjuk az együttélésünket! Mégse legyen a mi gyerekünk zabigyerek, akire majd ujjal mutogatnak!

Mikor végre megszületett a lányunk, - mert lány lett, - már a kórházban sem tetszett nekem igazán! Én benne csak egy csúf kis békát láttam, aki közém, és a szerelmem közé tolakodott! Ráadásul tele volt kék meg sárga foltokkal. Amikor végre hazavittem Őket, eleinte nekem kellett megfürdetnem, és tisztába tennem, mert Barbara meg sem merte fogni eleinte! Aztán szép lassan belejött! Én meg egyre többet voltam kint az utcán dolgozni, hogy mindent előteremtsek számunkra! Persze nem tagadom, az is közrejátszott, hogy a kicsi állandóan nyekergett, és nem tudtam tőle aludni!

Aztán az idők folyamán, - mint a mesében, a csúf kis békából gyönyörű kislánnyá változott. Mikor aztán elkezdett beszélni, az első szava az apa volt. Szinte azonnal rajongásig belebolondultam! Egyre többet voltunk együtt, büszkén vittem magammal mindenhová. Szép hosszú haját örömmel fésülgettem, hiszen imádtam vele foglalkozni. Befontam varkocsba, vagy éppen lófarokba kötöttem, ahogy akarta! Előtte mindig figyelmeztetett:
- Vigyázzál ám apucikám, melt nekem fáj a hajam! Ne huzigáld!
Amikor óvodás lett, nagy örömmel és izgatottan mentem mindig érte, és kézen fogva csavarogtunk mindig másfelé, mert sürgősen meg kellett nézni és kipróbálni egy új hintát, vagy meglátogatni egy rég nem látott kiskutyát. Közben Barbara hat hónapja ismét áldott állapotba került, aminek terhét megint nagy örömmel viselte.

A szemem fénye nagyon cserfes volt. Az oviból hazafelé jövet mindig volt valami sürgős mondanivalója.
- Tudod Apuci, az oviban is lesz falsang! Monta az Évi ovónéni!
- Igen? És mi szeretnél lenni a farsangon, gyönyörűm?
- Én tündél kilálylány leszek, - vagy helceglány! Csak még nincsen kolonám! Apuci, - vegyél nekem kolonát, hogy szép legyek!- kérlelt egyre, miközben rángatta a kezemet.
- Szép vagy Te korona nélkül is, drágám!- incselkedtem vele, de máris azon törtem a fejem, hogy hol, és hogyan szerezzek neki koronát.
- Láthatod, kis szívem, - nekem sincs koronám, és mégis szép vagyok, mint egy igazi herceg!
- Pelsze, melt te helceg vagy! Hallottam ám, hogy így monták neked!
Ebben maradtunk! Hogyan is magyarázzam meg neki, hogy Herceg a vezetéknevem?

- Megbeszéltük, hogy másnap Barbara megy el érte az oviba, és a Vámház téren fogunk utána találkozni! Ott majd kap tőlem egy szép, fényes, aranyszínű keménypapír koronát! Ugyanis kiszúrtam, hogy az ottani Burger Kingből be tudok szerezni! Rögtön szert is tettem két darabra! Majd ha látom Őket megérkezni, akkor az egyiket a fejemre teszem, és úgy várom őket. Ez akkor jó ötletnek tűnt! Már messziről észrevettem őket, ahogy a villamosról lekászálódott a feleségem a nagy pocakjával, kézen fogva a kislányunkat. Gyorsan a fejemre tettem az egyik koronát, és eléjük siettem. A kislányom észrevett, kitépte magát az anyja kezéből, és elkezdett felém szaladni! Bár ne tette volna!

Sivítva, csúszva csikorogtak a kerekek, mire a nehéz terepjárónak sikerült végre megállnia. Én üvöltve rohantam az úttesten fekvő gyermekemhez, és tehetetlen dühömben a terepjáró ablakát vertem, amiben a sofőr halálra váltan ült mozdulatlanul. Hol a feleségem, hol a terepjáró vezetőjét szidtam felváltva, - mert a balesetért mindenképpen hibáztatni akartam valakit! A mentők hamar jöttek, de már csak a sokkot kapott feleségemet látták el, és tették a mentőbe. Közben a kiérkezett helyszínelőkkel közölték, hogy a kislányért egy másik, - egy szürke kocsi fog majd jönni! Addig is a lányom kis testét letakarták egy sötét színű műanyagzsákkal, és a feleségemmel szirénázva elhajtottak. A helyszínelők is lassan befejezték végre gépies munkájukat, és a kíváncsi tömeg is elkezdett szétoszlani.

- Nem volt kedvem hazamenni, nem akartam a feleségem szemébe nézni! Csavarogtam céltalanul össze-vissza a városban, minden egyébről elfeledkezve, csak a kis hercegnőm járt egyre a fejemben!- fejeztem be a történetet könnyes szemmel a gyerekkori barátomra nézve.

Egy jó darabig néma csend volt köztünk. Aztán a nagyhangú barátom rekedt hangon megszólalt végre:
- Hercegem! Próbálj meg túllépni ezen, hiszen az élet nem áll meg! Ne feledd, ott van még nektek egy nemsokára születendő gyerek is, akit az asszonyoddal közösen kell felnevelnetek!

A cikket írta: emillio

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2017. augusztus 28. 17:21

megtekintés Válasz erre: emillio - 2017. augusztus 27. 21:14

Kedves Anyu!

Megnyugtatás képpen közlöm: Ez az
írásom egy kitalált történet, amit egy
pályázatra írtam! Mivel elnyerte a
pályáztatók tetszését, megjelentették
a saját antológiájukban! Nem biztos,
hogy mindenki olvashatta az antológiát,
ezért gondoltam, hogy az itteni laplakókat
esetleg érdekelheti! Habár mostanában
egyre kevesebb olvasói reakció jut vissza!

Pussz: emillio

A történet jó,csak szomorú és akár igaz is lehetne.Én olvasok itt csendben olykor és reagálok is,igaz nem mindig.
Puszi
2017. augusztus 27. 21:14
Kedves Anyu!

Megnyugtatás képpen közlöm: Ez az
írásom egy kitalált történet, amit egy
pályázatra írtam! Mivel elnyerte a
pályáztatók tetszését, megjelentették
a saját antológiájukban! Nem biztos,
hogy mindenki olvashatta az antológiát,
ezért gondoltam, hogy az itteni laplakókat
esetleg érdekelheti! Habár mostanában
egyre kevesebb olvasói reakció jut vissza!

Pussz: emillio
2017. augusztus 22. 16:26
Szomorú történetet hoztál,Barátom!

Hányszor hallani ezt a kijelentést:"az élet nem áll meg."Pedig egy tragédia idején megáll és összedől minden.Aztán mégis fel kell állni és menni tovább,a másik gyermekért,a társért,valakiért.De semmi nem lesz már ugyanaz.Ha meg is gyógyul a lélek,de a sebhely ott marad és néha nagyon tud fájni.
Pussz
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: