Gyermeknevelési tippek Lizitől
Látogatók száma: 84
Igazság szerint arról akartam írni hogyan nézzünk a szüleinkre. Aztán menet közben elkezdtem a gyereknevelésre fókuszálni...(Saját vélemény és tapasztalat, lehet vitatkozni!)
Sokan mondják, hogy a gyereknevelés ösztönös. Igazából csak az anya számára az. Megszületik a kisbaba, és az édesanya azonnal tudja, hogyan etesse, gondozza. Az apa ilyenkor csak téblábol, barátkozik az új helyzettel. Sajnos sok családban ez a téblábolás később is folytatódik. Mivel a férfiak azt látták, hogy az apák a kenyérkeresők, feladatuk a család eltartása, nem veszik ki a részüket olyan mértékben a gyereknevelésből, mint az édesanyák. Az anya eteti gyermekét, öltözteti, mos rá, játszik vele, virraszt a betegágya mellett, vigasztalja, óvja, védi, félti… Az apák ezzel szemben inkább arra törekszenek, hogy tekintélyük legyen: parancsokat, utasításokat osztogatnak, és kissé távolságtartóan viselkednek.
Miközben az édesanya ugyanolyan keményen dolgozik, mint az apa, igyekszik összetartani a családot, biztosítani a meleg családi fészket. Az anya minden körülmények között a gyermek érdekeit helyezi előtérbe, az apa viszont legtöbbször a saját karrierje egyengetésére összpontosít. Talán ezért van az, hogy a legtöbb gyermeknek az édesanyja a bizalmasa, az apjának nem tud olyan mértékben megnyílni.
A gyermekre rendkívül nagy hatással van a környezete. Azt másolja, utánozza, amit otthon lát, fontos, hogy jó, követendő példát mutassunk. Ne várja az a szülő, aki utál olvasni, hogy gyermeke könyvmoly legyen, és az alkoholista szülő se reménykedjen abban, hogy lurkója megutálja a szeszes italt.
Nem tartom szerencsésnek, ha a szülő a saját meg nem valósult álmait akarja gyermekére ráerőltetni. Elképzelhető, hogy teljesen más beállítottságú lesz a gyermek mint ő, hagyni kell, hogy kipróbálja magát, és azzal foglalkozzon, ami érdekli. Az sem helyes, ha a kisgyermeket túlzottan leterheljük. Egyesek már az óvodás gyereket is egy csomó különórára hurcolják: idegen nyelvet tanulnak, balettoznak, úsznak stb. A szülő nem hagyja, hogy a gyerek gyerek legyen.
Pszichológusok kimutatták, hogy tizenkét éves korig tudjuk csemeténk jellemét formálni. Semmiképpen sem jó ötlet ha dirigálunk, parancsolgatunk és erőszakosan előírunk számára bármit is. A gyerek nem hülye, csak kicsi. Partnernek kell tekinteni.
Ahogy nyiladozik az értelme egyre jobban megérti a körülötte lévő világot a maga szintjén. Hagyni kell, hogy minél több mindent saját bőrén tapasztaljon meg, ne oldjuk meg helyette a feladatokat, ne kényeztessük el, ne adjunk meg számára mindent. Sokkal jobban fogja értékelni azt, amit önerejéből ért el, mint azt, amiért nem kell megdolgoznia.
Tanítsuk meg dolgozni! Be kell vonni a házimunkába, olyan feladatokat kell rábízni, amit gyerekként el tud végezni. Ha valami nem sikerül nem szabad bántani, és szidni, mert azzal csak azt érjük el, hogy legközelebb vonakodva, vagy egyáltalán nem fog segíteni. Biztatni kell, bátorítani és dicsérni. A pozitív visszajelzés arra serkenti, hogy mindig a legjobbat hozza ki magából.
Mindig legyen alkalom a beszélgetésre és egy-egy jó szóra. Ne azt kérdezzük meg tőle amikor hazajön az iskolából, hogy mi volt az ebéd! Érdeklődjünk afelől mi volt a legjobb és legrosszabb élménye aznap! Amikor beszél, figyeljünk rá, és ne csak úgy tegyünk, mintha figyelnénk.
Rá kell jönnünk, melyik ’szeretetnyelvet’ használjuk amikor vele vagyunk. Ha testi érintésre van szüksége gyakran simogassuk, puszilgassuk! Ha annak örül, ha kap valamit lepjük meg apróságokkal! Ha azt látjuk, hogy szeret velünk lenni, igyekezzünk minél több közös programot szervezni!
Amikor nagykorúvá válik, hagyni kell, hogy a saját útját járja. Az a szülő, akinek tiszta a lelkiismerete, jó anyja vagy apja volt a gyerkőcének bízhat benne, hogy megállja a helyét az életben. Viszont el kell ismernünk a saját hibáinkat is, ha valamit elrontottunk tudjunk bocsánatot kérni.
Tudatosítani kell gyermekünkben, hogy bármit is tesz, bárhogyan is alakul a sorsa, mi mindig mellette leszünk, ránk bármikor számíthat.
Nem tanácsos rátelepedni, miután megtanítottuk repülni hagyjuk, hadd szárnyaljon kedve szerint…
A cikket írta: Lizelotte
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Cecelia Ahern
Remek cikk, köszönjük Lizi!
Pussz, Tündér
Ez megint egy jó összefoglalás a kis szülő-agyunknak, remek kis frissítő, ha valaki elfelejtené a szülősége lényegét. Én a te kis szokásos magán részeidet hiányolom kicsit:-)
Üdv, P.
A dolgok olyan gyorsan változnak. Pont, amikor megszoknál valamit, hopp! Megváltozik. Pont, amikor kezdenél megérteni valakit, hopp! Az illető felnő. Ugyanez történik Katie-vel is. Mindennap változik; akárhányszor ránézek, az arca egyre felnőttesebb. Néha már nem kell úgy tennem, mintha érdekelne, amit mond, hanem azon kapom magam, hogy tényleg érdekel. Együtt megyünk ruhát venni, és elfogadom a tanácsát. Együtt járunk ebédelni, és butaságokon vihogunk. Én pedig egyszerűen nem tudok visszaemlékezni arra a pillanatra, amikor a gyermekem már nem volt gyerek többé, hanem érett ember lett.
Cecelia Ahern
Remek cikk, köszönjük Lizi!
Pussz, Tündér
A lányommal vagyok így, érett ember és a barátnőm is egyben.
Puszi,
L.
Szia Lizi!
Ez megint egy jó összefoglalás a kis szülő-agyunknak, remek kis frissítő, ha valaki elfelejtené a szülősége lényegét. Én a te kis szokásos magán részeidet hiányolom kicsit:-)
Üdv, P.
Nemsokára írok arról is. :)
Üdv,
L.
Ó, Lizi, nagy igazság, különösen a vége tetszett, az utolsó két bekezdés. Mert annyian kérdezik, miért nem aggódom a gyerekeim miatt ( a felnőtt és majdnem felnőtt gyerekeim) erre azt szoktam mondani, azért mert én neveltem őket és nincs miért aggódnom :-))
Rendkívül tanulságos...
Csak egy kis időt kérek, mivel elég sokszor bizonytalanodom el...