Kételkedés

Látogatók száma: 40

Engem úgy neveltek, hogy semmit se higgyek el, amiről nem vagyok meggyőződve, kételkedjek, és hagyjam másoknak, hogy próbáljanak meggyőzni, ám én is érveljek az igazam mellett, miközben tromfra tromffal válaszolunk egymásnak a vitapartneremmel, egész nyugodtam használja a józan paraszteszemet, és azt ne veszítsem el sohasem, még akkor sem, ha idővel sokféle tudással pallérozom az elmémet.
Az ész kéznél van, mindennapos használata javallott, melytől egyáltalán nem kopik, sőt, inkább éleződik, felgyorsul, és ha állandóan kérdésekkel bombázom, hogy adja meg rá a válaszokat, akkor nagy bajom nem lesz. A pénz és a szerencse forgandó, azokban sohase bízzak, ámde okosan használjam ki, ha éppen az utamat keresztezi.
Ó, hát persze, ezek a tanácsok már több évtizede elhangzottak, megöregedtek velem együtt, és kimentek a divatból. Csak azt nem tudom, pontosan, hogy miért, pedig amennyiben követnék a divat változásait, amely köztudottan mindig fejlődik, és szakadatlan visszaváltozik, akkor már ismét az lenne a menő, aki használja a józan eszét, és ha valamiben nem biztos, akkor hangot a kételyének és mindent megtesz azért, hogy a kérdéseire megnyugtató választ kapjon.
Szinte hallom, hogy rossz a hasonlat a divattal, mert a tudomány igenis fejlődik, hiszen ma már nem szükséges annyi lexikai tudásra szert tenni, mint akár csak ötven évvel ezelőtt, mert ott az internet, az okos telefon és még ki tudja, mennyi modern kütyü, amelyeknek pusztán a használatát kell megtanulni és máris mindentudónak tekintheti magát a huszonegyedik század embere.
Úgy éljek, képtelen befogadni az én szűk kis hatszögletű fejem az oktatásügy mai állása szerinti lövészárkokat, amikor a tanárok és a politikusok azon vitatkoznak, mikor és mennyit tanítsanak az ifjúságnak, évente átírják a tankönyveket, s ezzel együtt a történelmet, irodalmat, és szinte az összes tárgyat, miközben lassan a kétszer kettőről csak annyit tud a diák, hogy annak eredménye egy tetszőleges pozitív szám lesz és gyorsan kiszámolja az okos telefonján, mert fejben ez már nem megy, és amióta a szövegértés érettségi tantárggyá avanzsált, lassan már a diplomások sem tudnak helyesen írni, és a mindennapos választékos beszéd legfeljebb a tudósok körében dívik. Az intelligencia és a sokoldalú műveltség lassan a történelmi múlt túlkapása lesz, és kézen fogva magával rántja a kulturált vitát is, mert ilyen napjainkban nincs, aki nem ért egyet velünk, az csak ellenfél lehet, akit bármilyen áron le kell gyűrni, akár nemtelen sárdobálással, pocskondiázással, személyeskedéssel, mert a cél szentesíti az eszközt.
Gróf Széchenyi István: „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik”

Hogy nekem mik jutnak eszembe?

Ma ki beszél a tudás alapú gazdaságról? Senki! Lassan átíródnak a közgazdaságtan alapvető tézisei is és elérkezik az az idő, mint a régi viccben, hogy a szakácskönyv úgy kezdődik, lopj két tojást, a fenébe, az előbb még itt volt!
Manipulálnak bennünket a médiával, hogy egy lájtos példát mondjak, itt vannak ezek a színvonaltalan, vagy legalább is erősen megkérdőjelezhető vetélkedők, valóság show-k, amelyek azt sugallják, bárkiből lehet énekes, bárki olcsó magamutogatással tízmilliókkal gazdagodhat, és lám, van a a pénz, amennyiért még az ismert emberek, színészek, sportolók, énekesek is képesek bármire, akár arra is, hogy megalázzák őket,csússzanak-másszanak mocsarakban, pókot és pondrót egyenek, hagyják, hogy összeugrasszák őket a félművelt, ostoba játékvezetők, és folytathatnám a sort, bár mindegyik más-más módon gagyi és népbutító, egy dologban azonban azonos: effektív munka nélkül is meg lehet gazdagodni.
Bocsáss meg, mit is mondtál? Hogy a rongyos pár millió forint nem jelent gazdagságot? Neked lehet, hogy nem, de gondolj csak bele, hogy azoknak a munkavállalóknak, akik minimálbért keresnek, vagy közmunkán vannak, és az átlag nyugdíjasnak, vagy az átlag alatti nyugdíjjal rendelkezőknek, mennyit jelent az a rongyos pármillió forint. Számolj csak utána! Vedd elő az okos telefonodat, ha fejben nem megy!
Tudod, mit mondok? Neked van igazad, öreg, rosszindulatú banya vagyok!
Revideálom álláspontomat, elfeledem – ez már ez én koromban nem esik nehezemre, szinte automatikusan megy a dolog – amire tanítottak, nyugdíjazom a szürke kis agysejtjeimet, nem kételkedem, nem kérdezek, ergo nem keresek válaszokat a kérdéseimre, hanem egyszerűen kivárom, mi lesz ennek a vége.
Most vagyok hatvanhárom éves, és szeretném megérni a dédnagyanyám életkorát, a kilencvenhét évet, így pontosan harmincnégy évem van ahhoz, hogy megtapasztaljam a jelenlegi oktatási rendszer hatásait. Nem lesz szükség szakemberekre, csak beütöm a számítógépbe, hogy mire van szükségem és az tíz másodperc alatt megadja a leírást ahhoz, hogyan javítsam meg az elromlott fűtési rendszeremet, vagy végezzem el magamon a vakbélműtétet.
Bár, ez utóbbira csekély az esély, lévén, hogy ez már húsz évvel ezelőtt megtörtént.
De bolond vagyok! Csupán az orvostudomány jelenlegi állása szerint irreverzibilis a féregnyúlvány eltávolítása! Lehet, hogy az őssejt kutatás eljut arra a fokra, hogy pótolható lesz! Ki tudja? Én nem. Kételkedem.

A cikket írta: Yolla

támogatóink