Az ívek...
Látogatók száma: 82
Egyik kedves barátom kért meg segítségre írásaival kapcsolatban. Nem ő volt az első, sokaknak el szoktam mondani tanácsaimat... Lehet nem értek hozzá, de mint mérnök embernek mindenről, az írásokról is van elképzelésem. Remélem picit segítek, nem rontok!
Sokan piszkáltatok már e miatt.
- Mik azok az ívek egy írásban, amiket emlegetek?
Hát igen. Mivel nem vagyok egy szakmabéli - némileg talán kókler is-, így vannak hiányosságaim. Vannak olyan dolgok, amiket érzek, és nehezen tudok megfogalmazni.
Ugye egy zeneszámban, amikor a Megasztárban Karamell vagy épp a Rúzsa Magdi énekel, és a Pély Barna magyarázza, hogy nem volt vagy éppen volt íve a dalnak, akkor ezt értjük, értitek.
Az énekes az elején lágyan kezdi, majd szépen fokozatosan kezd belelendülni az éneklésbe, esetleg közben megtöri a lendületet, majd újra beleerősít, és a végére hagyja a kiteljesedést, az akkor és ott egyértelmű. Van fülünk, halljuk. Ha éppen egy nagyon jó előadóval van dolgunk, akkor a befejezés akár egy katarzisszerűre is sikeredhet, és mindenkinek tátva marad a szája (piano... mezzoforte... forte... fortissimo...).
Na ez az írásban is így van!
Kicsit persze ez a dramaturgiával, dinamikával összefügg.
- Tehát mit csinál a Rúzsa Magdi?
Amikor elkezdi tanulni a számot, akkor azt megtervezi, miként építse fel, hogyan adja elő?! Hol lesznek benne olyan részek, ahol a nézők lélegzetvisszafojtva hallgatnak, és mikor fognak tapsolni, esetleg vele együtt énekelni, netalán gyertyát gyújtva összeborulni. Ehhez a tervhez igazítja az éneklésének dinamikáját.
A zenemű dinamikai-, érzelmi csúcspontjainak előre tervezését nevezném dramaturgiának.
Egy jó írás is eképpen alakulhat.
Egy írásnak is lehet ritmusa, dinamikája.
Egy gyakorló példám volt erre az "Apám sírja" című írásom. Ott a szöveg "összefolyatásával" (abszolút nem tördeltem az első részt), az olvasóra ráerőszakoltam egyfajta, egyre felpörgőbb ritmust. Majd amikor már kellően felfokoztam az írás ritmusát - a szívverésünket a duplájára próbáltam növelni -, hirtelen egy töréssel, egy haláli nyugalmat hoztam be az olvasóimnak.
Ez a fajta ritmika, ellentétes volt az érzelmi ívvel.
Az érzelmi szálat éppen hogy fordítottra terveztem. A pörgő ritmusból egyre ridegebbé próbáltam tenni az érzelmeket, egyre elhidegültebb érzést próbáltam átadni az olvasónak, ezzel egy lefele ívelő érzelmi szálat indítottam útnak, míg a végén a történet átcsapott egy érzelemmel telített állapotba.
Ha a dinamikát kellene leírnom - piano=A; mezzoforte=B; forte=C; fortissimo=D -, akkor az "Apám sírja" c. írásomra egy D-C, A-t mondanék, és ha az írás érzelmi íveit akarnám leírni, akkor B-A, D -ként értékelném az írásom...
A fent említett kedves barátom kérte, ne az írásain keresztül elemezzem, ne azon keresztül tanítsam őt, hanem próbáljak általános segítséget írni. Ez nagyon nehéz. Mert azt hiszem, aki fejlődni akar, annak a legjobb tanulás, ha mások rámutatnak a hibáira. Azt persze nem kell elfogadni, de mérlegelni kell és lehet.
Azt hiszem én is nagyon sok hibát elkövetek, mert ezt amit itt leírtam, sehol nem tanultam, belülről jön - esetleg picit utánaolvastam -. De a kezdőknek bízom benne, hogy egy mankó lehet, a jobb és jobb írások megírásához.
Ajánlom barátomnak...
A cikket írta: Pinokkió
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tanultam a cikkből, nagyon hasznosnak tartom.
Köszönjük., köszönöm ;)
Szép napot! :)
Inga
Ok, tetszett, hasznos, várom a kövit.
Ölelke, Zsizsik
Pussz:-)
Ölelke, Zsizsik
Azok az íííívek!
Már én is tudom...:).
Puszi, barátom!
Tudom, hogy tudod;-)
Puszi,
Pinokkió
Én nem is tudom, h. tudatosan írok-e...hm. Régebben, tuti nem.
Van egy jó sztori, gondoltam, leírom. Sajnos még mindig ez inkább az erősségem, a valóságból tudok csak táplálkozni, az vonz. (a valóság megírása, közlése)
Inkább oknyomozó riporternek kellett volna mennem.:P
Sajna, én sem tanultam irodalmat, én sokszor így vagyok ezzel, mint ahogy te is írtad: "érzem, de nem tudom megfogalmazni", főleg, h. tudom/gondolom, van rá szakzsargon is.:)

Szia Kedves Pinokkió!
Sokan tartozunk Neked köszönettel, mert segítő szándékkal egyengeted a kezdők útját. Magam is félve, bizonytalanul mertem feltenni az első próbálkozásaimat, amivel még a mai napig is így vagyok. Te fáradhatatlanul olvasod a megjelent cikkeket és hozzászólásaidban bátorítod a kezdőt és a haladót egyaránt és mindezt úgy teszed, hogy közben nem rombolod földig az önbizalmát. Nem veszed el a kedvét örökre az írástól. Szivesen tanulunk Tőled, köszönjük a segítségedet!
Üdvözlettel:
heleenke

Szia Pinokkió!
A honlapon ,,írók" zöme nem profi, ezért hasznosnak tartottam az írásodat.
Mindig tanul az ember....
Pusz
Juli :))
Én sem vagyok profi, csak szeretek írni/olvasni;-)
Üdv,
Pinokkió
A honlapon ,,írók" zöme nem profi, ezért hasznosnak tartottam az írásodat.
Mindig tanul az ember....
Pusz
Juli :))
Azok az ívek... ;-)
Kíváncsian várom. A mögöttes tartalom, mély tartalom és emberek nem mindig ugyanazon a síkon gondolkoznak, ezért van a nem érthetőség. Ezt persze lehet fokozni, meddig megyünk el, ki bír követni, esetleg meddig merünk elmenni....
Szia Lilahold!
Igen, itt csak 1db technikai dologról beszéltem, direkt elkerülve mást (mert mindig piszkáltak érte;-)). Most írom a második részt, a stílusról. Abban lesznek olyanok is amiről te írsz:-)
Köszi, hogy olvastál!
Üdv,
Pinokkió
A mögöttes tartalommal, az én olvasóimat is szenvedtetem rendesen!
Szia Pinokkió!
Nagyon szép és kedves dolog, ha jó tanácsokkal segítesz és irányt mutatsz, hogy az írások minél jobbra sikerüljenek, erősebben érződjön amit azok által szeretnének kifejezni, elmondani a szerzők. Igaz az is, hogy van mikor belülről jönnek a dolgok, nem is tanulja az ember, csak valahogy kikívánkozik. Neked megvan a kellő érzékenységed az íráshoz és az elemzéshez, rámutatsz hibákra, vagy erősségekre egy írásban, ami hasznos. Azt hozzáteszem, hogy az olvasótól is függ mennyit lát, ért meg abból amit olvas, mert nem egy eset volt akár saját verseimmel, akár másokéval kapcsolatban, hogy nem értették miről is szól, vagy teljesen másként értelmezték, pl. szavak alapján és a mögötte lévő mondanivalóról nem volt fogalmuk. Sokszor a felszín alatt van a lényeg. Itt a tartalomról beszélek, de értem, hogy az ívekkel mit szeretnél mondani.
Örülök, hogy olvashattalak:)
Minden szépet és jót kívánva Neked, szeretettel. lilahold:)

Köszi Orsolya!
Az a "barát" akár te is lehetsz:-)
Puszi,
Pinokkió
Köszönöm!
Szia Pinokkió! Emlékszel mikor nekem is mindig segítettél? Én pontosan emlékszem segítő kezedre, melynek nagyon sok hasznát vettem itt létem óta! S bár nem mindig voltunk egy hullámhosszon, mégis "fenékbe billentettél", de jó írányba repültem, legalábbis remélem, sokat változtam érzem magamon, a s környezetem is, de még valami megváltoztatott a közösség szelleme, az emberek segítő keze mint a tiéd és még mondhatnék pár nevet, de ők szerintem tudni fogják...!
Köszönöm a segítő szándékú kritikáidat, figyelmeztetéseidet és nem utolsó sorba a barátságodat!
Soha el nem múló köszönetem egy nagy szívű barátnak és embernek: NEKED Pinokkió!
Szeretettel: Orsolya
Ezt a zenét küldöm neked! http://youtu.be/QivOSmES9-s