Anyaságom csodás története
Látogatók száma: 73
ÍRTA: KATONA BÉLA GYÖRGY -azaz én - (anyaságom történetét mesélem el nektek, akinek van hasonló, az írjon. Béci)
Férjemmel mindvégig kiegyensúlyozott és boldog kapcsolatban éltünk.
Reggel mosolyogva ment munkába, este már fáradtan is mosollyal az arcán érkezett.
Mikor megtudta , hogy állapotos vagyok, azt mondta: Ő a világ legboldogabb embere
és egy csokor rózsát is hozott.
A doki sokáig azzal ijesztgetett, hogy császármetszést kell majd végrehajtani, mert Manócskám túl nagy,
de végül a természetes szülés mellett döntöttünk.
Örülök, hogy így történt és gyermekem megtalálta a Világra vezető utat méhemből - ahogy majd még sok-sok
emberi utat kell még megjárnia -
és nagy nehézségek árán megszültem babámat.
Mint minden természetes úton létrejött dolog,
annyira szép és emberi lett ez a kis csöppség.
Apás szülés lett volna -
de a férjem csak a kisfiam világrajötte után jött be a kórházi folyósóról,
mivel őt sokkolta volna a születés látványa.
Mikor gyermekem a hasamon feküdt,
de még nem vágták el a köldökzsinórt
ő az ajtófélfába kapaszkodva
reszkető szájjal belesett
és intettem neki, hogy ne legyen szamár és jöjjön közelebb hozzánk.
Alig vártam teste biztonságot nyújtó közelségét, ahogy majd kettőnket átnyalábol
erős karjaival.
Pedig csak nagysokára mert előjönni rejtekéből.
A kedves szülésznő bíztatta, hogy vegye kézbe a babát, amíg ő elvágja a köldökzsinórt, de ezt ő nem tette meg, ezért egy barátságos asszisztens tartotta magasba kisfiamat, hogy jól lássa.
De úgy vettem észre: viszolyog, rá sem bír nézni a kis ráncos testre.
Amikor életem szerelmét visszafektették pocakomra, akkor mert csak megfordulni a férjem, hogy minket megnézzen....
Zavartan puszit nyomott a homlokomra, majd elhúzott szájjal és reszkető kézzel átnyújtotta a csokor virágot,
amit hozott -
de rögtön keresett is neki egy vázát , hogy kezemet most semmi esetre ne foglalja le
és a kórterembe vitte, ahol majd néhány napig leszek a picivel.
Aztán úgy rohant el, mint egy hős. A mentős újságolta, hogy már az utcán kiabált,
hogy
" Fi- am született! Három kiló nyolcvan deka, barna hajú, kék szemű! " De már baljós indulatai vitték tovább a kórház nagykapujához, ahol szája már lefittyedt és gondterheltnek látszott.
Zavartan matatta pénztárcáját - odaolvasott egy ezrest a mentőtisztnek.
Ő közölte velem, hogy gyengék a férjem idegei.
Valószínüleg mintha undorral fogadta volna a születést,
emlékszem elkapkodott szemeire, zavart, undorgó gesztusaira. Talán a köldökzsinór, a vér látványa, vagy az a furcsa szag okozta, ami a magzatvíz elfolyását követte.
Ő azt se tudta, hová tipegjen a szülőszoba kövein... hogy melyik kockára tegye a lábát.
Aztán kisvártatva bennem ez az egész gesztusvilág külön testet öltött akkor
és ez a test talán odaállt közém és a férjem közé.
A virág elhervadt... Pedig mindig volt elég vize. Ügyeltem rá.
A terhesség után hízni kezdtem és néhány fogam kiesett.
S mi Ketten maradtunk ,
manócskámmal.
A cikket írta: Katona Béla György
Hozzászólások
időrendi sorrend
Ugye? Akkor te is hasonlóképp jártál... Köszönöm, hogy olvastál!
Üdv: Ködmadár
Életünket meghatározó esemény a gyermek születése. Annak minden kellemetlenségével és csodálatos élményével együtt. A pillanatot megörökíteni, amikor a világra jön a várva várt csöppség. Vajon hová születik? Ezt az élményt magam is megörökítettem az előzményeivel egyetemben...
Hasonlóan meséltem el, mint jelen esetben te. Szeretném veled is megosztani. :-)
Puszillak,
Éva
Talán elsők között olvaslak... vártam már valami csodás történetet. Mi lehetne egyéb, mint egy gyermek születése. Nagy nyomot hagy anya és apa életében, ezt tudjuk, csak azok az első pillanatok maradnak mélyen bennünk, amiről nem igazán beszélünk, pedig mindannyiunk életét meghatározó pillanatok lehettek ezek.
Aki szerencsés mint te is és megláthatta születése pillanatában a gyermekét, mégsem azt az érzést váltotta ki benne, percig sem lehet ezen csodálkozni.
Milyen is lehet egy parányi lény, amikor megszületik? Milyen egy anya, aki kihordta, várta, majd a világra jötte pillanatában meglátta...
Nekem még ebben a szerencsében sem volt részem, hogy az apja meglássa gyermekét születése pillanatában. Magamra hagyott. Virágcsokrot nem emlékszem, hogy kaptam volna...
Mindenesetre méltányolom azt az érzést, hogy ennyi idő után ki merted adni magadból.
Aki szerencsés mint te is és megláthatta születése pillanatában a gyermekét, mégsem azt az érzést váltotta ki benne, percig sem lehet ezen csodálkozni.
Milyen is lehet egy parányi lény, amikor megszületik? Milyen egy anya, aki kihordta, várta, majd a világra jötte pillanatában meglátta...
Nekem még ebben a szerencsében sem volt részem, hogy az apja meglássa gyermekét születése pillanatában. Magamra hagyott. Virágcsokrot nem emlékszem, hogy kaptam volna...
Mindenesetre méltányolom azt az érzést, hogy ennyi idő után ki merted adni magadból.