Anya, elmegyünk!

Látogatók száma: 51

Jutka a raktár előterében rendezte be az irodáját, amely éppen csak egy kis függönnyel lett leválasztva az eladótértől, hogy meghallja, ha belép egy vevő, mert az utóbbi hetekben ritka madárnak számít az, aki nem csupán nézelődik, de vesz is valamit, szinte úgy kell rábeszélni, hogy próbálja fel a blúzokat, szoknyákat, ruhákat és nadrágokat. Már odáig süllyedt, hogy olcsó harisnyákat és kiegészítőket is tart készleten, hátha a fiatalokat jobban el lehet csábítani velük.

Egy szem alkalmazottja ma szabadságot vett ki, orvoshoz ment, tehát ki sem mozdulhat a boltból, még ebédelni sem, mert hátha éppen akkor jönne a VEVŐ. Így, nagybetűvel. Tegnapról maradt egy szendvicse, kissé szikkadt, de nincs jobb, legalább elveri vele az éhségét. Kristályvize is van, meg cigarettája, bár az már a tartalék, de kitart estig.

Jó helyen van az üzlet, könnyen megközelíthető, a törzsvásárlói rendszerint visszatérnek, csak kevesebbet költenek, mert a napi megélhetési költségek növekedése miatt az első, amiről lemond az ember, az a ruházkodás. Mindeddig abban az illúzióban ringatta magát, hogy a kínai üzletek nem jelentenek neki konkurenciát, mert jó minőségű anyagokból, kis szériás, divatos ruhákat varrat. Azzal azonban nem számolt, hogy a középréteghez tartozó vevőkörét is érzékenyen érinti a valós infláció, amely sokkal magasabb a KSH hivatalosan kiadott számainál, ráadásul azok, akik alkalmazottként dolgoznak, nem számíthatnak béremelésre, miután a munkáltatók körében a szlogen: annak kell örülni, hogy van még munkahelyük.

Ügyes kezű varrónőket alkalmaz, vállalkozóként, ezért a több évtizedes együttműködésük predesztinálja a közös sikereket. Meri felvállalni osztályok iskolai egyenruháinak elkészítését, amely tisztes hasznot hoz a konyhára, főleg akkor, ha a könyvelője ügyesen bűvészkedik a számokkal.

Nem is baj, hogy nem tud ebédelni, otthon várja a nyolcvanhét éves édesanyja, aki minden nap főz magának és már Jutkának is, amióta kirepültek a fiai. Dénes két hónapja jött haza Londonból, feleségül vette az élettársát és remélhetőleg itthon is maradnak. Kálmán, a fiatalabbik fia, huszonhat évesen keresi az útját, mert a diplomája ritka szakterületre vonatkozik, és melyben szabad munkahely kizárólag kihalásos alapon keletkezik.

Hamarosan unokái lesznek, legalább is reméli, mert Dénesék négy gyereket szeretnének és miután a menye is már harmincéves múlt, ideje elkezdeni a projektet. Milyen nevetséges a gyerekvállalást projektnek nevezni, de haladni kell a korral, átvenni a fiatalok szlengjét, hogy könnyebben megérthesse a gondolatmenetüket.

Húsz éve egyedül neveli a gyerekeit, amíg tudtak, a szülei besegítettek, de édesapja már nem él, és édesanyja sem hagyja el a házat, csak otthon tevékenykedik.

Megnézi magát a próbafülke nagy tükrében, s megállapítja, hogy kifogástalan az alakja, és csinosan öltözik, modernül, mégis elegánsan, ahogyan az a korához illik. Kijavítja a sminkjét, elvégre egy nőnek szépnek kell kinéznie, és ő még igazi nőnek érzi magát, nagyon is annak. Nem hízott el, jó, van rajta néhány kiló felesleg, de ez sem több öt kilónál, amely a megfelelő öltözködéssel ügyesen eltüntethető.

A fiait felvértezte tudással, ambícióval, nyelvvizsgával és diplomával, elkezdhet magával is foglalkozni, mert éppen ideje megtalálni a számára megfelelő társat és Kornéllal befejezne a két évtizedes múltra visszatekintő se veled, se nélküled kapcsolatot.

Kornél minisztériumi tisztviselő, aki teszi a dolgát, attól függetlenül, hogy milyen színű csapat van kormányon. szinte az egyetlen hozzáértő szakember, a portáson kívül, a minisztérium hatalmas épületében. Sármos, jóképű, intelligens pasas, semmi rossz tulajdonsága nincs, azon kívül, hogy hitegeti, amint felnőnek a lányai, elválik a feleségétől és elveszi Jutkát. Csakhogy a lányai képtelenek felnőni, vagy valami más oka lehet, hogy a válást egyre kevesebbszer emlegeti.

Komolyabban kellene venni a társkeresést, addig, amíg képes érett, csinos, bomba nőként kinézni.

Déneséknek besegített a lakásvásárlásba, még Kálminak kell egy garzont venni, lassan arra is összegyűlik a pénze és akkor eladja a kétszintes házat, mert nagy a rezsije, a kertje és a külső kerületben van, s bentebb költöznek édesanyjával, elég lesz kettejüknek egy nagyobb társasházi lakás, ahová nem kell kertész, és kocsi nélkül is gyorsan elérhető a belváros.

Megérkezik Dénes Jankával, és menye mintha sírt volna. Hoztak magukkal három adag különböző ételt, hogy válasszon, ebédeljenek együtt.
- Anya, kivándorlunk Ausztráliába! – mondja a fia társalgási hangon és Jutka azt hiszi, hogy rosszul hall, csak kanalazza tovább a tökfőzeléket fasírttal, de a fia folytatja. - Ma beadtuk a papírokat. Különböző teszteken kell átesnünk és reményeink szerint hat hónapon belül indulhatunk.

Az asszony kezéből kimegy az erő, leejti kezéből az ételes dobozt. A tökfőzelék szétterül a kövezeten, a fasírt meg az asztal alá bukdácsol.
- Jutka néni – veszi át a szót a menye -, nem tehetünk másként. Itthon minden bizonytalan, kiszámíthatatlan, ami ma igaz, az holnapra már nem az, nem lehet tervezni a jövőt, és mi gyerekeket szeretnénk, akiket nyugodt körülmények között tervezünk felnevelni. Értelmes, alkotó munkát akarunk végezni, amelyet tisztességesen megfizetnek, s nem kell alkalmazottként minimálbérből és zsebbe dugdosott borravalóból élnünk, vagy vállalkozóként belekerülni a körbetartozás mókuskerekébe, ahonnan ki sem lehet szállni, ellenben tönkremegyünk bele. Ott, ahol a sógor, koma, jó barát, focista társ nyer a pályázatokon, földet, pénzt, támogatást, trafikot, zsíros állást, ahol a korrupció már a nemzetközi vizeken is hatalmas hullámokat ver, ahol az ember annyit ér, amennyi pénze van, ott becsülettel nem lehet megélni, gyarapodni. Amint megszilárdul a helyzetünk, küldünk meghívót, repülőjegyet, bármikor kijöhetnek a szüleimmel együtt, akár hosszabb időre is. Ne tessék ránk haragudni, ez a közös döntésünk.

Felpattan Jutka, s mintha kilőtték volna, hozza a felmosót, hogy feltörölje a kiömlött főzeléket, előhalássza az elgurult fasírtot, s rá sem a néz gyerekekre, úgy mondja halálosan nyugodt hangon:
- Nincs semmi baj, menjetek csak, ha akartok. Felnőtt emberek vagytok, magatok döntötök a sorsotokról, én már nem tehetek semmit. Mondhatnám, hogy magyarok vagytok, itt születtetek, a világ legszebb nyelve a magyar, meg ki tudja még, mennyi lózungot mondhatnék, csak érveket az ellen, amiket Janka felsorolt, azt nem tudok felhozni egyet sem. Hiába mondanám, hogy egy év, öt év, tíz év múlva jobb lesz, hazudnék, mert nem vagyok jós, és már befolyásolni sem tudnám az ország sorsát. Lassan nyugdíjba megyek, még Kalminak veszek egy lakást és a mamával kettesben eléldegélünk. Jól van, menjetek, dolgom van! Majd szóljatok, hogy mit segítsek!

Egymásra néznek a fiatalok, egyikük sem érti Jutka reagálást, elköszönnek és gyorsan elmennek.

Kornélt persze nem lehet elérni, tárgyaláson van, vagy ki tudja, hol jár, és mit csinál. Dühében rátör a sírás, elveszti a nagyfiát, mert Ausztrália messze van, oda nem lehet csak úgy kiutazni, ha látni akarja az unokáit, meg sokba is kerül, honnan lesz pénze az utazásra, azt maga sem tudja.

Nem baj, itt marad neki Kálmi, az örökké mosolygós, szófogadó gyerek.

A tökfőzelék maradványait nehéz kimosni a felmosóból, sebaj, legalább akad dolga és nem rágja magát Dénesék bejelentésén. Eldöntötték, elmennek és kész!
Szerencsére két vevő is érkezik, vásárolnak is, nem is keveset, hála a leértékelésnek. Ők annak örülnek, hogy fél áron jutnak kiváló ruhaneműkhöz, Jutka meg annak, hogy még így is tisztes haszna van a vásárláson.

Sötétedik. Jó lenne, ha átmenne a bankba, megtudni, mennyi pénz van a bankszámláján. Lassan jöhet a lakás projekt. A legegyszerűbb az lenne, a házeladással együtt intézné, akkor vehetne két lakást és még pénze is maradna.

Miért nem hívja vissza Kornél? Hol tekereg, amikor neki szüksége lenne rá? Az esze tudja, hogy a szeretők sorsa nem könnyű, mert egyedül maradnak a megoldásra váró problémáikkal, senkire sem számíthatnak, legfeljebb a barátaikra, persze, azok közül sem mindenkire.

A volt férje új családot alapított, kicsik a gyerekei, féltékeny a fiatal felesége, részéről még egy órás beszélgetésre sem számíthat. A mamának sem mondhat el mindent, felesleges felizgatni, hiszen a fejében néha összekuszálódnak a huzalok és nem tudni, mire hogyan reagál.

Zárás előtt öt perccel bejön egy újabb hölgy, sokat nézelődik, majd vesz egy pár zoknit, nyújtja érte az előre kiszámolt pénzt és máris elmegy. Jutkának arra sincs érkezése, hogy beüsse a kétszáz forintot a pénztárgépbe. Visszajön a hölgy, egy úrral együtt. Jutka adná neki a pénztárblokkot, de azonnal felmutatja neki a nő a NAV igazolványát, és közli, hogy jegyzőkönyvet vesznek fel, mert nem adott bizonylatot.

Élénk vita keveredik belőle, csak akkor hagyják abba, amikor nyílik az ajtó és belép Kornél, aki két perc alatt elintézi a két ellenőrt, s azok dolguk végezetlen távoznak.
- Mi baj, édesem? Nyugodj meg, nem mernek visszajönni.
Jutkából kiszakad a sírás, az a görcsös, bicsakló, hogy megszólalni sem tud. Kedvese átfogja a vállát, s nyugtatgatja.
Mire végre megszólal az asszony, csak annyit mond, menj a fenébe, és arra gondol, hogy igaza van a gyerekeinek, innen valóban el kell menni.

Kinn az utcán már koromsötét van, a lámpák fényétől mégis úgy tűnik, mintha világos lenne.