Laptopon nem dolgozom!
Látogatók száma: 31
5. rész
Hát igen, voltak kezdeti nehézségeim, de eddigre már ki voltam olyannyira okosodva, hogy ettől nagyobb meglepetések már nem érhetnek - gondoltam, és - bár nem tetszett a rosszul felpakolt Word, hogy három általam nem értett, felesleges lépéssel jutok csak egyről a kettőre, de belenyugodtam. Az ügyvéd úr által beígért profi segítség ott helyben, az irodában elmaradt, az ügyvéd úr pedig a saját informatikus ismerősömről hallani sem akart, aki ezen átsegített volna se-perc alatt. No persze, hiszen az pénzébe került volna, de az előnyét - hozzáértése nem lévén - csak egyedül én érzékelhettem volna, ő ebből semmit sem értett, miért is lenne erre szükségem.
Közeledtek az ünnepek és én örültem, ha teljesítem az elvárást az alatt a három óra alatt, amit az irodában töltöttem. Jöttek-mentek eközben az ügyfelek, rengeteg holtidő, amikor gyakorolhattam a türelem képességét. Az ügyvéd úr hol az egyik, hol a másik helyiségbe cammogott át, hogy (senki se érezze magát annyira egyedül). Azt már csak én gondoltam eközben, hogy ezek nagyon rossz lépések voltak tőle, próbára téve az ügyfeleit is, nem csak engem. De az idő nyilván sürgette, ő tudta mit, miért időzített így.
A megbeszéléseknek egyszer csak mégis vége szakadt és ettől kezdve éreztem, hogy eljött az én időm. Egymás után nyomtattam ki a beadványokat. Nem találhatott rajtam fogást, mert arra nem volt ideje. Összekaptam magam és termeltem a papírokat. Aláírás, pecsét, már csak az idővel hadakoztunk, hogy az utoljára maradt ügyfél fel is tudja adni a postán az utolsó-utolsó pillanatban a fellebbezését. A többieket eddigre már kivégezte. Csak a papírmunka maradt. Ami ezzel járt a diktálások. Az más kérdés, hogy én úgy neveztem el magamban akkor, hogy ez nem más, mint "nyekergés". Iszonyatos volt kivárni, míg egyetlen ép gondolatot is ki tudott hozni magából az ügyvéd úr. Ekkor éreztem először, hogy én ezt nem csinálom tovább. Egyszerűen azért, mert nem bírom elviselni őt magát. Nehézkes, körülményes, érti egyáltalán az ügyfele, hogy mit is kérdez, akar? Mikor még én magam sem tudtam kihámozni a diktátumból? (Nagyon nehéz úgy írni valamit, hogy azt sem tudod mit, mert egyszerűen nem érted.) Vagy magának beszélt és utóbb derült ki, hogy azt éppenséggel le kellett volna írni, amit „gondolt”? Még ez is nehezítette a kommunikációt. Ehhez tudnod kell, hogy mélyen lehajtott fejjel motyog valamit, mintegy magában beszél - így nem érzékelhettem mindig - holott nekem szánta. Iszonyatos kínok, keservek között született meg ilyenkor egyetlen mondat is... és ez így folytatódott egészen a végéig...
Hát igen… ha eközben tudta volna ügyvéd úr, hogy mi minden játszódik le bennem a jövő, a vele való együttműködést illetően, talán összekapja magát, de nem ezt tette. Csodák-csodája mégis a végére értünk a diktátumának és sor kerülhetett a kinyomtatására, aláírásra, pecsétre, amit nem mindegy hová nyomja, teszi, elég helyet hagyva neki… Nem csak az ügyfele, de magam is fellélegezhettem a végén. Szerencsétlen ember! - gondoltam, nem tudom, hogy volt-e még ideje azt fel is adni a postán még a zárás utolsó perceiben?
Az irodában eddigre rajtunk kívül már senki sem tartózkodott, előrehaladott volt az idő. Elfáradtam, és alig vártam, hogy elinduljunk végre, de ő mintha egy picit leeresztett volna és ezt az időt arra használta fel, hogy beszélgessünk. Hát nekem nem volt ehhez túl nagy kedvem és egyre sürgettem. - Béla, nekem mennem kell haza, várnak… Induljunk már! Hát ez az, ami nála nem olyan egyszerű, hiszen alig tud járni.
Mire mindenhol sor került a villany lekapcs-kikapcsra, ajtó bezár kétszer is, és lecammogtunk a két emeletről, az sem kevés idő, közben az automata kapcsolót kereste a lépcsőház világításhoz folyton…, és besegítettem végre az addigra odaért taxiba, akkor fellélegezhettem. Vége a kínnak, amit ez alatt a három óra alatt átéltem… és még csak ki sem fizette a révészt, pedig ünnepek előtt jó lett volna, de hát ne legyek már annyira kicsinyes?!
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Kíváncsi voltam, hogy a történetben jön-e valami egészen kis aprócska "pozitív" gondolat, esemény, de jól tippeltem magamban!
Nem jött! Sőt!
Mindegyikben szinte ugyanazt olvastam, (kivéve az elsőt) de hozzáteszem, hogy mint egyszerű olvasó, írtam le a gondolataimat, észrevételeimet! (Nem voltam ott!)
Olyasmi ez, mint a: "dróton rángatás"! :)...ismerős valahonnan :)
Röviden, talán ennyi!
Puszi
Most elárulom, hogy miért írtam a "csak" szócskát"!
Kíváncsi voltam, hogy a történetben jön-e valami egészen kis aprócska "pozitív" gondolat, esemény, de jól tippeltem magamban!
Nem jött! Sőt!
Mindegyikben szinte ugyanazt olvastam, (kivéve az elsőt) de hozzáteszem, hogy mint egyszerű olvasó, írtam le a gondolataimat, észrevételeimet! (Nem voltam ott!)
Olyasmi ez, mint a: "dróton rángatás"! :)...ismerős valahonnan :)
Röviden, talán ennyi!
Puszi
Csalódást kell okoznom, mert valóban nem arról szól ez a kis esemény-sorozat, amire vártál, az első részt kivéve, ami elindított egy folyamatot. Akkor még nem lehetett tudni milyen irányba... és hová torkollik.
Pozitív egyáltalán olyan szempontból, hogy írni tudok róla, a tartalmát illetően viszont a megélt események határozzák meg a milyenségét.
A "Dróton rángatott" szabadvers tömören és röviden fogalmazza meg ugyanezt. Kibontani azt csak azok tudják, akik ezt a kálváriát elejétől olvasták.
Igazán "Sőt!" csak akkor tudnák beleélni is magukat, ha ott lettek volna... :-)
Puszi
Nem tudom elképzelni, hogy csak az egyik fél, jelen esetben az ügyvéd úr, a hunyó!
Engem pl. két kőkemény évig a szó szoros értelemben dróton rángattak, mert szerettem (közhely)....nekem nem!
Hagytam! De a szép pillanatokról sem feledkeztem meg!
Neked is segítettek, ahogy írtad: xp. régi word, s még ki tudja!
Nem olvasom vissza, de emlékszem rá!
Tulajdonképp az egyedüli gondom az, hogy inkább egyoldalúan állítottad be a folyamatot! Lehet így is van!
De elképzelni nehéz, mert azért nem így szokott ez lenni általában, abban az estben meg főleg, ha valakit, (jelen esetben Téged), felkérnek egy kis segítségre!
Puszi
Miért okoztál volna csalódást? Hisz épp az írtam le (talán nem érthetően), hogy erre számítottam! :)
Nem tudom elképzelni, hogy csak az egyik fél, jelen esetben az ügyvéd úr, a hunyó!
Engem pl. két kőkemény évig a szó szoros értelemben dróton rángattak, mert szerettem (közhely)....nekem nem!
Hagytam! De a szép pillanatokról sem feledkeztem meg!
Neked is segítettek, ahogy írtad: xp. régi word, s még ki tudja!
Nem olvasom vissza, de emlékszem rá!
Tulajdonképp az egyedüli gondom az, hogy inkább egyoldalúan állítottad be a folyamatot! Lehet így is van!
De elképzelni nehéz, mert azért nem így szokott ez lenni általában, abban az estben meg főleg, ha valakit, (jelen esetben Téged), felkérnek egy kis segítségre!
Puszi
Nekem van benne pozitiv, meg pedig a legvegen az, hogy `de hat ne legyek olyan kicsinyes`. Ez a kis szarkazmus jo helyre kerult.
Egyebkent pontosan tudom, mirol beszelsz amikor az ugyved ur diktalasi modjarol szamolsz be. Pontosan ilyen az, amikor a diktalonak fogalma nincs arrol, hogy mit akar mondani, es azt meg ezek utan agyon is bonyolitja. Hogy ettol miert erzi ugy a diktalo, hogy o akkor most fontos, az kerdes. Egyutt erzek veled. :)
Kedves Eva!
Nekem van benne pozitiv, meg pedig a legvegen az, hogy `de hat ne legyek olyan kicsinyes`. Ez a kis szarkazmus jo helyre kerult.
Egyebkent pontosan tudom, mirol beszelsz amikor az ugyved ur diktalasi modjarol szamolsz be. Pontosan ilyen az, amikor a diktalonak fogalma nincs arrol, hogy mit akar mondani, es azt meg ezek utan agyon is bonyolitja. Hogy ettol miert erzi ugy a diktalo, hogy o akkor most fontos, az kerdes. Egyutt erzek veled. :)
Ha tudnád milyen jó érzés, ha valaki végre megértette mit is akarok írni. Én mindig tudom, mert benne vagyok éppen nyakig, csak lehet, hogy nem úgy adom át... nem akarom hosszú lére sem ereszteni, a türelmeteket próbára tenni. Lám te is milyen rég jártál már mifelénk! :-) De most itt vagy és ez jó.
Köszönöm az együttérzést! Az pedig, hogy ügyvéd úr mennyi mindenről le tudott ilyen egyszerűen mondani, az legyen az ő gondja. Én legalább megpróbáltam, ő viszont a mai napig is itthagyta nekem a g-mailjait a gépemen, pedig közöm nincs hozzá. Meg se merem nyitni, hátha egyszer mégis megszólal a telefon és elrebeg egy kis köszönöm-félét, hogy eddig is kibírtam vele... :-)
Puszi!