Feladta a leckét...
Látogatók száma: 51
Ha nem tudnátok most boldog vagyok! Nem hagyom elvenni a kedvem senki által, mert most madarat lehetne velem fogatni. Így kezdtem, de hamar lelohadtam... Nincs rosszabb egy közömbös társaságnál! Hát még kettőnél?
- Ilyen kevés örömforrás is elég már neked? - kérdezhetnéd...
- És ez még csak a kezdet - felelném... Végre nem nekem kell irányítani mindent!...
Ezen a portálon vagyok már majdhogynem négy éve. Nem néztem utána, de lehet az még több is talán. És még csak nemrég jutottam el odáig, hogy kipróbáljam a belépésnek egy másik módozatát, Internet Explorerrel, egy másik lapon, ugyanis ott voltak apró nehézségeim.
Mennyire örültem, amikor elsőre megtapasztaltam, feljött végre a szerkesztéshez szükséges fejrész nekem is, nem csak másoknak, és egy csapásra könnyebb lett minden! Győzelemként és sikerélményként könyveltem el. Alig vártam, mint egy gyerek, hogy ezt az örömömet megosszam a lapon másokkal is. Szerettem volna, ha látják, milyen ügyes vagyok, hogy sikerült végre - hozzájuk hasonlóan - "felcicomázni" egyes cikkemet... ujjongtam. Nem mintha ez lett volna az eredeti célom, hogy olyan legyek, mint ők, no, de hiányzott már egy kis elismerésféle valahonnan, valamiféle visszajelzés, hogy látják, tudják, mennyire igyekszem a nyomdokaikba lépni... De nem. Helyette, néma csönd és hullaszag.
Várhattam volna én ítéletnapig, mint a jó gyerek. Írhattam oda bármit, oda se neki, mintha meghaltak volna. Egy szó, egy hang, semmi.. Hát ilyen is van. Még a kutyát is jobban érdekelte volna - gondoltam egy másik méret, egy betűtípus, számtalan kiemelési lehetőség közüli válogatás, mint őket.. Seperc alatt elvették az a kevéske kedvem ezzel a közömbösségükkel, pedig hogy örültem, hogy végre nem nekem kell irányítani mindent, megoldja helyettem az a fránya másik szövegszerkesztő, ami - bevallom - mindig is ott volt, csak észre kellett volna vennem.
Láttam fent több olyan írást, melynek egyike-másika pusztán a betűi miatt lógott ki a sorból, hívta fel magára a figyelmet, csak úgy harsogott, szinte kiabált azokkal a sokféle kiemeléseivel. Néha nem elég, hogy azért nagyszerű valami, mert egyszerűen nagyszerű, kell a külcsín, hogy észrevedd egyszerűségében is a nagyszerűségét...
Esetemben, örömömre ez Ariel 12-esben nyilvánulhatott volna meg, mert néha igenis számít a külső. Számtalanszor tapasztaltam az apró betűk miatt milyen nehéz az olvasás, gondoltam másoknak is, majd kiguvadt a szemem, idővel nagyon el tudott fáradni. Ennek szerettem volna véget vetni..
Hogy értsétek, miért volt ez olyan fontos nekem? Hát, mert szükségem volt egy kis figyelemre. Ha nem itt, akkor valahol másutt. Nehéz idők jártak akkortájt.
Ezért kellett el-ellátogatnom másik lapokra is, kíváncsiságból, hogy ők vajon mit, hogyan tesznek másként? Rájöttem, igaz nem azonnal, ott még inkább el kéne mások segítsége, mert még olyan öreg diáknak is, mint amilyen én vagyok néha magasra tették a lécet, ezért lassabban esett le a húsz fillér.
Még mielőtt azt mondaná közületek valaki, - Persze ezen egy percig sem csodálkozom, hogy nem esett le nála a húsz fillér.. - ki kell ábrándítsam, mert leesett az, de, mint mondom lassabban. Had higgye, hogy én azt nem tudom..., addig is foglalkozik valaki velem. Ma még ezért nem tudsz ezzel te sem felidegesíteni, de holnap már, még az is megtörténhet.
Mindjárt ki fog derülni.
- Bocsánat! Tévedtem. Semmi sem fog kiderülni. Ugyanis a változtatás ezen a lapon sem mindig érvényesül sajnos, hiába akartam én veled is minden áron megosztani ez élményt. Sajnálom. Nincs rosszabb egy közömbös társaságnál! Hát még kettőnél!
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Ismerős helyzetkép... de mindenütt. A beszélgetés kiment a divatból, csak az apró jelek... egy gyors lajk.... ennyire futja. Végül, olyan ez, mintha magunkban beszélnénk. :) Sose búslakodj! Pusz!
Rég jártál errefelé, pedig én mindig örömmel látlak... Minden régi kedves ismerős "arc" hiányzik... Néha-néha, mint ebben az írásomban is hangot adok ennek, úgy általában... Mint ahogy te is olvastad, érzékeled a problémát, ismerős helyzetkép, ezek szerint te is tapasztaltad... Láthatod, kitartottam, nem búsulok, de nem akarok én is közömbössé válni...
Ne tűnj el ismét! Inkább mesélj, oszd meg velünk merre jártál...?
Puszillak