Hát nem csodálatos?
Látogatók száma: 49
Https://www.youtube.com/watch?v=kwYlHwwBuTw
Valahányszor úton vagyunk kifelé kertvárosból és kint a határban már erősen tűz a nap, hogy szinte elviselhetetlen hőség vesz körül, mindig megfogadom, legközelebb már a nyári gönceim egyike lesz rajtam. Mire kiérünk a kertbe, ne csurogjon rólam a verejték, holott még neki se álltam semminek, még csak pihegek, lerogyok a legelső utamba eső székre, amit előtte nap megint elfelejtettem becipelni a fészerbe. Időt kérek, hogy magamhoz térjek első kábultságomból…
Bizonyos mértékig érthető ez nálam, mert a földszinti szélső lakásomat északról, keletről lombos fák árnyékolják be, így tartva egész nap hűvösen a szobám, ahol nyári hőségben kellemes a klíma hazaérkezve, de nem, amikor hosszabb ideig benne tartózkodom, hogy szinte megborzongok a pincehidegtől.. Jó volt ez negyven évvel ezelőtt, amikor csak kis facsemeték utaltak rá, hogy egyszer majd, évek múltán, megerősödve, megelégelem a sötétet és hiányozni fog a fény.
De mihelyst elhagyom a várost, fényben, melegben nincs hiány. Csak a teher a vállamon, amit lehúz a hátizsákom, ami már megint nem akar könnyebb lenni. Egyre nehezedik a járás. Elhatározásomat, hogy a szabad ég alatt idén először főzök egy jó kis bográcsos krumplipaprikást, lecsósan, kolbászt sem sajnálva bele, senki sem akadályozza. De addig is, a hozzávalók súlya alatt rogyadozva örülök, ha végre letehetem a terhet… Míg pihegek, közben ráérősen elszívok egy-két cigarettát, és felállnom sem kell, úgy is látom, érintetlen, olyan, ahogyan előtte napokban hagytam a liliputi méretű kertem… Onnan, a székről tekintgetek körbe-körbe, ahonnan könnyű belátnom az egész területet, jó érzéssel tölt el, hogy nem járt ott rajtunk kívül az égvilágon senki.
Ekkor már, hogy pihentem is egy keveset, kezdem élvezni igazán a szabad ég alatti ténykedést.. Bepakolnom sem kell, mert, amire szükségem lesz, minden a kezem ügyében a kis asztalon elfér majd, amit a tűztér közelébe helyezek… épp csak fújdogál a szellő, pillanatok alatt begyújtok, had égjenek le az otthagyott gallyak, a száraz fa aztán megteszi a hatását. Csodálatos bográcsozáshoz az idő. Komótosan nekikészülök a kerti partinak, aminek csak mi ketten, a lányommal leszünk az egyedüli élvezői, nem úgy, mint legutóbb… de elég is az!
Kinyitok, mert azt azért soha sem mulasztom el bezárni az ajtókat elmenőben, ezzel is megnehezítve az esetleges nemkívánatos hívatlan vendégek dolgát, holott tudom, számukra ez sem lehetne akadály, volt rá nemegyszer példa. Nem volt ez mindig így! Régen nem kellett bezárkózni, de akkor nem is volt mit ennyire félteni. Felbecsülhetetlen érték a mindenfajta eszköz annak a számára, aki kerti munkára adja a fejét, pótolhatatlan lenne, ha meglovasítanák egyiket-másikat és mindent kezdhetne elölről… Átéltem egy párszor. De most ne fessem az ördögöt a falra, mert olybá tűnik, megfeledkeztek rólunk és ez igencsak örvendetes.
Igazán nem lehet panaszom, most, hogy már túl vagyok a nehezebb munkálatokon. Kint, a ház körül, bent is tisztaság uralkodik, a gazda keze nyomát dicséri, hogy olyan, amilyennek mindig is elképzeltem… Immáron lazára vetkőzve jöhetnek a főzési előkészületek, ami hamar megvan… Csak a hagymát, fokhagymát kell kihúznom a földből és megtisztítani… Élvezet így még a krumplihámozás is, amit csak kapargatnom kell és, ha már mindent felszeleteltem, daraboltam szép sorjában, mehet bele egyenesen a bográcsba, ami alatt már csak parázslik a fa, nem kell, hogy odaégjen az aljához… Amíg teljesen el nem készül ez a fincsi szabadtéri paprikás, semmi más dolgom, mint időnként megkevergetni… Tizenegy óra, amikor farkas éhesen végre megebédelünk… Lányom dicsérete kárpótol a fáradozásaimért, már ezért is megérte! Nem marad más, mint bezsebelni, hátradőlni a nyugszékemben, amit ettől a pillanattól kezdve csak egyedül én birtokolok… Elvonulok vele egy fa hűs árnyékába és "onnan nézek szerte szét, hallgatom a fák lehulló levelének lágy neszét"… És valóban. Ezek a neszek ott vannak körülöttem szinte karnyújtásnyira tőlem, néha olyan érzésekkel feltöltődve, csak ki kell nyújtanom a kezem utánuk és elérem a rigót, a lepkét, a fakopácsot, a kék eget és ami mögötte van. Hát nem csodálatos, hogy miénk itt e táj?
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Éva!!!!!!!
Az első, ami megütötte a szemem: " közben ráérősen elszívok egy-két cigarattát"...Gyorsan megnéztem, ma írtad-e? Hát még mindig??? :-))
Itt egyébként délelőtt szemergett, ebéd után állt el. Bizony szép és jó ez a táj, az ember akkor tudja leginkább értékelni, mikor nincs. A szabadtéri főzőcskénél pedig nincs jobb!
Kellemes "kirándulást"!
Bezengték az esőt, én aztán várhatom reggelig, bár valami hasonlóra panaszkodtam és fél óra múlva leszakadt az ég... hatalmas eső zúdult Pécsre.. Bekonferáltam a csevegőben, de oda se neki... senki. Én meg csak fújom a magamét.
De hiszen neked szép kis kertes házikód van, és sok fa vastag árnyéka bármikor - nem úgy, mint én - kitelepedhetsz kedvenc hintaszékeid egyikébe... Nekem viszont nagy utat kell megtennem ezért a kis élvezetért..
Köszönöm, hogy utamon elkísértél. :-)
Az első, ami megütötte a szemem: " közben ráérősen elszívok egy-két cigarattát"...Gyorsan megnéztem, ma írtad-e? Hát még mindig??? :-))
Itt egyébként délelőtt szemergett, ebéd után állt el. Bizony szép és jó ez a táj, az ember akkor tudja leginkább értékelni, mikor nincs. A szabadtéri főzőcskénél pedig nincs jobb!
Kellemes "kirándulást"!