Mama
Látogatók száma: 65
Http://www.youtube.com/watch?v=LOHRP0qv_2Y
Olyan korom sötét van a kis szobájában, amit megszokni akkor sem lehetne, ha hosszú időt tölt el ott az ember. Az egész házra csend borul. Mindenki mély, békés álmát alussza, csak egyedül ő fekszik nyitott szemmel. Emlékei tolulnak elő valahonnan nagyon mélyről, melyek nem hoznak pihentető alvást. Nyugtalanság vesz rajta erőt, hogy ezektől a kényszerű gondolatoktól elszakítsa magát, attól a mozdulatlanságtól szabadulni próbál. Elernyedt tagjaiba szeretne életet mozgatni. Felül az ágya szélére és úgy dönt, nem kapcsolja fel az asztali lámpát. Ne zavarjon senkit sem a fénye. Bizonytalan léptekkel elindul a vélt célja felé. Egy viszonylag nagy tér választja el attól. Jobbról-balról sehol egy fogódzkodó. A levegőt markolja csupán, amikor egy pillanatra elveszíti egyensúlyát és a nagyszoba közepén elvágódik. Fájdalmában feljajdul. A zuhanásra az alvók felriadnak. Éles fény hasít bele a sötétségbe. Kétségbeesett kérdések, kiáltások hallatszanak mindenfelől, miközben ő ott fekszik lenn a földön.
- Mi történt? - ugranak fel és szaladnak hozzá, kinek minden mozdulatát egy jajszó kíséri.
- Ne mozogjon anyuka! - miközben simogató kezek nyugtatgatják a földön fekvő idős asszonyt. Veje már tudja, nagy a baj. Nincs vesztegetni való idő és a telefonhoz rohan... A ház lakói, lánya, unokái csendben veszik körül a Mamát, kinek eltorzult arcán potyognak a fájdalom könnyei.
Végtelen hosszúnak tűnik, míg a mentő megérkezik.
- Nagy a baj. Combnyaktörés - közli a mentőorvos a körülötte kétségbeesetten, tehetetlen tébláboló hozzátartozókkal.
- Be kell vinni a mamát a kórházba. Óvatosan helyezik őt a hordágyra, ki az egyik kezét tehetetlenül ejti maga mellé.
- A csuklója is eltörött.
- Ne aggódjon! Nem lesz semmi baj. Rendbe hozzuk. - nyugtatgatja az orvos a nénit.
- Haza fogjuk hozni.
Amikor az asszony már kissé biztonságban tudja magát a hordágyon, ép kezével megfogja az orvos karját és halkan, könnyes szemét ráemelve mondja: - Doktor úr! Én onnan már nem kívánok máshová, mint a temetőbe menni.
- Fiam! - fordul most a vejéhez. Már nem sír, arcán mosoly játszik, látva mekkora az ijedtség, szinte sajnálja a körülötte állókat, mekkora riadalmat okozott nekik.
- Kérlek, hozd ide az imakönyvemet...
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nagyon szép írás. Mély, sok sok üzenettel.
Örülök, hogy meglátogattál.
Puszillak,
Éva
Tudod Éva? bár mennyire is szomorú ez-az írásod, de azt hiszem (nekem ez jött le)
ez vagy Te valójában, és maradj is ilyen. Megtaláltad magadat.
Sajnálom a fájdalmaidat.
Gratulálok
Maresz
Pussz,
Éva
ez vagy Te valójában, és maradj is ilyen. Megtaláltad magadat.
Sajnálom a fájdalmaidat.
Gratulálok
Maresz
Éva, ez az írásod szomorúságában is szép. Sajnálom anyukádat amiért feladta, de ismerem a helyzetet. Nagymamám ugyanilyen volt, amikor már látta, hogy nincs merre tovább, mert nem tudnak segíteni rajta...ő is feladta.
:(
Pussz,
Tündér
2000-be, még nyolcvan évesen is szeretett kijönni hozzám a kertbe, amikor már nem tudott velem, mert már nem Meszesen, hanem Újhegyen élt, akkor kihozták nekem kocsival... Volt, hogy előbb ért ki, mint én és ott ült és várt.
Nagyon sokat mesélt az életéről, arról az időről amikor még kicsik voltunk, amire én nem emlékezhettem vissza.
Szokták mondani, hogy egy anya minden gyerekét egyformán szereti, az érzéseiben mégis megmutatkozott a különbség, mert legidősebb fia, számára többet jelentett valamennyiünknél, aminek az okát tudtam és megértettem. Bátyám is hamar követte... és milyen az élet, két testvér között is olyan erős lehet a kötődés, hogy az elvesztése kikezdi az egészséget és utána megy. A másik bátyámat is ezért vesztettem el hamar... Szép a nagy család, de a veszteség sem kisebb.
Köszönöm Tündér!
Pussz,
Éva
:(
Pussz,
Tündér
Kedves Évi!
Szomorú történet, szörnyű, mikor az ember megöregszik . De a mama még szerencsés, mert vannak körülötte. De sok-sok idős ember mellett senki nincs, mikor elesik s ez még borzasztóbb.. :(
Puszim, Ilona
Nem, mintha. Ő itt van most is közöttünk! Édesanyám emléke elkísér, amíg csak élek. Mama, Mamuszka volt ő az unokáinak, Muter a bátyáimnak, nekem és a lánytestvéreimnek Édesanyám.
Abból a szerencsétlen eleséséből már nem tudott felépülni, vagy nem is akart. A tehetetlenség és a bánat csendesen vitte el. Én most már megértem miért. Nem tudott abba beletörődni, hogy nem segíthet úgy nekünk, ahogy szeretné, kívánta már, hogy megpihenjen végre.
Puszillak,
Éva
Szomorú történet, szörnyű, mikor az ember megöregszik . De a mama még szerencsés, mert vannak körülötte. De sok-sok idős ember mellett senki nincs, mikor elesik s ez még borzasztóbb.. :(
Puszim, Ilona