A pünkösdi királyfi
Látogatók száma: 91
16:09 perckor megérkezett Levente.
Két évvel ezelőtt ez a szép májusi nap Pünkösd hétfőre esett.
Aznap reggel nagy bőrönddel megpakolva érkezdtünk a kórházba, tudtam, kifelé egyel többen megyünk majd.
Kora reggel volt, már a járás is nehezemre esett, hétkor túl voltam az első vérvételen, súlymérésen, nst-n, szóval, csak ilyen kellemes dolgokon, amivel macerálják az ember lányát, ha épp gyereket készül világra hozni.
Levi programozott császárral született, csakúgy, mint a testvérei. Hogy ez jó, vagy rossz, döntse el mindenki maga. Megkaptam én is, hogy hát így könnyű, mert nem élem át a tolófájásokat, nem lesz gátmetszésem, nem fogok sok órát vajúdni, ellenben a beöntéstől, a katéterezéstől és az infúzióktól a mai napig hidegrázásom van. A gerincbe adott epidurális érzéstelenítésre most ne is térjünk ki.
Ez a dolog állandó vita tárgya a babamama fórumokon, úgy, mint sok egyéb, a szüléssel, gyerekneveléssel kapcsolatos esemény. Én nem vitatom a sima szülés szépségét, eufóriáját, hisz az egy csoda, de nem ítélkezem a császáros kismamák fölött sem, sokan meg már annyira túlmisztifikálják a sima szülés élményét, hogy bizony nagyon sok császárral szült anyuka egyenesen tragédiaként éli meg a műtétet. Mert hogy nem fog annyira kötődni a gyerek (az enyémet le se tudom vakarni magamról), az anya nem érzi teljesen nőnek magát (még soha nem fordult meg a fejemben, hogy három császár után ideje lenne egy nemátalakító műtétnek), a gyerek nem fog tudni küzdeni az életben, mert épp az első, legnehezebb küzdelemből maradt ki (persze, ha egy fiúból puhapöcsű egobajnokot nevelünk, akkor nem is, de ennek semmi köze a születési körülményeihez, viszont a brit, angol, német, amerikai tudóscsoportok, akik ezen filóznak szabadidejükben, tutira vezetik a bestszeller listát az erről írt marhaságokkal).
Én egyetlen dolgot szerettem volna aznap délelőtt is, a kezemben tartani az én kis csodámat, és azt se bántam volna, ha a fülemen jön ki, csak lássam már végre a kis albérlőmet.
A doki másnapra tervezte a műtétet, gondoltam, addig elkártyázgatunk, másnak nem nagyon láttam értelmét, a kórház csendes és kihalt volt az ünnepen.
Utólag tudtam meg, hogy a nővérek fogadásokat kötöttek arra vonatkozóan, hogy mikor látja be a főorvos úr, hogy semmi értelme a várakozásnak, a nap ragyógóan süt, béke és nyugalom van, épp ideális egy baba világrajöveteléhez. Nos, ez az idő délután kettőkor, egy újabb szívhang vizsgálat után érkezett el, doki hümmög, álldogál az ágyam mellett, majd végre valahára elhagyja a száját a bűvös mondat:
- Judit, tudja, mit? Csináljuk meg most!
Mély sóhaj, az izgalom a tetőfokára hág, telefonon körberiasztjuk a családot, nemsokára unokázhatnak, keresztgyerekezhetnek, ki mit szeretne, ja, de nálunk még fényképező sincs, nem mára készültünk vele, azt is hozassunk hamar!
A műtét előtt elém raktak egy sereg papírt, mit írjak alá és hol, akarom, illetve engedélyezem-e a gerincbe adott érzéstelenítőt (naná, hát anélkül elég bajos lett volna a dolog). Zaklattak mindenféle tűkkel, kicsivel, naggyal, aztán már csak a zsibbadásra emlékszem és arra, hogy elég kedves volt az anesztes doki, nagyjából elsőre eltalálta a hátam közepén azt a pontot, amitől aztán nem éreztem a testem alsó részét, egészen a kislábujjamig.
A férjem a műtő üvegfalán keresztül nézhette a fia érkezését, ez egy egész jó lehetőség a nem ájulós apukáknak, ezek a pillanatok megismételhetetlenek. Fényképezhetett, ő kapta meg először az újszülöttet, persze csak miután nekem is megmutatták bömbölő kis magzatomat.
Az egyik műtősnő megjegyezte, ez a gyerek a hangjából fog megélni.
Majd miután megmérték, letisztogatták, bebugyolálták az én kincsemet, végre odahozták a még mindig kiterített anyjához az első puszira. Akkor, ott, szerelem szövődött köztünk. Vele újra kellett tanulnom az anyaságot, együtt bukdácsoltunk a "leckék" között, de minden pillanata csodás volt és a mai napig az.
Két éves lettél, Kisfiam! Anya drága kincse, az Isten éltessen sokáig!
16:09 perckor megérkezett Levente.
A cikket írta: anubis
Hozzászólások
időrendi sorrend
Müszike, drága, ha visszakeresel, a két nagyról is szoktam írni. Sőt. Csak róluk már nem lehet akármilyen képet felrakni, mert nem jól áll a szempillájuk, nem jó a hajuk és különben is, csak saját társaságukban szeretnek fotózkodni.
Nálam nincs különbség a gyerekek között.
De akkor csak most, csak neked írok róluk egy hiánypótló cikket :))
Levike a kis csoda, értem. És a másik 2 gyerek, őket már dobtad?
Nálam nincs különbség a gyerekek között.
De akkor csak most, csak neked írok róluk egy hiánypótló cikket :))
Levike a kis csoda, értem. És a másik 2 gyerek, őket már dobtad?
Nagyon jól nézett ki! Most már igazán elmondhatnád, ha már morzsája se maradt, mi minden finomsággal töltötték meg azt a "hatalmas" járgányt? Legközelebb már egy egész vonatot akar a gyerek, vagy egy mozdonyt. :-)
Mikor is lesz valami nagy esemény? Úgy megkívántam! :-)
Eredetileg piros vonatot szerettünk volna, csak idő hiányában a busz egyszerűbb volt, na, de majd legközelebb! :)
Vagy inkább: ne fényképezzetek annyit, inkább ide vele! :)))))))) Utána meg két pofára tömte :))))))
Mikor is lesz valami nagy esemény? Úgy megkívántam! :-)
Akkor most nagyon melléfogtam, pedig teljesen úgy nézte nézegette azt a buszos tortát és egyszer tett is egy kézmozdulatot, csak nézd meg a fotókat, a kis tenyerével fölötte, mintha azt mondta volna "Ne bántsátok a tortámat!"... :-)
A programozott császár azt jelenti, hogy akinek eü. okok miatt mindenképp az lenne, megállapítanak egy időpontot, kb. akkorra, amikorra ki van írva :)
Nekem volt fogadott orvosom, de csak azért, mert nálunk ő az egyetlen, aki nagyon jó, meg hozzá járok kb. 16 éve, szóval, nem volt kérdés.
Levit épp, hogy nem kellett meggyőzni a torta felvágásáról, már kézzel is ette volna :D Csak addig kellett lefogni, amíg csináltunk pár képet :)))
Szia Anubis!
Ezek szerint félreértettem, mert nem említetted az eü.okot, számomra meg az a kifejezés volt a fura, hogy "programozott"... Én nem ismertem ezt, mert fel se merült. Nem volt fogadott orvosom, a szülést az vezette le, aki éppen ügyeletes volt. Ma sem tudom a nevét. Úgy is bántak velem. És nem ám megmutatták a kis békát, hogy a hasamra tették volna, nem. Mivel éjszaka szültem csak másnap reggel győződtem meg arról, hogy keze, lába megvan. Arra viszont emlékszem, olyan falatka volt a csuklója, mint a hüvelykujjam átmérője. Megőriztem ezt a kis "karperecet". Még a nevét is én adtam, akkor találtam ki. Az apja? Nem tudom ki mondta meg neki, hogy lánya született... A sors hozta úgy, hogy a mai napig le sem tudom "vakarni" rólam. Hogy ez a ragaszkodása minek is köszönhető? Inkább úm. kinek... Levi is olyan most, mint a lányom volt, kis galambcsontú. Vigyázz rá!!! Bár, ahogy elnézem, majd kinövi.
Puszi nektek!
Éva
Nekem is ez a fotó tetszett ott a facen... ahol meg kellett győzni - gondolom - hogy felvágják azt a buszos csokitortát. Bennem ezt hozta le a kép. :-)
Nekem volt fogadott orvosom, de csak azért, mert nálunk ő az egyetlen, aki nagyon jó, meg hozzá járok kb. 16 éve, szóval, nem volt kérdés.
Levit épp, hogy nem kellett meggyőzni a torta felvágásáról, már kézzel is ette volna :D Csak addig kellett lefogni, amíg csináltunk pár képet :)))
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=549455658500750&set=a.175903315855988.35113.174546272658359&type=1&theater
Szia Éva!
Félreértettél. Én nem azokat a császáros kismamákat védem, akik súlyos százezreket fizetnek a műtétért, hanem akiknek, többek közt magamnak is, egészségügyi okok miatt kellett a császár.
Hidd el, semmit nem szerettem volna jobban,mint átélni a sima szülést, minden fájdalmával együtt, de nem lehetett. Háromból egyszer sem, pedig a lányom és Levi közt több, mint 13 év telt el. Sokáig reménykedtem, meg olvastam, hogy esetleg lehet...az orvosom nem kockáztatott, én megértettem. Pedig egyáltalán nem kellemes érzés napokig, hetekig fájó hassebbel ellátni a gyereket, miközben nem tudsz ülni,állni, hajolni, nevetni, de köhögni sem. Egyik ezért, másik azért nehéz.
Szerintem nem a szülés mikéntje, hanem a végeredmény a fontos.
Azt gondolom, te a megkönnyebbüléstől és a boldogságtól is sírtál, mikor a lányod született :)) Ez így természetes!
Köszönöm, hogy olvastál,
puszi neked is!
J.
Ezek szerint félreértettem, mert nem említetted az eü.okot, számomra meg az a kifejezés volt a fura, hogy "programozott"... Én nem ismertem ezt, mert fel se merült. Nem volt fogadott orvosom, a szülést az vezette le, aki éppen ügyeletes volt. Ma sem tudom a nevét. Úgy is bántak velem. És nem ám megmutatták a kis békát, hogy a hasamra tették volna, nem. Mivel éjszaka szültem csak másnap reggel győződtem meg arról, hogy keze, lába megvan. Arra viszont emlékszem, olyan falatka volt a csuklója, mint a hüvelykujjam átmérője. Megőriztem ezt a kis "karperecet". Még a nevét is én adtam, akkor találtam ki. Az apja? Nem tudom ki mondta meg neki, hogy lánya született... A sors hozta úgy, hogy a mai napig le sem tudom "vakarni" rólam. Hogy ez a ragaszkodása minek is köszönhető? Inkább úm. kinek... Levi is olyan most, mint a lányom volt, kis galambcsontú. Vigyázz rá!!! Bár, ahogy elnézem, majd kinövi.
Puszi nektek!
Éva
Nekem is ez a fotó tetszett ott a facen... ahol meg kellett győzni - gondolom - hogy felvágják azt a buszos csokitortát. Bennem ezt hozta le a kép. :-)
Puszillak Benneteket: Yolla
Kedves Anubis!
Minden anyának meghatározó "élményt" jelent gyermeke születése. Megörökítettem magam is a lányom születését azzal, hogy megírtam a nagy eseményt. Ezen nem is lepődök meg.
Azonban a születés módja más kérdést vet fel bennem, ezek szerint többekben.
Ha különösebben semmi nem indokolja, mégis csak a gyermek határozza meg, mikor jöjjön a világra, ha az anya nem dönt másként.
Megoszlanak a vélemények, hogy mi igaz abból, ami a mesterséges vagy a természetes mellett szól. Nem tudom. Mint ahogy te sem tudhatod milyen érzés az, amikor anya és gyermeke egyformán megszenvedi a világrajövetelt, a természetes szülésnél. Időt sem hagyva az előkészületekre, hiszen bármelyik pillanatban bekövetkezhet, mint ahogyan az esetek többségében ez így szokott történni.
Hogy a boldogság könnyei voltak e, vagy a megkönnyebbülésé, amit akkor éreztem, ma sem igazán tudom...
Látva viszont a kis "sztár" cseperedését minden okod meg van rá, hogy büszke és boldog anyának érezd magad. Ehhez már csak erőt és egészséget kívánok neked, Levinek, édesapjának és gyermekeidnek!
Puszi,
Éva
Félreértettél. Én nem azokat a császáros kismamákat védem, akik súlyos százezreket fizetnek a műtétért, hanem akiknek, többek közt magamnak is, egészségügyi okok miatt kellett a császár.
Hidd el, semmit nem szerettem volna jobban,mint átélni a sima szülést, minden fájdalmával együtt, de nem lehetett. Háromból egyszer sem, pedig a lányom és Levi közt több, mint 13 év telt el. Sokáig reménykedtem, meg olvastam, hogy esetleg lehet...az orvosom nem kockáztatott, én megértettem. Pedig egyáltalán nem kellemes érzés napokig, hetekig fájó hassebbel ellátni a gyereket, miközben nem tudsz ülni,állni, hajolni, nevetni, de köhögni sem. Egyik ezért, másik azért nehéz.
Szerintem nem a szülés mikéntje, hanem a végeredmény a fontos.
Azt gondolom, te a megkönnyebbüléstől és a boldogságtól is sírtál, mikor a lányod született :)) Ez így természetes!
Köszönöm, hogy olvastál,
puszi neked is!
J.
Minden anyának meghatározó "élményt" jelent gyermeke születése. Megörökítettem magam is a lányom születését azzal, hogy megírtam a nagy eseményt. Ezen nem is lepődök meg.
Azonban a születés módja más kérdést vet fel bennem, ezek szerint többekben.
Ha különösebben semmi nem indokolja, mégis csak a gyermek határozza meg, mikor jöjjön a világra, ha az anya nem dönt másként.
Megoszlanak a vélemények, hogy mi igaz abból, ami a mesterséges vagy a természetes mellett szól. Nem tudom. Mint ahogy te sem tudhatod milyen érzés az, amikor anya és gyermeke egyformán megszenvedi a világrajövetelt, a természetes szülésnél. Időt sem hagyva az előkészületekre, hiszen bármelyik pillanatban bekövetkezhet, mint ahogyan az esetek többségében ez így szokott történni.
Hogy a boldogság könnyei voltak e, vagy a megkönnyebbülésé, amit akkor éreztem, ma sem igazán tudom...
Látva viszont a kis "sztár" cseperedését minden okod meg van rá, hogy büszke és boldog anyának érezd magad. Ehhez már csak erőt és egészséget kívánok neked, Levinek, édesapjának és gyermekeidnek!
Puszi,
Éva