Két lövés
Látogatók száma: 217
A gyerekek beszaladtak a tengerbe...
A férfi két golyót töltött a fegyverbe…
A nő ült a napsütésben. Szellő sem fújt. A felhők nem mozdultak. A tenger hullámai is csak finoman fodrozódtak. Gondolkodott. Gondolkodott, miért jutott ide? A fegyver csőre töltve hevert az asztalon. Nézte. Meredten szemezett a pisztollyal. Nem mozdult semmi. Ő sem. Csak a fejében lévő gondolathullámok csapkodták agyának gátjait. Fel kellene emelni a fegyvert. Fel kellene emelni, a fejéhez tartani, és mindennek vége. Egy lövés, és véget ér minden. A nap továbbra is csak sütött. Az agyán átszűrődött a fény. Belül sötétvilágos képek pörögtek. Az álló félhomályban elő-elő bukkant a reménytelenség. - Szar egy film - gondolta. Jó, hogy vége.
Felnézett az égre. Hirtelen elsötétült. A felhők a nap elé kúsztak. Egy pillanat, és máris erős szél kapott bele az asztal napernyőjébe. Az a pisztollyal együtt felborult. Egy nagy dörrenés. A nő elnézett a tenger felé, és egy hosszú, fényes villám cikázott végig az égbolton. Újabb dörrenés. A nő ijedten nézett végig a parton. - Hol vannak a gyerekek? Szaladni kezdett a víz felé. Látta a kapálódzó gyermekeit egyre beljebb sodródni. Beljebb szaladt a vízbe. Előbb térdig. Majd tovább. Hol a derekáig ért a víz, hol a feje felett csaptak össze a hullámok. Nem tudott tovább menni. Nem tudott úszni. Veszetten, őrjöngve ordított. - Segítség! Segííítség! - kiáltozta a reménytelenségtől elcsukló hangon. Már nem is látta, csak sejtette gyermekei vesztét. Nem segíthetett nekik. Visszafordult... Felemelte a homokból fegyvert, és lőtt.
Azt hitte megkönnyebbül. De nem. A halál csak kínt okozott neki.
A férfi ült a napsütésben. Szellő sem fújt. A felhők nem mozdultak. A tenger hullámai is csak finoman fodrozódtak. Gondolkodott. Gondolkodott, miért jutott ide? A fegyver csőre töltve hevert az asztalon. Nézte. Meredten szemezett a pisztollyal. Nem mozdult semmi. Ő sem. Csak a fejében lévő gondolathullámok csapkodták agyának gátjait. Fel kellene emelni a fegyvert. Fel kellene emelni, a fejéhez tartani, és mindennek vége. Egy lövés, és véget ér minden. A nap továbbra is csak sütött. Az agyán átszűrődött a fény. Belül világossötét képek pörögtek. Az álló félhomályban elő-elő bukkant a reménytelenség. - Szar egy film - gondolta. Jó, hogy vége.
Felnézett az égre. Hirtelen elsötétült. A felhők a nap elé kúsztak. Egy pillanat, és máris erős szél kapott bele az asztal napernyőjébe. Az a pisztollyal együtt felborult. Egy nagy dörrenés. A férfi elnézett a tenger felé, és egy hosszú, fényes villám cikázott végig az égbolton. Újabb dörrenés. A férfi gyorsan végig nézett a parton. - Hol vannak a gyerekek? Szaladni kezdett a víz felé. Látta a kapálódzó gyermekeit egyre beljebb sodródni. Beljebb szaladt a vízbe. Előbb térdig. Majd tovább. Úszott minden erejét összeszedve. A feje felett összecsaptak a hullámok. De ő úszott tovább. Összeszorította fogait, és még vadabbul szelte a vizet.
- Gyertek! Itt vagyok, segítek! - kiáltotta, és megmarkolta az egymásba kapaszkodó két gyereket. Kiérve a partra mindhárman összeesve, hanyatt zuhantak a homokba.
- Életben maradtunk - mondta a nagyobb fiú lihegve.
A férfi felállt, nem szólt semmit. Elsétált a fegyverig. Felemelte a homokból, és a levegőbe lőtt. A fegyver egyet dördült. Még egyszer meghúzta a ravaszt, de csak egy üres kattanás hallatszott. Kissé csodálkozott, ránézett a kezében lévő pisztolyra, majd egy erős hajítással a tengerbe hajította.
Megkönnyebbült. - A halál csak kínt okozott volna nekem...
A cikket írta: Pinokkió
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Jaj...ez eddig kimaradt...pótoltam.
Szerintem tudod a véleményem a témáról.
Az írás kitűnő, és felkavaró. A halál nem megoldás. Bár néha nagyon annak tűnik.
Puszi,
J.
Ezt a megbocsájthatatlan bűnt, akkor megbocsájtottam;-)
Egy írásom kicsit mindig szól valamelyikőtöknek. Érdekes, hogy mindig az érkezik utolsónak...
Puszi,
Pinokkió
Szia Anubis!
Ezt a megbocsájthatatlan bűnt, akkor megbocsájtottam;-)
Egy írásom kicsit mindig szól valamelyikőtöknek. Érdekes, hogy mindig az érkezik utolsónak...
Puszi,
Pinokkió
Te sokat tettél ezért, barátom..
Puszi
Szabatos magyarsággal írsz. Sajnos, de való igazság, hogy ez ma, ritkaság. Sokan azt hiszik, ha félig kínaiul (érthetetlenül, oktalan rövidítésekkel vagy trágár szavakkal) rakják tele a cikkeiket, az érdekes. Szerintem nem az, hanem az rossz írás. Ráadásul meg is dicsérik őket, hogy azt higgyék, hogy tudnak írni. Jobb lenne, hogy aki szeretne írni, az előbb tanuljon meg írni! (De az is lehet, hogy az illető tudna írni, de úgy, ahogyan lefirkant valamit, érdekesebbnek tartja saját maga. Pedig nem az.)
S az is lehet, hogy sokaknak nem tetszik, amit leírtam. De legyen szabad ilyen véleményt is is írni, ne hagyjuk édes anyanyelvünket elrontani.
Neked gratulálok!
Kedves Pinokkió!
Szabatos magyarsággal írsz. Sajnos, de való igazság, hogy ez ma, ritkaság. Sokan azt hiszik, ha félig kínaiul (érthetetlenül, oktalan rövidítésekkel vagy trágár szavakkal) rakják tele a cikkeiket, az érdekes. Szerintem nem az, hanem az rossz írás. Ráadásul meg is dicsérik őket, hogy azt higgyék, hogy tudnak írni. Jobb lenne, hogy aki szeretne írni, az előbb tanuljon meg írni! (De az is lehet, hogy az illető tudna írni, de úgy, ahogyan lefirkant valamit, érdekesebbnek tartja saját maga. Pedig nem az.)
S az is lehet, hogy sokaknak nem tetszik, amit leírtam. De legyen szabad ilyen véleményt is is írni, ne hagyjuk édes anyanyelvünket elrontani.
Neked gratulálok!
Először is köszönöm a dicséretet, tőled külön öröm!
Másodszor, én mindig próbálom keresni a jót az írásokban. Néha nagyon nehéz:-( Hidd el, ha valaki kéri, nagyon pontos személyes elemzést írok neki egy-egy cikkéről (sokan kértek már),
de kint az oldalon nem akarok senkit megbántani, mindenkit biztatni szeretnék az írásra (még ha nem is az anyanyelvünk mestere az illető; majd az lesz!)!
Üdv,
Pinokkió
Az írás számomra kissé nehezen emészthető, de talán ez a szép benne, mert "melós". Szeretem a kihívást, ez az volt. Mégsem tudtam valahogy egyikkel sem azonosulni, talán mert oly távol áll tőlem a feladás. (pláne fegyverrel) Bár nem mindig volt ez így, voltam én is mélyponton.
Ettől függetlenül egyet értek azokkal, akik elutasítják az önkezűséget. (még leírni is utálom) Segített Ada az értelmezésben és így már könnyebben boldogultam.
Köszönöm a gondolatokat. Igyekszem mélyebbre ásni legközelebb...
Ailet
Kedves Pinokkió!
Az írás számomra kissé nehezen emészthető, de talán ez a szép benne, mert "melós". Szeretem a kihívást, ez az volt. Mégsem tudtam valahogy egyikkel sem azonosulni, talán mert oly távol áll tőlem a feladás. (pláne fegyverrel) Bár nem mindig volt ez így, voltam én is mélyponton.
Ettől függetlenül egyet értek azokkal, akik elutasítják az önkezűséget. (még leírni is utálom) Segített Ada az értelmezésben és így már könnyebben boldogultam.
Köszönöm a gondolatokat. Igyekszem mélyebbre ásni legközelebb...
Ailet
Vannak írásaim, amik nehezen értelmezhetőek. (Vagy az első értelmezés nem mindig a megoldás; szeretem hagyni az olvasót gondolkodni és saját megoldás(oka)t felállítani.) Bevallom én azokat szeretem legjobban. (Ne más verzióját fogadd el, állítsd fel a sajátod!)
Köszi, hogy olvastál!
Üdv,
Pinokkió
A koncepció jó, a levezetés is, bár igazat kell adnom Bianka hozzászólónak, lehetne egy kicsit tisztább. Nem azt mondom hogy zavaros, nem mondom hogy érthetetlen, mégis hiányérzetem támadt miután elolvastam. Nekem hiányzik belőle a novellára kötelezően jellemző egyszeri és átütő meglepetés. Másrészt első olvasatra is igazságtalanságot érzek a „sors részéről” a nővel szemben, hiszen ő egy hirtelen támadt dühöngő vihar ellen, úszástudás nélkül képtelen felvenni a harcot, képtelen megmenteni a gyermekeit. Mindegy mi előzte meg a pillanatot, akkor, amikor cselekednie kellet cselekedett! Viselkedése, tette számomra cseppet sem helyezte őt erkölcsi hátrányba a férfi ellenében. A hiányérzetem megmaradt.
Szia!
A koncepció jó, a levezetés is, bár igazat kell adnom Bianka hozzászólónak, lehetne egy kicsit tisztább. Nem azt mondom hogy zavaros, nem mondom hogy érthetetlen, mégis hiányérzetem támadt miután elolvastam. Nekem hiányzik belőle a novellára kötelezően jellemző egyszeri és átütő meglepetés. Másrészt első olvasatra is igazságtalanságot érzek a „sors részéről” a nővel szemben, hiszen ő egy hirtelen támadt dühöngő vihar ellen, úszástudás nélkül képtelen felvenni a harcot, képtelen megmenteni a gyermekeit. Mindegy mi előzte meg a pillanatot, akkor, amikor cselekednie kellet cselekedett! Viselkedése, tette számomra cseppet sem helyezte őt erkölcsi hátrányba a férfi ellenében. A hiányérzetem megmaradt.
Üdv köztünk!
Hát jó rég írtam, már nem is emlékszem rá, mi volt a szándék. Azt hiszem egy próba írás volt, olyan vázlat féle, kis előkarc. Hát így sikerült... De hozzáteszem, így is akartam (erre tisztán emlékszem, kedvelem ezt a stílus, ez az enyém...) ;-) Szeretem ezt az írást a hibáival.
A hiányérzeted nélkül nem hiszem, hogy jó lenne. Az rémlik, hogy pont egy hatásvadász cikkre volt "válasz" ezt a kis történetet, ahol "nem volt hiányérzetem".
Amúgy köszi a kritikát, és sok ilyet kérek és kérünk!!!
Üdv,
Pinokkió
érdekesnek talállak
Üdv,
Pí.