Creme brulée – a krémesség felsőfoka
Látogatók száma: 38
Nálunk nagyon népszerű édesség,- lenne – csak nehezen veszem rá magamat olykor az elkészítésére, pedig nagyon egyszerű. Régebben úgy emlékszem tej-tejszín eleggyel dolgoztam, de ez a recept kizárólag tejszínből készült.
Azt tudtátok, hogy már 1691-ben is szerepelt szakácskönyvben? Szóval idős már a lelkem, de nem veszített bájos eleganciájából.
A tejszínt forráspontig melegítsük egy kis vaníliakivonattal, vagy vanília kikapart magjával, de bele is dobhatjuk, amikor szétvágtuk, a végén úgyis leszűrjük. Ne ijedjetek meg, nekem sincs hőmérőm a művelethez, csak figyeltem a tejszínt és amikor megfelelően forrónak találtam, levettem a tűzről.
A tojások sárgáját a cukorral alaposan összedolgozzuk és a leszűrt, meleg tejszínt nagyon lassan hozzácsorgatjuk szűrőn keresztül, apránként, mert ha nem így tesszük, kicsapódik a tojások sárgája, megfőnek és kész a tejszínes rántotta :-) Habverővel keverjük a krémet folyamatosan, fürgén, gyorsan és akkor szép sima lesz a végére.
Nagyon lassan,… csorgassuk, …még lassabban, mint gondolnánk!
160 fokra melegítsük elő a sütőt !
Töltsük hőálló poharakba vagy a képen látható kis formákba. (6 db-ba fért bele, 2dl-enként) Tegyünk konyharuhát egy mélyebb tepsi aljára, – hogy ne csúszkáljanak a tálkák, – pakoljuk bele mindet és öntsük fel forró vízzel, ami a tálak feléig érjen. Így szépen a gőzben lassan megfőnek- sülnek a krémek. Fedjük le alufóliával és hagyjuk 35 percig a sütőben.
Akkor jó, ha amikor megrázunk óvatosan egy tálat, nem folyós már benne a masszánk, de megreped esetleg a teteje. Ne süssük túl! Amikor ilyen, akkor vegyük ki, mert még akkor is sül tovább a forró formában. Hagyjuk kihűlni, majd szórjuk meg egy evőkanálnyi cukorral és karamellizáljuk rá a pisztolyunkkal.
Kézi fáklyát már bármelyik háztartási boltban lehet kapni, megéri. A sütő grillezőjével, felső sütéssel nem lehet a cukrot karamellizálni, mert akkor tovább sülne a krém.
Az viszont elgondolkodtatott, hogy legközelebb tejszínes-karamellt csorgatok a tetejére. Más, persze más, mert így a fáklyával egy mesebeli roppanós réteget hozunk létre, ami nem csak finom, hanem varázslatos is!
Szükséges hozzá:
– 7.5 dl habtejszín
– 1-2 vanília rúd v 1 kk.vaníliakivonat
– 15 dkg cukor (barnát használtam)
– 8 tojássárgája
Tetejére:
– 12 dkg cukor
A cikket írta: Kecskerét
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nyami! Még én sem csináltam, na, de majd egy szép napon! :)
Pussz,
Tündér
Egészen biztos nagyon finom lehet, értékelni tudnám, ha készen elém tennék... de én csak az igazán egyszerű, aránylag gyorsan elkészíthető édességeket imádom hidegen-melegen...
Közeledik a húsvét és én már nagyon régen nem készítettem el a kedvenc madártejemet... Egy kis odafigyelést azért igényel, mert hasonló tulajdonsággal rendelkezik, de lényegesen olcsóbb és számomra kevésbé macerás... :-)
Ez - természetesen - nem von le az értékéből, mert aki az ilyen édességet szereti, rossz ember nem lehet... :-)
Remélem egyszer eléd tehetem! :-)
Kacérkodom már egy ideje ezzel az édességgel,de még nem csináltam,sajna pisztolyom sincs.Kösz a receptet!Üdv az oldalon.
Pussz,
Tündér
Közeledik a húsvét és én már nagyon régen nem készítettem el a kedvenc madártejemet... Egy kis odafigyelést azért igényel, mert hasonló tulajdonsággal rendelkezik, de lényegesen olcsóbb és számomra kevésbé macerás... :-)
Ez - természetesen - nem von le az értékéből, mert aki az ilyen édességet szereti, rossz ember nem lehet... :-)