Nagyikám
Látogatók száma: 14
Érdekes módon, apró gyermekként amire visszaemlékszem és valamiért nagyon jól vissza tudok emlékezni, érdekesen egészen közel két éves koromig. Ugyanis az apai nagyimat, akkor vesztettem el.
Hozzám soha nem gügyögtek értelmetlen atyala-patyala dolgokat. Amikor beszéltek, szépen érthetően mondtak mindent. Tesszük a lábunkat, cseréljük a pelust. Soha nem gagyarásztak. Igaz, kilenc hónapos voltam, mikor elindultam és beszéltem is. Amikor találtam egy lapot, amin volt valami írásféle, arról meséltem a nagyimnak. Édesanyám mondta. Imádtam vele bújócskázni. Szegénykém öreg volt és lassú, Én kicsi és gyors. Hamar eltűntem a szeme elől. Szegény egyszer a kerítés alapra a kőfal részére is felmászott és nem tudott semerre lemászni. Órákat kellett várnia, míg édesapám haza jött és leemelte. Addig odamentem mellé és mesét mondtam neki, meg vizet vittem. Sajnáltam nagyon, de azért disznó módon elbújtam előle máskor is.
Mikor szegény meghalt, Édesanyám elment az orvosért és engem, mikor megjött az orvos elvittek a két házzal odébb lakó keresztanyámhoz, hogy elvihessék. Mikor hazamentem, kerestem. Azt mondták beteg és kórházban van. Azt nem tudtam mi történt, csak tudom lefeküdt és nem kelt fel, pedig kiabáltam menjünk játszani.
Aztán mindenféle fél hangokat hallottam, de értelmetlennek tűnt minden. Aztán megint elvittek a keresztanyámhoz, de az Ő családjában is csak Ő és a gyerekek maradtunk otthon, mindenki elment. Azt, hogy honnan, nem tudom, de valamiért cirkuszoltam a keresztanyámmal és menni akartam anyám után. Addig cirkuszoztam, míg szegény keresztanyám felöltöztetett minket, neki három gyereke volt és Én. Elindultunk a temető felé.
Mikor odaértünk emlékszem hó esett, és mindenki állt egy gödör előtt és egy fekete ruhás ember beszélt utazásról, mennyországról. Én rohantam és üvöltöttem, hogy ugye mondtam, hogy nem a kórházban van a nagyikám, hanem meghalt!!!!!
Nagyon kiabáltam és a koporsó már a földben volt, de Én a tisztelendőt félrelöktem és majd beleugrottam a nagyikám után a sírba, úgy kaptak el.
Nem mondom, otthon volt bünti érte, de azért apukám megpuszilt, hogy ennyire szerettem a nagyimat.
Mai napig sokszor eszembe jut a történet és keresztanyám, aki rémülten azt sem tudta, mit tegyen a saját gyerekeit fogja, vagy utánam rohanjon.
Nem valami angyalka voltam, az biztos.
Beszéltem és mentem egyszerre, onnantól a világ megnyílt számomra. A nagyim sokat imádkozott és engem is megtanított az imáira.
Mikor eltemettük, emlékszem azon az estén letérdeltem az ágya elé és egyedül sírva imádkoztam azt, amit tőle tanultam.
Talán még ma is az a hit él bennem, amit tőle és általa tanultam meg egy olyan Valakiben, akit nem láthatunk, de hisszük - van.
Sajnos már sokszor kellett imádkoznom szeretteimért, de Ő minden imámban benne van és a szívemben is.
Anyai nagyszüleim elvesztésénél - mivel Ők vidéken laktak - sajnos nem voltam ott. Ők egy hét különbséggel egymás után mentek el. Én akkor szültem a lányomat. A szüleim ott voltak, és Én akkor csak imádkoztam értük. Ekkor már nagy voltam, de az ima a régi.
Nagyikám érdekesen hegyesre kötött kendőt viselt és egy még ma is megvan, azt eltettem a féltett dolgaim közé.
Érdekes, nekem ez a kendő volt Ő nagyon sokáig. Mikor bánatos voltam, ezt a kendőt magam mellé fektettem és panaszkodtam Neki.
Mikor az édesapám meghalt a fiam azt mondta, hagy nézze meg, mert addig nem tud megnyugodni, míg nem látja. Iskolás volt - elsős, - de volt benne annyi erő, hogy megnézze, megsimítsa az arcát és annyit mondjon:
-Szia papa, ne felejtsd majd el, hogy szeretlek ám!
Számára ez volt lényeges dolog. Olyan mint nekem a kendő.
Sokat gondolkodom, vajon másoknak is vannak ilyen elrejtett dolgai?
Az anyai nagyszüleimnél arra emlékszem tisztán, hogy a szoba falán ott lógott a Habsburg család képe a feszület alatt. Sajnálom, hogy az a kép a rokonságba valahova elkeveredett, mert ez alatt a kép alatt lévő ágyon aludtam, mikor ott voltam. Fölötte ott volt a feszület. S, a vidék feelingje, hogy az ágy elé kellett térdelni lefekvés előtt imádkozni.
Nekem is mindkét gyerekem tud imádkozni és meg van keresztelve.
Sok minden van, amit elvehetnek tőlünk, de hitünket, emlékeinket, imáinkat soha. Azok bennünk élnek. Nem régen láttam egy filmet "Elie könyve" a címe és érdemes megnézni, valami fantasztikus élmény. Kissé fantasztikus és érdekes, de a mondanivalója az mindent megér.
Remélem nektek is van titkos emléketek, ereklyétek a múltból!?
A cikket írta: Divi Éva
Hozzászólások
időrendi sorrend
:)
de megteszem, biztos
Ilyenkor, amikor nagyikról olvasok, kicsit összeszorul a szívem, mert apai ágon már nem éltek, mire megszülettem, az anyai nagyim korán elment, hatéves lehettem.
Méltón emlékezel Éva. Olyan tisztelve szeretve.
Pussz,
Tündér:-)