Anya vagyok és élvezem...
Látogatók száma: 33
A napokban volt a születésnapom...ez nekem egy nagyon kedves ünnepem, mivel 16 évvel ezelőtt különleges ajándékot kaptam a sorstól, ezen a napon született meg a második fiam....
Talán ez az apropója hogy az elmúlt héten sokat merengtem és emlékeztem...visszautaztam gondolatban az időben és láttam magam 5 évesen játékbabát szorongatva szutykos kezeimben, 8 évesen vadiúj szupercsodálatos babaocsimat büszkén tolva a lakótelepen, 10 évesen öltöztetős papírbabákat rajzolgatva, 13 évesen pár hónapos uncsitesómat pesztrálgatva feltünő magabiztossággal és élvezettel....Azt hiszem én amióta az eszemet tudom az anyaságra készültem! Ezt persze csak most a sokadik x-szel a hátam mögött ismertem fel, ez inkább ösztönös folyamat volt, de annak nagyon is erős...Az anyaságot a mai napig a hivatásomnak tekintem, gyerekeim nélkül az életem értelmetlen és üres lenne...
Két fiam van 16 és 19 évesek...Mondják néha, hogy túl vagyok a nehezén, de kérdezem én mi is volt a nehéz? és mi az hogy túl vagyok rajta?? Ők mindig a gyerekeim maradnak, aggódni eztán is fogok, a kezüket messziről is fogom, én nem akarok ezen túl lenni, nem is lehet! Voltak nehéz pillanatok, de sokkal több a kellemes. A rögösebb időszakokból is tanultunk mi szülők és a gyerekeink is egyaránt...
A gyerek vendég a háznál...Ismerős, ugye? Fiatal tapasztalatlan kismamaként találkoztam előszőr ezzel a mondattal, és ennek szellemében próbáltam "nevelgetni" lurkóimat. Szülőnek lenni nem könnyű vagy nehéz.Ahogy a gyerek sem jó vagy rossz. A gyereknevelés hosszú folyamat, tanuljuk, kóstolgatjuk egymást, aggódunk, sírunk és nevetünk....
Merjünk hallgatni az ösztöneinkre, legyünk következetesek és mindig legyen időnk a gyerekeinkre! A mai rohanó világban néha könnyebb megoldásnak tűnik a tv-t bekapcsolni és a gyerkőcöt elé ültetni...Nekünk is volt videónk, de minden este mesekönyv került elő, és a mese közben vagy végén még kisebb ügyes bajos dolgaikat is szívesebben osztották meg velünk, mint akkor amikor nekik szegeztük az unalmas és elmaradhatatlan: mi volt a suliban, oviban? kérdést, amire persze mindig egy nagy SEMMI!! volt a válasz:)) Az édesanya már a hasában növekvő kis emberpalántához is beszél és énekel....ez a kezdet, és soha ne hagyjuk abba!!!Beszélgetni KELL a gyerekekkel és tévedés azt hinni, hogy a kamaszok nem igénylik ezt.Mindkét fiammal tökéletes a kapcsolatunk, mindenről mesélnek, beavatnak kisebb stiklijeikbe és érdeklődve hallgatják a mi mondanivalónkat, van vélemyényük és döntésjoguk a családi életben. Tisztelettudó, jófej srácok lettek, akiknek persze vannak azért kis titkaik és sumákságaik, de ezt valahogy hallgatólagosan mind tudjuk és nem forszírozzuk amíg nem muszáj...Nem mindig könnyű kioktató prédikáció nélkül végighallgatni egy-egy élménybeszámolót, de ha kell harapjuk le a nyelvünket, különben a gyerek bezárkózik, legközelebb elkerül és hallgat...Utólag lehet véleményt mondani, ha látszólag le is pereg róla, tapasztalatból tudom, később elgondolkodik...
Nagy segítség ha a szülő emlékszik a saját gyerekkorára.Bennem még mindig ott él a gyerek, nem okoz nehézséget megérezni mikor kell türelmesen békén hagyni őket, mikor nem kellene eröltetni valamit....Persze vannak kötelezettségek, és egyéb nemszeretem dolgok,nincs ezzel ám semmi gond, csak ne jöjjünk a "bezzeg az én időmben" szöveggel!:)) Jaa és még valami! Testvéreket SOHA ne hasonlítgassuk egymáshoz, ne állítsuk példának egyiket a másik elé állandó jelleggel! Nagyon vigyáztam erre, még arra is odafigyeltem hogy iskolában ne kerüljenek ugyanahhoz a tanítónénihez...Saját tapasztatból tudom hogy ez mennyit árthat, szüleim jószándékkal de elrontották ezt kiskorunkban, húgom kényszeres bizonyítási vágya mai napig nem csökkent, pedig csak annyi az egész hogy ő egész más dolgokban jó és sokkal jobb mint én!
Ismerjük meg gyermekeinket, képességeiket próbáljuk nem túlértékelni, vagy alábecsülni...Álmainkat ne rajtuk keresztül váltsuk valóra, hisz nekik meg vannak a saját kis álmaik....Segítsük őket, álljunk mögöttük segítségre készen, de ne csüngjünk rajtuk majomszeretettel...Bízzunk bennük! Néha nem könnyű, de az állandó ellenőrizgetés és bizalmatlanság velük szemben csak lázadásra és ellenállásra készteti őket...
Büszke anya vagyok...Most már mosolyogva emlékszem vissza a homokozólapátcsatákra, a lefekvés előtti időhúzásos próbálkozásokra, a számítógépfüggőség elleni nem rövid ideig tartó harcunkra....Bizony mi sem unatkoztunk, de megoldottuk és mi lehet annál nagyobb öröm egy édesanyának ,ha nem az, hogy 16 éves fiacskája a szülinapján odabújik hozzá és azt súgja a fülébe...: "anyca...szerintem nekem van a legjobb családom a világon!"
A cikket írta: maya21
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend