Lencsetál – hidegben mindig átmelegít
Látogatók száma: 36
Már második napja zuhog, így mindenkinek lekonyul a szája, mosolyról morcossá válunk, és ilyenkor sokan vigasztalják magukat vagy édességgel vagy valami kiadós étellel, amolyan szívet-lelket átmelengetővel. Vagy csak én? Mindenesetre megint egy ideje nem került lencse az asztalunkra, gondoltam ez gyorsan el is készül, (nincs kedvem most fél napot a konyhában tölteni ) finom is, megfőzöm. Mindig akad a kamrában ez meg az, és olyat szerettem volna főzni, ami itthon van, hogy az orrunkat se kelljen kidugni a szeles, esős időben. Egyedül kakukkfűért kellett kirohannom, hát nem volt élmény, pillanatok alatt megfagytam és eláztam. De így legalább superman módjára megszereztem.
Nagy fej hagymát pucoltam, apróra vágtam és párolni kezdtem, csipet sóval meghintve. Amikor pirulni kezdett, kiskanálnyi pirospaprikával, szerecsendióval ízesítettem tovább.
Gondoltam egyet és a mélyhűtőből kivarázsoltam 10 dkg spenótot, fagyottan rátettem, és 10 perc után 1 evőkanálnyi tönköly búzadarával hintettem meg. 1-2 perc pirítás után egy 40 dkg-os lencse konzerv tartalmát is beleöntöttem és amikor élni kezdett, akkor egy duci fokhagymát apróra vágtam és beledobtam 4-5 szál kakukkfű társaságában.
10 perc után 1 kiskanálnyi dijoni mustár és 1 evőkanálnyi joghurt is került bele. Kicsi vizet öntöttem rá és 15 percig takarékon főztem. A végén 1 kiskanálnyi vegetát hintettem még rá, elkevertem.
Tálaláskor kaphat még joghurtot vagy tejfölt is. Mi pirított rozsos kenyérrel ettük.
Amire szükséged lesz hozzá:
– 1 fej vöröshagyma
– Bonduelle lencse (természetesen lehet száraz is vagy más márka is megfelel)
– 10 dkg spenót
– búzadara (tönkölyt használtam)
– só, szerecsendió, pirospaprika, vegeta, kakukkfű
– fokhagyma
– joghurt
– mustár
A cikket írta: Kecskerét
Hozzászólások
időrendi sorrend
Én ma paradicsomos káposztát csinálok sült csirkecombbal.
Kedves Kecskerét!
Nem kötözködni szeretnék ,de van receptes rovatunk is Receptek-avagy mit főzzek ma a férjemnek? címmel.A finom receptjeidet oda várjuk szeretettel.
Ez a lencsés is finom lehet,csak én a spenóttal nem ápolok barátságot:)
Puszi
a spenótot nem is éreznéd, hidd el nekem, csak becsempészem a gyerekek étrendjébe ide-oda a vitaminok miatt :-)
Nem szeretem a lencsefőzeléket. A színe miatt. :D
Nem tudod mit veszítesz.Levesnek is finom a lencse.A színe a tejföltől-mustártól olyan amilyen,de az íze finom,ha jól van elkészítve.
Puszi
Nem kötözködni szeretnék ,de van receptes rovatunk is Receptek-avagy mit főzzek ma a férjemnek? címmel.A finom receptjeidet oda várjuk szeretettel.
Ez a lencsés is finom lehet,csak én a spenóttal nem ápolok barátságot:)
Puszi
Szeretem a bonduellet... ha még lustább vagyok, akkor jó, ha van a háznál, ha meg nincs meg kell venni... ennél közelebb már nem lehetne hozzám az Euro Market..., ezért most kihagyom, de van száraz lencsém, addig is, amíg puhul előkészülök a festésre... :-)