KI-ÁLLÍT-ÁS
2010. szeptember 9. - Látogatók száma: 69
Szeretek kiállításokra járni. Másokkal ellentétben én nemcsak a képeket vagy a szobrokat vizsgálom, hanem az azt fürkésző embereket is. Megfigyelem, ki érkezik egyedül, ki az, aki társaival megvitatja a látottakat, ki az, aki hosszan időzik (áll vagy ül) egy alak, egy motívum előtt, vagy mikor vág fintorgó arcot.
Ha lenne valaki, aki engem vizsgál, bizony elmosolyodhat. Először teszek egy gyors kört, de azért végigolvasom a mű alá biggyesztett tájékoztató cetlit, majd amikor végigértem, visszatérek a kiindulási ponthoz, hogy a számomra kedves alkotásokat újra végigpásztázzam.
Gyakran hosszú percekig állok,- ha van lehetőségem ülök- a kiválasztott kép előtt. Hagyom, hogy megérintsenek a képek, rabul ejtsenek a formák.
Van, amikor teszek még egy kört, vagy oda-vissza járok két alkotás között.
A plágium vádjával illetett Glenn Brown jut eszembe óriás vásznaival, az eredeti művek meghökkentő továbbgondolásával. Imádtam ott lenni, ülni, állni, figyelni, hallgatni a tárlatvezetőt, elmosolyodni, válaszolni a kérdésekre, interaktívan belefolyni a művészetbe. Nem egyszer vissza-visszatérni ugyanazokhoz a pontokhoz.
A türkiz vagy a feketébe hajló árnyalatok emlékeket kavartak föl az agyamban. Réges-régi gondolatokat kerestek elő, és kértek, gondoljam tovább a meglelt érzéseimet. Megtettem. Az egymást váltó képsorokból akár egy Power Point vetítést is tarthatnék. De lehet, hogy az már túl személyes lenne. Egy őszinte feltárulkozás. Hogy mire nem képesek a színek!
Ma is egy kiállításon jártam, ma is emlékeket kavart föl a látvány. Ma megint néztem az embereket: anyukát mászó kisgyerekkel, aki utat talált a rámpán, nevető fiatal párt, akik az egyik grafikát szánták otthonukba.
Még, hogy nincs igény a művészetre?! Ha fiatalokat, ha mosolygó embereket látok, megnyugszom…
Hozzászólások
időrendi sorrend
Mi barátokkal szoktunk közös kiállításnézést szervezni, hol spontán, hol előre megtervezve, ajánlom nektek is, hogy pár emberrel fogjatok össze. Nagy élmény!
Skoky
Üdv: Judit
Kedves Matyómacsó!
Most irigykedem:) de persze, csak jó értelemben. Debrecenbe kéne menni...ott aztán láthatnék Munkácsy gyönyörűségeket:)
Skoky
Nekem is Munkácsy a kedvencem, és volt szerencsém látni egy kiállításon pár alkotását, de el kell mondanom: egyszer nem elég! :-)
Most irigykedem:) de persze, csak jó értelemben. Debrecenbe kéne menni...ott aztán láthatnék Munkácsy gyönyörűségeket:)
Gondolj, bele, lehet, hogy vannak olyanok, akik abba gondolnak bele, mi mit érezhettünk, amikor egy-egy írást papírra vetettünk.:) Azért misztikus dolog a művészet, mert tág teret ad a képzeletünknek. Lehet, hogy az alkotó öröme, vagy melankóliája ragad át ránk.
Remélem, (legalább) egyszer láthatod Michelangelo vagy Munkácsy műveit. Kívánom neked!
Én, ha kiállításon járok(sajnos nem túl gyakran, mifelénk nem sok van), mindig próbálom magam a művész helyébe gondolni. Mindezt úgy, hogy egy pálcikaember lerajzolása is gondot okoz:)
De belegondolok abba, mit gondolhatott a festő, amikor az üres vászon előtt állt, mi járhatott a fejében, milyen ruhát viselt, mit érzett, érzett-e valamit egyáltalán.
Munkácsy élete nagyon megfogott a róla szóló könyvben, nagyon szeretném látni az ő műveit élőben. Meg persze Michelangelo csodálatos alkotásait.
Remélem, (legalább) egyszer láthatod Michelangelo vagy Munkácsy műveit. Kívánom neked!
De belegondolok abba, mit gondolhatott a festő, amikor az üres vászon előtt állt, mi járhatott a fejében, milyen ruhát viselt, mit érzett, érzett-e valamit egyáltalán.
Munkácsy élete nagyon megfogott a róla szóló könyvben, nagyon szeretném látni az ő műveit élőben. Meg persze Michelangelo csodálatos alkotásait.
Jó lenne, ha minél több ember felfedezné ezeket az apró csodákat. Ráadásul rengeteg ingyenes kiállítás van, a mozi meg egy ezresől indul... Elgondolkodtató. Köszönöm a hozzászólásod!
Skoky
Milyen igaz! Tetszenek a gondolataid!