újabb események régebbi események további események
17:38
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
17:37
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
17:16
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
08:21
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
08:15
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
11:47
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
11:28
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
22:31
Új cikk került fel a weboldalra
22:29
Ilona új cikket töltött fel
21:47
Yolla módosította a naplóbejegyzését
21:47
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
19:59
Új cikk került fel a weboldalra
17:29
D Klári új cikket töltött fel
17:24
D Klári új bejegyzést írt a naplójába
16:16
Anyu módosította a cikkét
19:05
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
19:01
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
18:45
D Klári új cikket töltött fel
18:41
D Klári új bejegyzést írt a naplójába
12:27
Anyu új cikket töltött fel

A LÁNYOM NÉLKÜL, SOHA! 6. rész

2010. szeptember 23. - Látogatók száma: 71

Azt hittem már nem tudnak elvenni tőlem semmit, azt hittem, hogy az életnek értelme van, és egyszerre rádöbbentem, semmi se fontos már, semmi se számít, csak egyedül, ő.

Nagyon szerettem anyámat. Hogyan is mondhattam volna azt neki, hogy a tűrőképességem határán állok, hogy mennyire ki vagyok merülve, és már nem tudom, meddig bírom. Nem gondoltam, nem tudtam mit jelent, talán csak reméltem, hogy ha itt lesz velünk, a lányomra is jó hatással lesz, a gyógyulását elősegíti. De nem számoltam azzal, hogy anyut keményebb fából faragták, és nem érzi majd át, vagy ha igen, volt benne része elégszer a sok gyerek mellett, nem úgy érzékeli az én problémámat. Nem gondolta, hogy én nem lehetek olyan erős, mint ő volt annak idején, amikor mi gyerekként betegek voltunk.
Anyu kényelmét igyekeztem biztosítani, a lehető legjobban érezze magát az alatt a pár nap alatt, ami mindössze talán egy hét volt és mindent jelenthetett volna számunkra.
A hogyan tovább még ez után jött, ami már inkább a részemről volt egy kisebb fajta idegösszeomlás, amikor már nem bírtam tovább. A lányom az egyik ágyon, édesanyám, hiszen idős volt már, a másik szobában feküdt és én ide-oda rohangáltam kettejük között és tettem a dolgom, amíg csak bírtam. Anyu nem vette észre, mennyire kimerült vagyok már, és mekkora segítség lenne, ha kicsit legalább beszélgetne Krisztinával, hogy levegye ezt a terhet a vállamról. Ő a megszokott rituáléjából nem tudott kimozdulni és lassan-lassan az idegösszeomlás szélére jutottam. Amikor felhívtam telefonon a kolléganőmet és el akartam mondani, mennyire ki vagyok borulva és elsírtam magam, neki sikerült megnyugtatnia a határozottságával, hogy nélkülem is megy a munka és most nem szabad másra gondolnom, mint, hogy a lányom meggyógyuljon, és bírnom kell…, már ez is segített, legalább valakivel beszélni tudtam erről.
Pár nap múlva a munkahelyemről szinte egy kis küldöttség érkezett és akkora "szeretetcsomaggal" állítottak be a kolléganőim, volt abban a világon minden, egy vagyont költöttek ránk azzal, hogy bevásároltak kaját, gyümölcsöt, mindenféle finomságot, csokit, kávét, ennivalót és ők kirángattak ebből az állapotomból. A szolidaritásukat, a velem való együttérzésüket azóta sem felejtettem el. Akkor éreztem, hogy nem vagyok már egyedül. Amíg csak tartott a látogatásuk, öntötték belénk a lelket. Anyu is gyengélkedett, neki is jólesett.
Elmúlt a Karácsony, el az ünnepek és én boldogtalanságomban, ismét boldog voltam, mert hamarosan elmehetek vissza, dolgozni. Elértem ugyanis azt, hogy Piroska, az ápolónő egészen addig maradhatott még a lányom mellett, amíg teljesen felépül. Van Isten, gondoltam, mert nagy megkönnyebbülés következett, amire szükségem is volt, hogy a munkámat ugyanolyan lendülettel tudjam végezni, mint korábban. A kényszer szülte „szabadságnak” vége volt.

A cikket írta: zsoltne.eva

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. szeptember 26. 07:39
Köszi, hogy olvastad Évi! Nem tudom ismered-e az előzményt, olvastad-e? Akkor megértenéd, hiszen ennek sokáig nem volt vége. A címe adja, a lányom nélkül nem tudnám elképzelni az életemet, soha. De a poklot élem meg a nap minden órájában, vele. Egyedül vagyok, voltam, maradok. Ebből nem tudok kitörni, akármennyire is próbáltam. Rajtam kívül senkije nincs. És én nélküle nem élhetem az életemet, sehol, soha.
2010. szeptember 26. 00:03
Hát ez sem egy tea délutáni eset! Átérzem a helyzetedet, Én édesanyám és anyósomat ápoltam, és jómagam is beteg voltam. Igaz egykettőre rájöttem nem jó, egy egy szobában van a két asszony, mert hol az egyiknek kell valami, hol a másiknak és rohangáltam. Így beraktam őket a lakás nagy szobájába, és ott egyszerre mentem be a kettőhöz, és elmondták mi kell, én mentem megcsináltam és szervíroztam számukra. Igaz át kellett kicsit akkor alakítani a lakás berendezését,de azt az időt míg élt anyósom kibírtuk, és megérte a saját kényelmem is. Egyszerűbb volt és egyszerre mondhatták kinek mi kell ki mit szeretne, és hogyan, mert anyósom még cukros is volt, rá másképpen is kellett figyelni. Sokszor valóban egy jó szó is felvidított és örültem ha mosolyogtak rám.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: