újabb események régebbi események további események
01:29
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
13:12
Yolla módosította a cikkét
01:20
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
01:13
Yolla új cikket töltött fel
01:04
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
12:32
emillio új cikket töltött fel
09:31
Ilpaki módosította a naplóbejegyzését
09:30
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
06:56
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
00:23
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
17:20
Black Ice módosította a cikkét
17:07
Black Ice új cikket töltött fel
13:12
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
09:20
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
13:56
Ilona új cikket töltött fel
12:25
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
11:30
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
09:24
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
07:00
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
06:44
zsoltne.eva új hozzászólást írt Anyu naplóbejegyzéséhez

Barnabás. Negyedik éve keresem a legkisebb fiamat. Ki tud róla?

2010. szeptember 20. - Látogatók száma: 125

J. A. G. írása

Neve: Juhász Barnabás
Születési ideje: 2004.10.21.
Anyja neve: Urbán Katalin Veronika, később Deák Katalin Veronika, jelenleg Sarnyai-Urbán Katalin Veronika.
Szeme kék, haja szőke, átlagos testalkatú.
Különös ismertetőjegye: nagyon klassz srác, mert az én fiam, gondolom, még most is.
Az eltűnés körülményei:
2006 novemberében találkoztunk utoljára a legkisebb fiammal. Azóta hiába keressük, az édesanyja elzárta előlünk, két és fél éve pedig jogellenesen Angliába vitte, és ott rejtegeti.
Ezt a borzasztó állapotot már 2005-ben előkészítette az idézésem és részvételem nélkül lefolytatott gyermekelhelyezési per és a titokban meghozott bírói ítélet a Szegedi Városi Bíróságon, amiről később sem értesítettek. A Szegedi Városi Bíróság két levelében arról akar meggyőzni, hogy ilyen gyermekelhelyezési pert soha nem is folytattak. Lehet, hogy nem is volt ilyen, ki tudja…
Abban az időben még mit sem sejtve, sok örömteli hetet töltöttünk együtt a kisfiammal. Én Barnabáson kívül, a másik édesanyától született, velem élő öt gyermekemet neveltem egymagam, és megbeszélésünk szerint, megosztva, hol nálunk, hol az édesanyja lakásában nevelkedett volna Barnabás.
Hamarosan elkezdődtek a problémák. Az édesanya kikötötte, hogy csak akkor fogja továbbra is hozzánk engedni a kisfiamat, ha nem teszek tanúvallomást, amikor tanúként idéztek egy ellene folyó bűnügyben. Ez nehéz döntés volt, de mégiscsak a gyermekem édesanyja…
A szerencsétlenség napra pontosan akkor ütött be, amikor három év elteltével anyuka az ügyét elévültnek gondolta. Éppen ezen a napon utaztunk Szegedre Barnabásért, hogy a megbeszélésünk szerint egy hónapra ismét magunkhoz vigyük. Ekkor figyelmeztetett az édesanya, hogy ez a lehetőség megszűnt, a fiamat a továbbiakban felejtsem el.
Gondoltam, hogy ez azért nem úgy megy, hogy egyszerűen csak elzárja előlünk a kisfiamat. De, már látom, mégis úgy megy.
A gyámhivatalban az előadó nő azt tanácsolta, legyek türelmes az anyukával, keressem a lehetőséget a megbeszélésre, majd ő is biztosan belátja, hogy nem helyes ez így, és a gyermekünknek az a jó, ha továbbra is megmarad a folyamatos kapcsolata a szüleivel. És, persze jegyzőkönyv, hivatalos formaság nem kell ehhez.
Eleinte megpróbáltam meggyőzni az édesanyát, hogy a kapcsolatunk akadályozásával milyen rosszat tesz a gyermekünknek. Írtam sok levelet.. Ezekre semmi válasz.
Megkerestem megint a gyámhivatalt, hogy az idő telik, de a helyzet mit sem változik. Közvetítésre kértem őket, és arra, hogy legalább az át nem vett leveleimet adják át az édesanyának, mert így hiába tanácsolják nekem, hogy keresem a lehetőséget a megbeszélésre. Sajnos, a gyámhivatal azt válaszolta, hogy a közvetítésre nincsen törvényes lehetőségük.
Közben nekem otthon is magyarázatokat kellett kitalálnom a többi gyermekemnek, akik rajongva szeretik az öcsikéjüket, idézgetik az aranyos mondásait, és nem értik még ma sem, hogy miért nem találkozhatnak vele. A legkisebb lányom néha még mindig úgy jön velem az utcán, mintha a kisöccse kezét fogná. Figyelmezteti, ha le kell lépni a járdáról, beszél hozzá, pedig nincs is ott.
A nagyobbak ferde szemmel néznek rám, nem is hiszik, hogy mindent megpróbáltam már, és nem én tehetek arról, ha nem lehet velünk a kistestvérük. Már az is felmerült beszélgetés közben, hogy talán csak én nem akarom, különben biztosan itt lehetne.
Nem tudom az ő szintjükön érthetően elmagyarázni, hogy a gyámhivatal súlyosan törvénysértő intézkedéseket hoz, a hivatalos leveleimre nyolc hónapig nem is válaszol, közben összejátszik az édesanyával a gyermek külföldre szöktetésében, és határozatba foglalja, hogy négyéves gyermekemnek a telefonos kapcsolattartás a legmegfelelőbb, amit hajnalban kell neki teljesíteni. Mit mondhatnék...?
Tulajdonképpen szerencse, hogy az anyuka még ennek az elmebeteg határozatnak sem tett eleget, mert én is csak annyit tudnék mondani a fiamnak, hogy nagyon szeretlek, de most feküdj vissza, mert ilyenkor még aludnod kell.
Eltűnt gyermekem felkutatásáért a rendőrség semmit sem tett, a beadványaimra egy év elteltével sem válaszolt. A magyar külképviseletek sem képesek kideríteni magyar állampolgárságú gyermekem tartózkodási helyét, pedig már azt is közöltem velük, melyik városban kellene keresni. A tiszteletbeli konzuloknak hiába írok, nem is válaszolnak, ugyanígy az UNO sóhivatalai, emberi jogi szervezetei és a UNICEF. Írhattam én ezeknek magyarul, angolul, hollandul – mit érdekli ez őket.
Pozitívabb hozzáállást csak az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól tapasztaltam. Ők tájékoztattak arról a lehetőségemről, hogy angol ügyvédet fogadva, saját költségemen az angol bírósághoz fordulhatok. A megkérdezett ügyvéd készségesen elmondta, hogy amennyiben van erre tíz évem, és néhány millióm, akkor ő bármikor, szívesen vállalja… Persze, nem ígérhet.
Azt hiszem, nemcsak a gyermekeimnek, de saját magamnak sem tudom érthetővé tenni, hogy mi történik itt. Az egészen biztos, hogy nincsen erre tíz évünk.
Egyértelműen csak az Ombudsman foglalt állást a hivatali törvénytelenségekről, de a bíróságokra neki sem terjed ki a hatásköre, és az elkészített jelentésétől sajnos semmi sem oldódik meg.

Az állam törvényekben, nemzetközi egyezményekben előírt kötelessége, hogy megvédje az én gyermekemet is a jogsértésektől, a családi kötelékeinek szétszakításától, az elhurcolástól, külföldre csempészéstől.
A hatóságok a kötelezettségeiknek nem tesznek eleget, sőt éppen maguk követnek el törvénytelenségeket gyermekem ellen.
Amikor pedig, szülőként küzdök a saját gyermekem érdekeiért, akkor nem elég, hogy szembe találom magam az édesanya könyörtelen egoizmusával, de még az állam gyermekellenes, törvénysértő apparátusa is ellenem fordul.
Az ilyen mocskot hívják eurokompatibilis jogrendszernek.
Ha nő lennék, már Európa minden hatóságát mozgósították volna, hogy visszahozzák a külföldre csempészett gyermeket. Férfiként viszont, arra sem lehet igényem, hogy találkozzam a fiammal. Még gyermekem tartózkodási helyét sem tudhatom meg.
Itt, az Európai Unióban a süket duma szintjén egyenjogúság, törvény előtti egyenlőség, tisztességes törvényes eljáráshoz való jog és a gyermekek fokozott védelme érvényesül. Mi meg, itt élünk, és saját bőrünkön tapasztaljuk ennek az ellenkezőjét, a valóságot.
Nálunk sok százezer apát sújt durva diszkrimináció, a törvény előtt alárendeltek vagyunk, tetszés szerint fosztanak meg bennünket gyermekeinktől. Jogfosztott, kisemmizett apák százezrei alszanak fedél nélkül az utcákon.
Képzeljük el a magyarországi borzalmakat egy Kína méretű országra kivetítve! Mi lenne, ha például Kínában is olyan hatalmas méreteket öltene a törvény előtti diszkrimináció, mint Magyarországon? Ott százmillió ember menne ebbe tönkre.
Itt az emberi jogi bizniszben érdekelt politikusok ontják magukból a zsidó-keresztyén, euroatlanti álszent hazugságokat, de a valóságban hol vagyunk mi még attól, hogy Kína, vagy Irán jogrendszerét kritizáljuk?! A civilizáció nem a TV, az Internet, a motorizáció és a magas GDP. A civilizált világ ott kezdődik, ahol a legalapvetőbb természetjogi normáknak meg tudnak felelni. Remélem, hogy emberségesebb kultúrák majd alapos leckét adnak civilizációból ennek a rothadó európai világnak. Csak, minél hamarabb már!

Nem is tudom, a fájdalom, a gyűlölet vagy az undor erősebb bennem, amikor végig kell néznem, hogyan rombolja szét az édesanya és a magyar hatóságok a legkisebb fiam családi hátterét, és hogyan teszik tönkre helyrehozhatatlanul az életét.
Kérem, ha Magyarországon, vagy máshol valakinek a környezetében, ismeretségi körében feltűnne gyermekem, azonnal értesítsen itt, magán üzenetben!

A cikket írta Juhász Andás G.

/Ha valaki kéri, akkor J.A.G. elérhetőségét privát üzenetben megadom./

A cikket írta: Virág

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. november 17. 06:16

megtekintés Válasz erre: bandibandi - 2010. november 17. 03:07

Kedves Éva, egyértelműen azt javasoltad, h.
1. törődjek bele a fennálló helyzetbe
2. forduljak a másik öt gyermekem felé.
Ez egyértelműen azt jelenti, h. a legkisebb fiam sorsával ne foglalkozzak, "lépjek túl ezen", akkor majd a sors kegyes lesz hozzám.
Valahogyan te azt hiszed, h. itt az én lelki szükségleteim kielégítése a fő gond. Igazán nagy bajt okozna, ha valakinél ez lenne az elsődleges szempont. Gondolod, h. ilyen szemlélettel szabad gyermekeket nevelni?
Önmagában már az is meghasonlást okoz egy gyermekben, amikor rádöbben, h. van egy vér szerinti apja, és elkezdi keresni. Ez csak egyetlen epizód, a veszteséglista és torzulások felmérhetetlenek. Aki szándékosan ilyeneknek tesz ki egy gyermeket, azt ma már Brazília törvényei is büntetni rendelik, pedig ott még sok hiányosság van a gyermekek jogainak érvényesülésében.
Ez a családon belüli erőszak súlyos formája, amit ráadásul védtelen és kiszolgáltatott gyermek ellen követnek el éppen azok, akiknek a gyermekekről való gondoskodás lenne a kötelességük.

Arra nem kell biztatnod, h. a másik öt gyermekem felé forduljak, nem is tudom, ennek mi köze lenne a kisfiam sorsához. Tudod, a gyermekek mind önálló személyiségek, nem lehet lecserélni v. helyettesíteni őket egymással.

http://www.youtube.com/watch?v=U6EhAMzZ-_4

Kegyetlen tréfát űzöl velük, amikor kb. ugyanazt mondod róluk, mint az Eötvös cirkusz bohóca: "Nem baj, van mááásik...".

Egyik gyermek sem pótolhat egy másikat, akit "elveszítünk". Sok örömet adnak, de a hiány mindig ott van.
2010. november 17. 03:07

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2010. november 15. 17:02

Légyszives ne forgasd ki a szavaimat. Nem azt mondtam, hogy foglalkozz mással, hanem ezt:
"Mégegyszer mondom van a "kicsin", aki már nem is olyan kicsi, kívül még öt gyermeked, akinek megadhatsz mindent, amire csak szüksége lehet. Törődj bele, mert a sors kegyes lesz hozzád, ha ezen túllépsz. Fordulj feléjük, add meg részükre azt, amit a másik elvett."
Ha ez neked "mást" jelent, akkor nincs miről beszélnünk. Ez meg engem taszít.
Üdvözlettel:
Éva

Kedves Éva, egyértelműen azt javasoltad, h.
1. törődjek bele a fennálló helyzetbe
2. forduljak a másik öt gyermekem felé.
Ez egyértelműen azt jelenti, h. a legkisebb fiam sorsával ne foglalkozzak, "lépjek túl ezen", akkor majd a sors kegyes lesz hozzám.
Valahogyan te azt hiszed, h. itt az én lelki szükségleteim kielégítése a fő gond. Igazán nagy bajt okozna, ha valakinél ez lenne az elsődleges szempont. Gondolod, h. ilyen szemlélettel szabad gyermekeket nevelni?
Önmagában már az is meghasonlást okoz egy gyermekben, amikor rádöbben, h. van egy vér szerinti apja, és elkezdi keresni. Ez csak egyetlen epizód, a veszteséglista és torzulások felmérhetetlenek. Aki szándékosan ilyeneknek tesz ki egy gyermeket, azt ma már Brazília törvényei is büntetni rendelik, pedig ott még sok hiányosság van a gyermekek jogainak érvényesülésében.
Ez a családon belüli erőszak súlyos formája, amit ráadásul védtelen és kiszolgáltatott gyermek ellen követnek el éppen azok, akiknek a gyermekekről való gondoskodás lenne a kötelességük.

Arra nem kell biztatnod, h. a másik öt gyermekem felé forduljak, nem is tudom, ennek mi köze lenne a kisfiam sorsához. Tudod, a gyermekek mind önálló személyiségek, nem lehet lecserélni v. helyettesíteni őket egymással.

http://www.youtube.com/watch?v=U6EhAMzZ-_4

Kegyetlen tréfát űzöl velük, amikor kb. ugyanazt mondod róluk, mint az Eötvös cirkusz bohóca: "Nem baj, van mááásik...".
2010. november 15. 17:02

megtekintés Válasz erre: bandibandi - 2010. november 15. 08:45

Kedves Éva, ég és föld az érzésvilágunk is, az értékrendünk is!
Nem próbálom neked elmagyarázni, mit jelent, h. a vérségi kötelék egész életre szóló és elszakíthatatlan.
Azt javaslod nekem, egy apának, h. adjam fel a gyermekemhez fűződő kapcsolatot, hagyjam cserben a kisfiamat, és foglalkozzak helyette mással.
Szerintem állati rideg a világod, és ezen nem segít a mézesmázas felszín, a baj a mélyben van, a mi engem végtelenül taszít. Ennyi őszinteséget engedj meg nekem erről.
Nem panaszkodhatsz, a saját otthonodban meghonosítottad az elveidet, a volt férjed is pontosan a tanácsaid szerint járt el. Ezt szuggerálod te is, és nagyon durván a társadalom egész intézményrendszere is az apákba. Meg vagy elégedve?
Engedd meg, h. én a gyermekeimet igazán és feltétel nélkül szeressem, és ezt a képességet erősíthessem meg bennük is, akiket itt látsz, és a többi gyermekemben is, akik ezen a felvételen nincsenek jelen.
http://www.youtube.com/results?search_query=magyarorsz%C3%A1g+2008+lars

Légyszives ne forgasd ki a szavaimat. Nem azt mondtam, hogy foglalkozz mással, hanem ezt:
"Mégegyszer mondom van a "kicsin", aki már nem is olyan kicsi, kívül még öt gyermeked, akinek megadhatsz mindent, amire csak szüksége lehet. Törődj bele, mert a sors kegyes lesz hozzád, ha ezen túllépsz. Fordulj feléjük, add meg részükre azt, amit a másik elvett."
Ha ez neked "mást" jelent, akkor nincs miről beszélnünk. Ez meg engem taszít.
Üdvözlettel:
Éva
2010. november 15. 08:45

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2010. november 15. 07:18

Kedves BandiBandi!
Megértem, hogy nehéz tudomásul venni "idegenek", érdektelen gondolatait, de nem tudom csak a sajátomat átadni neked. Én már régen túl vagyok azon, hogy micsoda nyomorult ez a világ, hogy az én hatalmas problémámmal egyáltalán nem törődik.
Mindenkinek van, így nekem is gondom, de ez téged nem vigasztal. Csak szeretnéd megoldani a problémát. Ebbe aztán beleszősz olyan érzéseket, hogy "egy életre megnyomorodik" az a gyermek, akit nem tudsz a te közeledbe. Ez nem feltétlen van így.
Fogadd el azt ténynek, hogy az anya, ha korábban nem is, de képes arra, hogy szeresse, törődjön vele, és úgy nevelje fel erre a világra a saját gyermekét, amire képességénél és szereteténél fogva tud.
Nekem csak egy gyermekem van. A lányom az apa hiányától szenvedett egész életében. Senkit nem hatott meg, hogy hátat fordított a gyerekének. Senki nem zárta el tőle, mégsem érdekelte a sorsa. Hogy én, az anya a saját gyerekemet egyedül hogyan voltam képes felnevelni, őt nem érdekelte. Soha nem kereste, felnőtt anélkül, hogy a legkevesebb időt akár, de vele töltötte volna. Nem!!!
Ezen egyedül kellett túllépnem, elfelejteni én sem tudom nyilván, de el kell fogadnom tényként, hogy ilyen is van, amikor a másikat nem érdekli a sorsa, sorsunk, hogy mit érzünk, hogy mennyire tud fájni. Hát akkor a Világot miért érdekelné!!!
Mégegyszer mondom van a "kicsin", aki már nem is olyan kicsi, kívül még öt gyermeked, akinek megadhatsz mindent, amire csak szüksége lehet. Törődj bele, mert a sors kegyes lesz hozzád, ha ezen túllépsz. Fordulj feléjük, add meg részükre azt, amit a másik elvett.
Éva

Kedves Éva, ég és föld az érzésvilágunk is, az értékrendünk is!
Nem próbálom neked elmagyarázni, mit jelent, h. a vérségi kötelék egész életre szóló és elszakíthatatlan.
Azt javaslod nekem, egy apának, h. adjam fel a gyermekemhez fűződő kapcsolatot, hagyjam cserben a kisfiamat, és foglalkozzak helyette mással.
Szerintem állati rideg a világod, és ezen nem segít a mézesmázas felszín, a baj a mélyben van, a mi engem végtelenül taszít. Ennyi őszinteséget engedj meg nekem erről.
Nem panaszkodhatsz, a saját otthonodban meghonosítottad az elveidet, a volt férjed is pontosan a tanácsaid szerint járt el. Ezt szuggerálod te is, és nagyon durván a társadalom egész intézményrendszere is az apákba. Meg vagy elégedve?
Engedd meg, h. én a gyermekeimet igazán és feltétel nélkül szeressem, és ezt a képességet erősíthessem meg bennük is, akiket itt látsz, és a többi gyermekemben is, akik ezen a felvételen nincsenek jelen.
http://www.youtube.com/results?search_query=magyarorsz%C3%A1g+2008+lars
2010. november 15. 07:18

megtekintés Válasz erre: bandibandi - 2010. november 15. 01:34

"Ahhoz két ember, anya és apa egyértelmű akaratára lett volna szükség, hogy a gyermek biztonságban érezze magát mindkét szülőnél. Csak gondolom, hogy ez nem volt meg. Talán hasonló érzések vezették az anyát is, hogy erre vetemedett. "

Kedves Éva, gondolni sokmindent lehet, de azt talán mégsem, h. az a jó egy gyermeknek, ha az anyai önkénynek kiszolgáltatva így szétrombolják az identitását és a családi kapcsolatait. A gyermek nem az anyuka egyik birtoktárgya, h. önös céljai és tetszése szerint bánjon vele, és akár egy életre megnyomoríthassa.
Régebben el sem hittem volna, h. a magyar hatóságok ezt az embertelenséget támogatják, és gúnyt űznek a gyermekek legalapvetőbb jogaiból.
Egyenrangú és felelősségteljes szülőként sehol sem fogadnak el, és nagyon megalázó, amikor annak a bizonygatására kényszerítenek folyton, h. apaként legalább akkora szeretetet és felelősséget érzek, mint bármelyik édesanya.
Többi gyermekemmel szerény körülmények között, de tartalmasan és békességben élünk, ha ugyan az apaellenes hatósági önkény ezt is szét nem rombolja.
Hét gyermekem közül négy kis büszkeségemet, ezen a rövid videón meg is mutatom. Sajnos, valaki mindig hiányzik.
http://www.youtube.com/results?search_query=magyarorsz%C3%A1g+2008+lars

Kedves BandiBandi!
Megértem, hogy nehéz tudomásul venni "idegenek", érdektelen gondolatait, de nem tudom csak a sajátomat átadni neked. Én már régen túl vagyok azon, hogy micsoda nyomorult ez a világ, hogy az én hatalmas problémámmal egyáltalán nem törődik.
Mindenkinek van, így nekem is gondom, de ez téged nem vigasztal. Csak szeretnéd megoldani a problémát. Ebbe aztán beleszősz olyan érzéseket, hogy "egy életre megnyomorodik" az a gyermek, akit nem tudsz a te közeledbe. Ez nem feltétlen van így.
Fogadd el azt ténynek, hogy az anya, ha korábban nem is, de képes arra, hogy szeresse, törődjön vele, és úgy nevelje fel erre a világra a saját gyermekét, amire képességénél és szereteténél fogva tud.
Nekem csak egy gyermekem van. A lányom az apa hiányától szenvedett egész életében. Senkit nem hatott meg, hogy hátat fordított a gyerekének. Senki nem zárta el tőle, mégsem érdekelte a sorsa. Hogy én, az anya a saját gyerekemet egyedül hogyan voltam képes felnevelni, őt nem érdekelte. Soha nem kereste, felnőtt anélkül, hogy a legkevesebb időt akár, de vele töltötte volna. Nem!!!
Ezen egyedül kellett túllépnem, elfelejteni én sem tudom nyilván, de el kell fogadnom tényként, hogy ilyen is van, amikor a másikat nem érdekli a sorsa, sorsunk, hogy mit érzünk, hogy mennyire tud fájni. Hát akkor a Világot miért érdekelné!!!
Mégegyszer mondom van a "kicsin", aki már nem is olyan kicsi, kívül még öt gyermeked, akinek megadhatsz mindent, amire csak szüksége lehet. Törődj bele, mert a sors kegyes lesz hozzád, ha ezen túllépsz. Fordulj feléjük, add meg részükre azt, amit a másik elvett.
Éva
2010. november 15. 01:34

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2010. szeptember 20. 10:07

Anélkül, hogy tudnám, milyen körülmény akadályozta meg az anyát abban, hogy a fia, Barnabás vele éljen, nehéz véleményt formálni. Ha azt feltételezzük, hogy akkor, amikor született, nem volt lehetősége arra, hogy magához vegye, és belement abba, hogy időközönként éljen csak a fiával, és amikor a körülményei lehetővé tették, ezt a módot választotta, nem tudom, hogy én hogy tettem volna. Ahhoz két ember, anya és apa egyértelmű akaratára lett volna szükség, hogy a gyermek biztonságban érezze magát mindkét szülőnél. Csak gondolom, hogy ez nem volt meg. Talán hasonló érzések vezették az anyát is, hogy erre vetemedett. A beletőrődés abba, hogy az öt gyermek mellett egy hiányzik, a kicsi, az aranyos, nem vitás, nehéz.

"Ahhoz két ember, anya és apa egyértelmű akaratára lett volna szükség, hogy a gyermek biztonságban érezze magát mindkét szülőnél. Csak gondolom, hogy ez nem volt meg. Talán hasonló érzések vezették az anyát is, hogy erre vetemedett. "

Kedves Éva, gondolni sokmindent lehet, de azt talán mégsem, h. az a jó egy gyermeknek, ha az anyai önkénynek kiszolgáltatva így szétrombolják az identitását és a családi kapcsolatait. A gyermek nem az anyuka egyik birtoktárgya, h. önös céljai és tetszése szerint bánjon vele, és akár egy életre megnyomoríthassa.
Régebben el sem hittem volna, h. a magyar hatóságok ezt az embertelenséget támogatják, és gúnyt űznek a gyermekek legalapvetőbb jogaiból.
Egyenrangú és felelősségteljes szülőként sehol sem fogadnak el, és nagyon megalázó, amikor annak a bizonygatására kényszerítenek folyton, h. apaként legalább akkora szeretetet és felelősséget érzek, mint bármelyik édesanya.
Többi gyermekemmel szerény körülmények között, de tartalmasan és békességben élünk, ha ugyan az apaellenes hatósági önkény ezt is szét nem rombolja.
Hét gyermekem közül négy kis büszkeségemet, ezen a rövid videón meg is mutatom. Sajnos, valaki mindig hiányzik.
http://www.youtube.com/results?search_query=magyarorsz%C3%A1g+2008+lars
2010. november 12. 08:56
http://www.felesegek.hu/naplo/bejegyzesek/a-terror-haza_796

A folytatás...
2010. október 21. 09:08
Ma lett hat éves...
2010. szeptember 30. 12:56

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2010. szeptember 30. 12:24

Kivéve engem, aki "csak" harminc éve várok arra, hogy meglátogassa a saját gyerekét.

Igen, ez a másik szélsőség. Sajnálom!
2010. szeptember 30. 12:24
Kivéve engem, aki "csak" harminc éve várok arra, hogy meglátogassa a saját gyerekét.
2010. szeptember 21. 21:02

megtekintés Válasz erre: ginesz - 2010. szeptember 21. 09:08

Soha nem lenne szabad a gyereket eltiltani attól a szülőtől aki éppen nem neveli és nincs a hétköznapjaiban benne....én soha nem tennék ilyet egy gyerekkel.

Sok elvált nő idegeníti el a gyereket az apjától. Túl sok.
2010. szeptember 21. 09:08
Soha nem lenne szabad a gyereket eltiltani attól a szülőtől aki éppen nem neveli és nincs a hétköznapjaiban benne....én soha nem tennék ilyet egy gyerekkel.
2010. szeptember 20. 11:26
Luca! Elképesztő,a történet, ehhez nem is fűznék többet, mert levagyok döbbenve! Jó, hogy leírtad! üdv Orsolya
2010. szeptember 20. 10:07
Anélkül, hogy tudnám, milyen körülmény akadályozta meg az anyát abban, hogy a fia, Barnabás vele éljen, nehéz véleményt formálni. Ha azt feltételezzük, hogy akkor, amikor született, nem volt lehetősége arra, hogy magához vegye, és belement abba, hogy időközönként éljen csak a fiával, és amikor a körülményei lehetővé tették, ezt a módot választotta, nem tudom, hogy én hogy tettem volna. Ahhoz két ember, anya és apa egyértelmű akaratára lett volna szükség, hogy a gyermek biztonságban érezze magát mindkét szülőnél. Csak gondolom, hogy ez nem volt meg. Talán hasonló érzések vezették az anyát is, hogy erre vetemedett. A beletőrődés abba, hogy az öt gyermek mellett egy hiányzik, a kicsi, az aranyos, nem vitás, nehéz.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: