Kincsvadászok 2.

Látogatók száma: 71

Madame és kalózlány közös írása.

Bettynek nem volt ellenére a dolog, bár reggel nem gondolta, hogy hamarosan egy kalózhajó kapitányának kabinjában fog "ébresztőjével" hancúrozni. Sőt. Ilyen eszébe se jutott. Talán soha.

- Sam. Szerelmem. Biztosan ezt akarod?

- Betty. Ezt. Tudom, hogy hülyeségnek hangzik, de ez lehet nem is igaz. Mondhatnám úgy is, hogy lehet, most mindketten alszunk, és éppen egyszerre, és együtt álmodunk. -mondta a férfi nevetve, majd folytatta -
Itt ez az ágy. Ez a kiszáradt, öreg kabin, benne egy keskeny ágy, és körbe? Körbe ezernyi, nem millió ósdi, de ránk váró titok.

Aztán az ágyhoz lépett, és kezével megfogta rajta a poros, de nem tudni mennyi ideje porod takarót:
-Nézd? Érintetlen. És az a kép a falon? - Mutatott szembe a kapitány portréjára - Hát lehet ez mind őrültség? - és válaszolt, helyette is -
Nem Betty. Ez a valóság. Nem tudom mit érzek, de kívánlak, itt és most, nagyon, de nagyon.

Leült az ágyra, megfogta a nő kezét, és maga elé vonta. Óvatosan elkezdte simogatni a csípőjét, fenekét, hasát, néha felfelé, aztán úgy, hogy a póló alá nyúlt.
Mély sóhajok biztatták, hogy amit tesz, az jó, így egyetlen mozdulattal felhúzta az anyagot, előre dőlt, és ajkai közé vette előbb a bal, majd a jobb mellgombot. Gyengéd volt, nem kapkodott.

Izgalom töltötte be a kísérteties, poros szobát, amikor a két szerelmes, egymás mellé feküdt az ágyon.

A nő, amikor teste reakciói kielégülésre vágytak, és rá Sam érintése már villámcsapásként hatott, annak derekához nyúlt, és kikapcsolta az övét, majd lehúzta a cipzárt.
Érezte a merev izgalmat, és lágyan simogatni kezdte.
A tettet, tett követett, és ez odáig hatalmasodott, hogy önkívületi állapotban csókolták, és becézték egymást, majd szép lassan, az utolsó ruhadarab is lekerült a testekről, és a padlóra hullott.

Közben beesteledett. Csak a hajó oldalához csapódó csendes, de rakoncátlan habok jelezték, kalandos történések sorai várhatóak holnaptól, a 21.században, amikor minden digitalizált, és sehol sem élnek kardos fosztogatók, csak pisztolyos bankrablók, gyilkosok...

- Ne kínozz. Hatolj belém, kérlek. - könyörgött lihegve a nő... és a férfi nem kínozta tovább testét, a lány combjai közé feküdt, és belé hatolt.

Kéjillat keveredett a porgőzös szobában, és az öröm mosoly ruhában táncolt a bútorokon, aztán elélveztek, majd a pillanatot csodálva, az élményektől nem terhelő várakozással lett úrrá rajtuk az izgalom.

Sam Betty szemébe nézett. Jobb könyökén támaszkodva a nő arca fölé hajolt, és bal kezével, miközben izzadt haját simogatta homlokát, halkan megszólalt:

- Ugye tudod mi vár ránk? Ugye tudod, hogy végigcsinálom?

- Igen drágám, tudom, én pedig veled tartok.
Sam kapitány! Induljunk!

Nevetve, és tettre kész öltöztek fel, és mentek vissza a titkos átjárón, szívükben tűzzel, tenni akarással, kalandvággyal.

- Hallelujah! Már azt hittem lett valami bajuk...fogadta őket Hilda..

- Á, dehogy lett bajunk, jól vagyunk, és el sem hinné mit láttunk. Majd holnap ketten is hátramegyünk, és megmutatom. Jaj, maga mindig aggódik. De felnőttek vagyunk már Hildácska, nyugalom, nyugalom. - válaszolt neki Betty, miközben pólója alját igazgatva Sam felé kacsintott.

Folyt. köv.