Állatkert...
Látogatók száma: 54
Az állatok állnak legközelebb hozzám, mert mindig találok bennük valami emberit. És ha találkozom egy emberrel, aki olyan, mint az állat, akkor értem meg igazán miért is vonzódom inkább az állatokhoz...
Valamikor réges-régen szerettem az állatkertben bóklászni. És az sem zavart, ha már kilométerekről is érezni lehetett a szagukat. Az, hogy büdös, csak természetes, - gondoltam, ahol ennyi állatot összezsúfolnak, ketrecekbe, almokba zárnak, ahonnan kitörni sincs lehetőségük, legalábbis nem lenne ildomos. Csakis olyan emberek találékonyságán múlhatott ez, - gondoltam, akik alapvetően szerették az állatokat, és úgy szerezték meg az emberek részéről a támogatást, hogy ezeket az egzotikus állatokat természetes környezetükből kiemelve létrehoztak egy mesterséges környezetet, hogy megmutassák, mert maguk is kíváncsiak voltak arra, milyen is az állat, ha bezárva, szabadságuktól megfosztva tartják őket. Mégsem szerették ezek szerint annyira az állatokat? Számukra egy idegen világ, börtön maradt, amit mi úgy nevezünk, állatkert.
Én a természet gyermeke vagyok. Szabadnak születtem. Úgy érzem jól magam. Nem tudom, mert soha sem fosztottak meg még a szabadságomtól, hogy milyen lenne akkor, ha elzárnának a külvilágtól, bezsuppolva egy szűk kis katrócba és ott kellene produkálnom valami emberit. Nem hiszem, hogy sikerülne!
De mégis vonzott a kíváncsiság! Megnézem már közelebbről, milyen is egy ketrecbe zárt tigris, vagy oroszlán, akit az állatok királyának neveznek, de itt és most csak egy ide-oda kóválygó, imbolygó, helyét nem találó, csak egy bezárt állatot látok. Szép is, kecses is a mozgása. Még mindig hordozza magán a természet adta áldott adottságokat. Nem az embertől kapta! Erős, félelmet keltő volt valamikor, de már csak vicsorgásra képes. Enni, és inni is kap. Gondozzák, de őt ez a legkevésbé nyugtathatja meg. Mert a táplálékot maga szerezte meg valamikor, a saját erejéből addig, amíg az ember bele nem avatkozott és meg nem fosztotta a szabadságától.
Mily erős is az ember? Mégis olyan tud lenni néha, mint az állat! És mily erős is az állat, mégis mennyire hasonlít néha az emberre? Nagy az Isten állatkertje, mind elférünk benne!
Valahogy a majmokhoz keveredtem. Szelídebb tájékra. Náluk kicsit tovább elidőzök. Érdekes megfigyelni, ahogyan az embert utánozzák, majmolják. Legalábbis én így veszem észre, de leginkább, azt, amikor az emberben felfedezek némi hasonlatosságot. A közel álló szemeket. Nem is értem miért? Minden stimmel. Két szemük van, fülük, kezük, mellyel vakaróznak, lábaik, melyekkel ugrálnak még akkor is, amikor nem kéne, mutogatva, produkálva magukat. Pucér seggüket akkor is látom, ha nem akarom. Hát nem valami szép látvány! - állapítom meg. Ennyire kivetkőzve magukból, premier plan mutogatva azt, amit jobb lenne talán inkább eltakarni? Hol van itt a szemérem? Ja, hogy ők a majmok? Akkor hol van a különbség? Melyik a nagyobb állat? Az ember? Mert, amíg az egyiknek nincs semmi takargatni valója, addig a másiknak bőven lenne. Még sem veszi észre, hogy mennyire visszataszító tud lenni!
Ott ahol sokkal többen vannak, az övét talán észre sem vennénk. Lásd a majmokat! Sokan vannak és szinte egyformák. Egyformán a ronda felüket mutatják, amikor elfordulnak tőlünk. Pedig mi nem is arra voltunk kíváncsiak, de ha már egyszer annyira oda vannak ettől! Milyen közönséges és durva, megbotránkoztató látványt nyújtanak! Mégsem fordítjuk el a fejünket és nézünk más irányba. Nem is csak egy pillanatra. Azon gondolkodom, mégis lehet bennük valami vonzó? Talán ha a jobbik felüket mutatnák? De a majmok mindezt játékosan, vidáman és olyan természetességgel cselekszik, hogy a végén még meg is tudják magukat szerettetni. Semmi erőlködés és mutogatás nélkül. Mindezt természetesen.
Ebből is elég volt egyszer! Tovább megyek. De nem tapasztalok másutt sem sokkal többet. A páva is, melynek csodálatos a tollazata, mindenesetre sokkalta szebb, mint a pulykáé, mert az taknyos orrú?... és mégis ugyanazt az örömet keresik a párjukban, akár mint a kakas. Mi akkor a különbség? Mert a kakas hangosabban hozza a tudomására és közben még kukorékolni is tud, és követelőzni?
Éppen ideje lesz visszavonulnom, mert a végén még összekeverem az állatot az emberrel. Talán nem lenne helyes. Nagy az Isten állatkertje! Elférünk benne, emberek, állatok egyaránt.
Szép lassan elindulok hátha találok valaki szelídebbet, szerényebbet, olyan emberiest. Vagy már nekem is az kell, ami inkább olyan emberes!? Csak el ne veszítsem az emberiességemet ebben a nagy embertelen, vagy inkább elállatiasodott, érzéketlen világban? De hiszen emberek vagyunk, vagy mi?
És hogy miért nem tudunk mégsem állatok nélkül élni? Miért vesszük körül magunkat velük? Mert néha annyira jó velük bolondozni. Mert állati viccesek tudnak lenni!
http://www.youtube.com/watch?v=Ctl5s-Lmxkw
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Juli!
A kritikát elfogadom. Nem mindig gondolkodom így, de legtöbbször sajnos igen, akármilyen fura is, de az állat nem mindig kapja meg azt, amit viszont érdemel. Az ember kénye, kedvének van kiszolgáltatva. Akkor sarkítsunk. Hozzám közel állnak.
Örülök, hogy már látom is, kivel "diskurálok"! :-)
Pussz,
Éva
Az eddigi képen is én voltam, csak kisebbe és keretbe! :-)))
Én nem vagyok nagy állatbarát, csak egy állat barát! De én is sajnálom az állatokat, ha nem olyanok a körülményeik, amilyeneket megérdemelnének.
A szabadság pedig minden élőlénynek létfontosságú! Én azért nem tartok állatot, mert nem tudnám ellátni. Na, nem élelemmel, hanem, mert, ha nem vagyok itthon napokig, nem tehetem meg, hogy szomszéd bajlódjon vele. Ugyanúgy, mint a gyerek vállalás, az állattartás is felelősséggel jár!
pusz
Juli
Szia Éva!
Kevesebb filozofálás több lett volna!
Tényleg ne keverd az állatot az emberrel, bár némelyik ember úgy viselkedik. (Itt kérek ezért elnézést az állatoktól!)
Az állat nem ember. Az evolúció során alakultak ki a különböző fajok. A fajfenntartás ösztöne miatt keresi a szép színes páva ugyanazt a párjában, mint a kakas...
Egyébként nem csak az a baj, hogy nagy az Isten állatkertje, hanem az is, hogy alacsony a kerítés! :-)
pusz
Juli
A kritikát elfogadom. Nem mindig gondolkodom így, de legtöbbször sajnos igen, akármilyen fura is, de az állat nem mindig kapja meg azt, amit viszont érdemel. Az ember kénye, kedvének van kiszolgáltatva. Akkor sarkítsunk. Hozzám közel állnak.
Örülök, hogy már látom is, kivel "diskurálok"! :-)
Pussz,
Éva
Kevesebb filozofálás több lett volna!
Tényleg ne keverd az állatot az emberrel, bár némelyik ember úgy viselkedik. (Itt kérek ezért elnézést az állatoktól!)
Az állat nem ember. Az evolúció során alakultak ki a különböző fajok. A fajfenntartás ösztöne miatt keresi a szép színes páva ugyanazt a párjában, mint a kakas...
Egyébként nem csak az a baj, hogy nagy az Isten állatkertje, hanem az is, hogy alacsony a kerítés! :-)
pusz
Juli
Kedves Éva!
Lehet, hogy én túl érzékeny vagyok, mert engem kicsit elszomoritott ez a nagyszerű irásod!Gyermekkoromban voltam először és utoljára állatkertben, ahol láttam mindazt, amit Te és már akkor felvetődött bennem, hogyan élhetnek igy bezárva, állandó nézőpontban ezek a szabad teremtmények? Az ember a "magasabbrendűségével" mindent megtehet? Honnan vesszük ezeket a jogokat? Aztán arra gondoltam, ha forditva lenne, akkor valószinüleg mi ülnénk a ketrecekben..Mert igy lettünk teremtve..De most sem sokkal különb a helyzet.Valamennyien rácsok között élünk..A saját korlátaink között, gondolkodásunknak köszönhetően..
Puszi: Ilona
Nem érzékenység ez. Én komolyan is gondoltam, amit írtam. Utaltam is rá egy mondat erejéig. Igaz, hosszú mondat:
"Csakis olyan emberek találékonyságán múlhatott ez,... akik alapvetően szerették az állatokat, és úgy szerezték meg az emberek részéről a támogatást, hogy ezeket az egzotikus (teremtményeket) természetes környezetükből kiemelve létrehoztak egy mesterséges környezetet, hogy megmutassák, mert maguk is kíváncsiak voltak arra, milyen is az állat, ha bezárva, szabadságuktól megfosztva tartják őket."
Mindezt haszonszerzésből... gondolom.
Köszi, hogy véleményezted.
Pussz,
Éva
Lehet, hogy én túl érzékeny vagyok, mert engem kicsit elszomoritott ez a nagyszerű irásod!Gyermekkoromban voltam először és utoljára állatkertben, ahol láttam mindazt, amit Te és már akkor felvetődött bennem, hogyan élhetnek igy bezárva, állandó nézőpontban ezek a szabad teremtmények? Az ember a "magasabbrendűségével" mindent megtehet? Honnan vesszük ezeket a jogokat? Aztán arra gondoltam, ha forditva lenne, akkor valószinüleg mi ülnénk a ketrecekben..Mert igy lettünk teremtve..De most sem sokkal különb a helyzet.Valamennyien rácsok között élünk..A saját korlátaink között, gondolkodásunknak köszönhetően..
Puszi: Ilona
Nem semmi ez a cikk, megleptél! Sokat fejlődtél!
Pussz,
Tündér
Kedves Éva!
Az emberek és állatok egymásra hatását eléggé érzékletesen írtad le! Az állatkerti virtuális sétád, - egész jóra sikeredett! Talán egy kicsit (szerintem) sokat moralizálsz! Egészében véve jó a műved! Gratula!
Pussz: emillio
Köszönöm a gratulációt. Jólesett ezt tőled hallani!
Puszi,
Éva
Az emberek és állatok egymásra hatását eléggé érzékletesen írtad le! Az állatkerti virtuális sétád, - egész jóra sikeredett! Talán egy kicsit (szerintem) sokat moralizálsz! Egészében véve jó a műved! Gratula!
Pussz: emillio
Kedves Évi!
Pontosan és szépen megfogalmaztad, mennyire fontosak számunkra az állatok.
Gratula!
Pussz: Yolla
Nagyon köszönöm, mert fontos nekem a véleményed. És ha már te is mondod, hogy mennyire fontosak nekünk az "állatok", akkor az biztos úgy van. :-)
Puszi,
Éva
Pontosan és szépen megfogalmaztad, mennyire fontosak számunkra az állatok.
Gratula!
Pussz: Yolla