Vidéki körzeti kórházban
Látogatók száma: 79
Ma történt, felháborító.
A körzeti orvosunk beutalta Anyukámat a körzeti kórházba, K.-ra, amely kb. 30 kilométerre van innen. Pontosabban a kórház sürgősségi osztályára, azzal, hogy beviszi a mentő és onnan majd felküldik a belgyógyászatra kivizsgálásra néhány napra.
Jött a mentő, két órán belül, a kórházban szükséges holmikat mi vittük utánuk kocsival.
Ebbe a kórházba vagy mentővel, vagy betegszállító kocsival viszik a körzetből a betegeket. Akit nem tartanak benn - márpedig a sürgősségiről nem nagyon lehet bekerülni a kórházi osztályokra, szerintem, ez a napiparancsuk - és beszállították, azt a kezelés után rendre hazaszállítják. Vagy nem.
Miután Anyukám fekvő beteg, nem bíztuk a véletlenre, hogy benntartják avagy hazaengedik - megvártuk a kezelések és vizsgálatok végét és mi hoztuk haza kocsival. Röntgen, vérvétel, hasi ultrahang, két infúzió, EKG, és belgyógyászati hagyományos vizsgálatokon esett át Anyukám, hozták-vitték a hordágyon, vagy a görgős széken, mi pedig ott várakoztunk a többi hozzátartozóval együtt. Gasztroenterológiai vizsgálatra is szükség lenne, de arra külön kell beutaló, azzal néhány napra befektetnék a kórházba.
Csodákat tapasztaltunk délelőtt tizenegy óra és este hét között, annyi időt töltöttünk ott.
Betört orrú betegnek a hozzátartozók várakozó helyén, a közlekedő folyosón adta be egyik nővér a tetanusz injekciót. Ez a beteg ott volt, mikor odaértünk és amikor eljöttünk, még ott maradt.
Jöttek-mentek a betegszállítók, hozták-vitték a betegeket.
Egy fiatalasszonyt a szomszéd faluból hozták be, és ő maga is arra készült, hogy benntartják a kórházban. Gyomortükrözésre lenne szüksége, majd menjen vissza február közepén. Nem tartották benn, sőt, közölték vele, hogy ép a keze lába, menjen haza ahogyan tud, nem lesz betegszállító, amely hazavinné. Otthon a három hónapos és a kétéves gyerekére a férje vigyáz.
Történetesen a fiatalasszony roma származású, udvarias, halk szavú, tiszta öltözetben. Kiderült, hogy pénze sincs busszal hazamenni, de még egy szendvicsre sem telik neki. Mi vettünk neki egy szendvicset, kristályvizet és felajánlottam, hogy hazaviszem.
Este hétkor indultunk haza, és akkora köd volt, hogy ötvennel-hatvannal lehetett közlekedni.
Szóval az, hogy többször megjáratjuk a kórházat a betegekkel, mert amivel beutalták, amiatt nem kell befeküdnie, de amit a vizsgálatok kimutattak új betegséget, azzal igen, nem számít. Majd utalja be ismét a körzeti orvos,mondja nekem a harminc körüli orvosnő, miközben lazán zsebre teszi a paraszolvenciát.
Azt hiszem, az egész magyar egészségügyi garnitúrát, paraszolvenciástul, el kellene cserélni egy nyugatira. Mondjuk a németre.
Kép: net
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Igazad van. De nem csak az egészségügyi garnitúrát kellene lecserélni, hanem mindazokat, akik megengedik ezeket az anomáliákat, ezt a tisztességtelelen viselkedést. Mindenhol elvárják a pénzt, aztán sz@rnak a betegre.
Tavaly nyár óta a szülő anyámmal is (hol a húgommal, hol a fiammal együtt) hetente megjártam a poklok poklát, azaz a kórházak és a klinikák minden szintjét.
Sokat beszélnek írnak, hogy az orvosok kivándorolnak, meg, hogy kevés a pénz, kevés az egészségügyes....Pénzt kell nekik adni.... akkor maradnak.
Nekem csak rossz tapasztalataim voltak/vannak az orvosokkal!
Azt mondom, hogy ugyanúgy mint más ,,mesterember" először tegyen le valamit az asztalra, ne a hőbörgéssel kezdje a szakmát. Hiszen mint orvos a gyógyitásra fel is esküdött.
Tudom, a hírnév, a pénz... De legyen már tisztában mindenki, mi a kötelessége, pénz nélkül.
A háziorvosokról (tisztelet a kivételnek) most nem is szólnék.
Anyám háziorvosa több mint fél alatt, egyszer sem nem ment ki a lakásra. Az ügyeletes orvos járt injekciózni. Azt szajkózta, hogy vitessük be a sürgősségire, mert ez a mi, a gyerekek kötelessége. A rendelője egyébként 500 méterre volt a lakástól. Hazafelé a ház előtt hajtott el az autójával. Egy-egy rosszullétnél én és a húgom 20 km-t autóztunk, aztán kihívtuk a városi, ügyeletes orvost, anyát megvizsgálta a doki, beadta az injekciót. Mi meg ujabb 20 km után hazamentünk.
Az ápolónők között találtam csak igazi EMBERT! A többit nem minősítem.
A vérnyomásom az egekbe szökik, ha siránkozni hallom az orvosokat.
pusz
Juli
Megértem, ha feldúlt vagy, csak kórház közelébe ne kerüljön az ember. Ilyen állapotok mellett, amit a betegnek is át kell élni..., a hozzátartozó ép ésszel is nehezen fogja fel ezt az ésszerűtlenséget, hát még ők... Én sem teszek hozzá többet, elég ha tudom, mert ezt a kiszolgáltatott, tehetetlenséget, mint h.tartozó, már többször megtapasztaltam... :-(
Az, hogy segítettél azon az asszonyon, nemes emberi cselekedet volt!
Pussz,
Éva
Ez a szomorú valóság! :( Többet nem is irok, mert ha belekezdenék, betelne az oldal..sajnos az ember akkor tudja meg, hogy teljesen értéktelen, egy nagy semmi, ha beteg és másra szorul..például kórházi kezelésre..
Puszi: Ilona