Hulló falevelek

Látogatók száma: 52

Kinek mi jut eszébe, ha már a reggel is olyan szépnek ígérkezett, mint ez a mai. Hihetetlen, hogy november közepe táján szinte kora tavaszias időjárás tanúi lehetünk. Nem is fértem a bőrömbe, muszáj volt megérinteni, beletaposni a rengeteg lehullott falevélbe. Hol is tehettem volna meg ezt, hogy ne nézzenek eszementnek, második gyerekkorom élvezőjének, mint saját kiskertemben ott, ahol saját magunkon kívül legfeljebb a távoli munkagépek zöreje emlékeztetnek rá, hogy nem vagyunk teljesen egyedül.
Ért is nem kevés meglepetés, mert alig múlt el ez az egy hét, de máris vastagon borítja szinte az egész kiskertet az avar, hogy az ember elképed a sárga, barna, zöld, itt-ott bordós pirosas rozsdafoltos színorgiától.
A tavasz után az ősz a legszebb évszakom. Rengetegszer megemlékeztem már róla az elmúlt évek során, és most is azt teszem, megpróbálom átadni a mai kiruccanásunk apró-cseprő mozzanatait, beleszőve azt a semmi máshoz nem fogható, nem pótolható érzést, harmóniát, ami ilyen alkalmakkor az alatt a röpke pár óra alatt átjár.
Amikor kigyönyörködtem végre magam, ideje volt megkeresnem a félbehagyott ágyás ásónyomait, amit már szinte teljesen belepett a hólyagos cseresznyefa sárga, zöld lehullott levele. Először gondoltam arra, mi van, ha érintetlenül hagyom ezt a szépséget ott, ahová lepottyant, és nem követem az elmúlt évek gyakorlatát, aminek vajmi kevés hasznát, de annál több energiát elszívó keserű tapasztalatát élhettem át... Nosza, tegyünk valami mást, valamivel többet, mint tettük idáig, vagy ellenkezőleg. Ne tegyünk semmit. Ez utóbbi látszott a legcélravezetőbbnek és ahelyett, mint szoktam volt nekiesni a lombsöprűvel, és hordani, vinni a komposztálóba, békén hagytam.
Nem minden hátsó gondolat nélküli volt ez az elhatározásom. Az utóbbi napokban nem egy tanulmányt elolvasva jutottam erre a döntésre, hogy hagyom, a természet végezze el a dolgát és csak minimálisan avatkozzak bele, ha nagyon muszáj. Márpedig lesz ilyen időszaka is ennek az ősznek, még a tél előtt, amikor nem úszom meg a beavatkozást... Ha csak a legutóbbi viharos erejű szélre gondolok, ami képes teljesen átrendezni a sorokat és kisebb, nagyobb levélkupacokat, dombokat alkotva bosszantó dolgokra ragadtatja magát.
Most, hogy ezt ilyen szépen átgondoltam, a felgyülemlett energiámat az ásózásba vezettem le és folytattam ott az ásózást, ahol legutóbb abbahagytam. Nem sietve, a kapkodás ugyanis sohasem vezet jóra, fizikai munkából mindig csak annyit szabad végezni, amennyi jólesik, elvégre szórakozni, kikapcsolódni jöttem, dolgozni ráérek, majd a tavasszal, ha az idő is engedi.

Cikket írta: Zséva

támogatóink