A gyanú árnyékában...
Látogatók száma: 113
2006 augusztusában történt meg velem, amikor rám vetődött a gyanú árnyéka.
Augusztus másodikán, keddi napon, Gutensteinben dolgoztam a Dr Müllernél.
Sietnem kellett a melóval, mert nagyon lógott az eső lába. Amint befejeztem a munkát, éppen hogy elpakoltam a fűnyírót, és a többi szerszámot, leszakadt az ég. Amint kissé alább hagyott elindultam Pötschingbe, az a helység oda kb negyven kilométerre volt, közölni, hogy szerdán nem megyek, mert egész napra esőt jósoltak. Már vagy két éve jártam ide is, a kertjét gondozni, illetve a füvet nyírni. Itt egy hetvennégy éves özvegyasszony volt a tulaj, aki nagyon megbecsülte a munkám, és igen szépen meg is fizette, napi százötven euróval.
Úgy négy óra után érhettem oda, és látom, hogy három kocsi áll a ház előtt, de még én is odafértem. Nem is tudtam elképzelni, hogy miért vannak ott azok az autók. A nagykapu nyitva, ami szintén szokatlan volt a számomra, de gondoltam bemegyek, ha már egyszer itt vagyok. Gondolván arra, hogy ha talán vendégei vannak, elmondom jövetelem okát, és elindulok hazafelé.
Bementem a kapun, és hangosan szólítottam a nevén. - Itt van Frau Gerda? Abban a pillanatban öt rendőr fogott körbe, és kérdezték, hogy ki vagyok, és mit akarok? Hát a válaszadásra nem sok lehetőségem volt, mert megfogtak, és beraktak az egyik kocsiba. Menet közben mondtam a magamét. Ezt megelőzően elvettek minden okmányomat és a telefonjaimat is. Majd bevittek a helyi rendőrségre. Ott a legfelső emelet leghátsó szobájába, és rám zárták az ajtót. Na ekkor nem voltam még magammal sem tisztában. Nem tudtam felfogni, hogy mi zajlik körülöttem. Hiába kérdeztem a zsarukat, nem mondtak semmit, csak annyit, hogy nyugi Stefán. Mondanom sem kell, hogy járt az agyam, és szinte már sokkos állapotban voltam.
Eltelt másfél óra, amikor rámnyitották az ajtót. Bejöttek ketten, és kérdezték, hogy nem vagyok-e szomjas, kérek-e kávét? Hát én kértem mindent, és legfőképpen kérdeztem, hogy mit akarnak tőlem? Közben belépett a helyiségbe egy idősebb, és disztingváltabb úriember, és bemutatkozott. Ő volt az Eisenstadtti Krimale polizei hauptkomisar (Bűnügyi főfelügyelő). Közölte velem, hogy a kundschaftomat vasárnap délelőtt tizenegy órakor meggyilkolták, és nagyon kapjam össze magam, mert az egyedüli gyanúsított vagyok! Ekkor csak kapkodtam levegő után, és elsötétült előttem minden, egy pár másodpercre. Na ez után, ahogy észhez tértem mondottam nekik, hogy hívjanak egy tolmácsot. Ők méltatlanul néztek rám, hogy miért? Mivel jól beszéltem németül, de kötélnek álltak. Úgy egy óra múlva megérkezett a tolmács, egy nagydarab fazon személyében, és bemutatkozott. Johan Szabó volt a neve. Na innentől már nem voltam hajlandó németül megszólalni. Azonban ő kérdezte, hogy rá miért volt szükségem? - Csak azért, mert te tanú vagy nekem! Ez után megkezdődött a kihallgatás, hogy hol jártam vasárnap délelőtt? Közöltem velük, hogy reggel kilencig a barátnőmnél, az után meg a kaposvári vásárban.... Kikkel találkoztam?... - Sok ismerőssel - válaszoltam. - Na, és akkor ki az, aki igazolni tudna? Ekkor megtorpantam, mert úgy voltam vele, hogy nem tudom a telefonszámukat, de közben eszembe jutott, hogy akivel a legtöbbet beszélgettem, annak megvan a telefonszáma. Simon Pista bejegyzéssel találják meg - közöltem velük. Mivel, hogy a telefonjaim ezeknél az úriembereknél voltak analizálni, mondtam nekik, hogy kinek a számát keressék ki, és hívják fel! Majd ő igazolni fog, de időközben felhívták a barátnőmet is. Aki szintén igazolta az alibim.
Na szóval, amit én ez alatt a kb. hat óra alatt átéltem a gyanú árnyékában ártatlanul, és még egy nagyon jó ügyféltől is meg lettem szabadítva, ezt senkinek nem kívánnám!?... Akit meg is sirattam, mert egy nagyon kedves idős hölgy volt.
Hozzászólások
időrendi sorrend
Üdv. István
Remek cikk, gratulálok!
Pussz, Tündér
Pussz, Tündér
Köszönöm az elismerésed, és a méltatásod! Azért én nem vagyok elájulva ettől a cikktől, sajnos ez, csak így jött össze!
Puszi. István
Tartalmát tekintve nagyban eltér a tőled idáig megszokott könnyed, laza stílusban íródott írásaidtól.
Kissé meglepett, mi mindennek van kitéve az ember, mennyire a szerencsén múlhat, hogy egy egész életre tönkre tegyenek valakit...
Egy ilyen emlékkel együtt kell élni. Hát nem semmi megpróbáltatáson mehettél keresztül...
Jó a cikked, gratulálok!
Éva