újabb események régebbi események további események
19:48
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
19:47
Tündér módosította a naplóbejegyzését
19:45
Tündér módosította a naplóbejegyzését
19:44
Tündér módosította a naplóbejegyzését
19:43
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
19:42
Tündér módosította a naplóbejegyzését
19:41
Tündér módosította a naplóbejegyzését
19:38
Tündér módosította a naplóbejegyzését
19:36
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
19:34
Tündér egy új programot töltött fel
19:31
Tündér egy új programot töltött fel
19:15
Tündér egy új programot töltött fel
07:52
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
07:18
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
23:49
Tündér módosította a naplóbejegyzését
23:48
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
06:51
wadbikaiy válaszolt egy szavazásra
06:50
wadbikaiy új cikket töltött fel
06:43
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
22:14
Beseiesere regisztrált a weboldalra

A kérdések nem várhatnak!

2014. augusztus 10. - Látogatók száma: 47

Egyre többször gondolok arra, mi a fene tartotta eddig is bennem a létet? Mi az, mi számított? Érdemessé tett egy folyamat folytatására? Az életben maradásra? A nem feladásra...

Kérdések, melyekre ritkán kaptam választ a múltban. Azokat is általában magamnak tettem fel. Legtöbbször magam is válaszoltam meg rá. Valami hibádzik! A kérdések nem várhatnak! Ezt már régről tudom. Érzem. Nem csak az életemből merített kérdésekre nem kaptam választ, amikor szükségem volt rá, hanem a válaszok rendre elmaradtak, vagy ha volt is, nem voltak használhatók. Mi miatt? De az egymáshoz való tartozás, a viszonyulásunkból tudom, hogy erre nincs is, nem lehetett, mert mindenki csak keresi.

Ez a rohanó világ mintha megfeledkezett volna rólunk, emberekről, egyénekről, a sajátos, ma már nem is ritkaságba menő, nagyon is való életünkről, a múltunkról és jelenünkről oly keveset tudó nőkről és férfiakról, akik időközben felnőttünk, családot alapítottunk... és mégis oly keveset tudunk egymásról.

Én egy vagyok talán a sok közül, ki vidékről a városba került... Igaz, csak a kertvárosba. Elég volt az!

Mélyen át tudom ma is érezni, élni azoknak az embereknek a pillanatnyi helyzetét, hangulatát, hovatartozását, akik ebbe az élethelyzetbe csöppentek rajtam kívül. Mit is jelenthetett számunkra a szülői háztól való elszakadás? Egy ilyen változás? Feladtunk, hátrahagytunk szinte mindent. Családot, biztonságot, gyermekkort, szülői hátteret. Mi addigi életünkhöz kötött. Valahová, valakikhez, testvérekhez tartoztunk. A gyermek- és a felnőtt kor választóvonala volt ez. Annak minden jó értelemben vett szokásaival, jó-, rosszával és lemondásaival, vágyainkkal együtt elindultunk a nagybetűs bizonytalan élet felé fiatalon, gyermek fejjel valaki oldalán.

Nem kell ahhoz vidék, elég egy külváros. A város széle talán. Ahonnan elindulni egykor nem volt könnyű, de még nem volt annyira reménytelen.

Miről is álmodik a lány? Családról, biztonságról, egy szeretett társról. Ebbe tesz bele mindent, apait, anyait. Nem véletlen az, honnan jöttünk és hová tartunk. Volt nem egy példa előttem, mi arra vitt, vezetett, amerre tartottam. Azt hátrahagyni, amiben éltem, amitől azzá váltam, aki vagyok, nem volt egyszerű, nem volt könnyű. Át kellett élnem a kezdeteket, amit a szüleim is tettek, csakhogy egészen más miliőben zajlott ez már, tőlük távol. Számtalan buktatót és akadályt kellett legyőzni.

Amikor elindultam a nagybetűs életbe, minden olyan egyszerűnek tűnt. Nem voltam egyedül. Hittem és reméltem, hogy ez az állapot tartós lesz, hiszen a szerelem a legerősebb érzés, ami csak létezik. Akkor még így gondoltam, bíztam a társamban. A nehézségek tanítottak meg arra, idővel, hogy van ennél sokkalta fontosabb. Az életben maradáshoz pusztán ez önmagában kevésnek bizonyult. A hozzám tartozók iránti felelősség érzetem ennél sokkalta erősebb volt. Ezt akkor tudtam meg, amikor belecsöppentem számtalan lehetetlen helyzetbe. Mert az volt. Ezt ne vitassa már így utólag senki. Én tudom. Az albérletek, a kiszolgáltatottság, a megalkuvás, majd egy nem várt gyermek születése rádöbbentett sok mindenre, keresztül húzta minden addigi elképzelésemet, szándékomat, számításomat, vágyaimat. Attól a perctől fogva e köré összpontosult minden. A felelősség immáron megoszlott nem kettőnk, hármunk felé. De volt egy biztos kapaszkodóm, a munkám, amibe való hitem minden addiginál is erősebb lett. Ehhez kaptam támogatást.

E nélkül ma nem tartanék ott, ahol vagyok. Ezzel azt szeretném kifejezni, hogy bármily erős is az érzés, a valakihez való tartozás igénye, akarata, szándéka, vágya, munka és megélhetés nélkül ez szinte semmi. A biztonság a legfontosabb, ami az életben maradáshoz kell és akkor társuljon ehhez minden egyéb, család, gyermek, szeretett társ, háttér,... de mindez e biztonság nélkül, amit te magad teremtettél meg, nem megy. Csak egy kiszolgáltatottságot eredményez, egy bizonytalanságot, ami nem lehet az élet feltétele.

A cikket írta: zsoltne.eva

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2014. augusztus 10. 22:24

megtekintés Válasz erre: D Klári - 2014. augusztus 10. 22:11

Kedves Éva!

Lehetetlen helyzetbe sokszor kerülünk, és nem egyszer önhibánkon kívül.
Túlélő típusú embert edzetté teszi. :)

Morgolódjál csak, én is szoktam. Jót tesz.

puszi: Klári

Kedves Klári!

Bizony sokszor kerültünk gödörbe, de mi kimásztunk. Túlélő típusú emberek vagyunk, megedzett bennünket az élet. Morgolódunk még egy ideig, oszt jó napot! :-)

Puszi,
Éva
2014. augusztus 10. 22:11
Kedves Éva!

Lehetetlen helyzetbe sokszor kerülünk, és nem egyszer önhibánkon kívül.
Túlélő típusú embert edzetté teszi. :)

Morgolódjál csak, én is szoktam. Jót tesz.

puszi: Klári
2014. augusztus 10. 12:59

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2014. augusztus 10. 12:13

Mindig csak magammal, de ha már itt vagy? :-)

Nem morgok, csak akkor, ha valaki alulértékelte a mondanivalóm. Nem tudom ki az, nyilván valaki.

Köszönöm a hozzászólásod!

Puszi,
Éva

Na, ehhez én nem értek...:)
2014. augusztus 10. 12:13

megtekintés Válasz erre: Tiszai Pé - 2014. augusztus 10. 12:08

Kivel morogsz itt magadban?....nem láttam más bejegyzést.....:D :D :D

Mindig csak magammal, de ha már itt vagy? :-)

Nem morgok, csak akkor, ha valaki alulértékelte a mondanivalóm. Nem tudom ki az, nyilván valaki.

Köszönöm a hozzászólásod!

Puszi,
Éva
2014. augusztus 10. 12:08

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2014. augusztus 10. 10:35

Mi bajod van, te Drága? Én legalább nem vagyok gyáva. Ha valami nem tetszik, azt megmondom, de nem utána. :-) Csak nem te vagy, kire gondolok, amire semmi okod? De te tudod. Lapulj csak! Előbb utóbb te is megkapod, amikor leginkább nem várod, és akkor majd prüszkölni fogsz, hogy veled így egyesek elbántak. Oh, be sajnállak! :-)

Kivel morogsz itt magadban?....nem láttam más bejegyzést.....:D :D :D
2014. augusztus 10. 12:07
Kedves Évi...
A végére valami konklúziót vártam, mert sok olyan témát vetettél fel ami az életünkben meghatározó. Persze elfogadom, hogy csak a véleményed, az érzéseid írtad le.
Elgondolkodtam a generációk elszakadásáról. Valamikor a társadalmi berendezkedés a több generációk együttélését preferálta és ez nagyon pozitív volt. Egymás segítése, a fiatalabbaknak történő példamutatással és az életük egyengetésével. A modern társadalom új perspektívákat nyitott, de ezzel együtt az elidegenedés is felszínre került. A szerelem talán legerősebb emocionális érzés két ember között......nem csak biológiailag szükséges de lelkileg is lehetetlen nélküle élni....a magány gyilkol...
Elgondolkodtató írás...
üdv
Imre
2014. augusztus 10. 10:35
Mi bajod van, te Drága? Én legalább nem vagyok gyáva. Ha valami nem tetszik, azt megmondom, de nem utána. :-) Csak nem te vagy, kire gondolok, amire semmi okod? De te tudod. Lapulj csak! Előbb utóbb te is megkapod, amikor leginkább nem várod, és akkor majd prüszkölni fogsz, hogy veled így egyesek elbántak. Oh, be sajnállak! :-)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: