Szemünk fénye, a kisunokánk… (játékra)
Látogatók száma: 51
"Amikor kisunokámat megláttam a szülészeten, elakadt a lélegzetem. Olyan gyönyörű volt, akár az anyja. Arra gondoltam, milyen kár, hogy nem tudjuk hol van jelenleg az apja. Ez pedig nem könnyítette meg a tényt, hogy velünk laknak majd egy házban."
Nem babra megy a játék... A helyzet nagyon is komoly. Pedig hogy vártuk ezt a napot?... Ez a szerencsétlen lány is… Ennek a gyereknek apára van szüksége és neki éppen egy nappal a kórházból való kijövetelük előtt kellett összeszólalkoznia azzal a hóhányóval? Ment volna inkább egyenesen haza - nekünk azt mondta - ahelyett, hogy ezzel az emberrel egyáltalán leült abba a krimóba. Hiszen annak még a szeme sem áll jól és úgy hazudik, mint a vízfolyás. Az én gyerekem soha nem tenne olyat… nem nyúlna a máséhoz, annál sokkalta büszkébb. Csak egy kissé könnyelmű és ha egyszer valamit a fejébe vesz? Hát igen, kissé forrófejű, akár az apja!? Az az ember meg képes volt össze-vissza hadovázni a rendőröknek, - de hiszen alig állt a lábán, vagy ezeknek nincs szemük?... A fiam meg hiába próbálta őket meggyőzni a maga igazáról, nem hittek neki, hogy ő csak meglökte, és esze ágában sem volt bántalmazni, mint amaz állította. Mindössze annyi volt a bűne, hogy kicsit mélyebben nézett aznap este a pohár fenekére, alig-alig emlékezve valamire is az éjszakából… Persze, hogy nem értette, miért kell neki bemenni az őrsre, hiszen álmából ébresztették… Hát nem feljelentette az a barom?! Van annak szíve? - hallgattam figyelmesen, ahogyan egy szuszra elmeséli a történteket... pihent egy picit, majd folytatta...
Ez meg főként senkinek sem hiányzott, éppen most. Pedig hogy bábáskodott a kisunokám születésekor - mondták. Apás szülés volt! És amikor a kisunokámat megláttam a szülészeten, elakadt a lélegzetem. Gyönyörű ez a kislány! Pont, mintha csak a lányomat láttam volna a születésekor, olyan szép baba volt ő is, aztán lám, mi lett belőle? Nem lehet ráismerni, úgy megváltozott. És a leendő menyem? A szüléstől szinte megszépült. Ó a szegényke, hát az ő helyzete most a lehető legrosszabb, mert a hazaérkezésüket nem így képzelte el, az biztos. De hiszen egyikünk sem. Ki tehet erről? - vigasztaltuk. És csak remélni tudjuk, hogy a helyzet mielőbb tisztázódni fog, addig pedig jó helyen lesznek minálunk - győzködtük, míg szép lassan megnyugodott... Hiszen a jók kis helyen is elférnek egymás mellett - így szól a közmondás is - nem igaz?... Meg aztán a mi első unokánk érkezett, a mi szemünk fénye!
(Sajnáltam ezt az asszonyt, akinek amúgy sem volt könnyű az élete ennyi problémás gyerekkel és akkor még ez is, de eszembe jutott a saját helyzetem. Az én szüleim is így tettek, amikor megszületett első unokájuk. Egy évig élvezhettük még a családi otthon melegét...)
Tény, hogy nem könnyítette meg a fiatal anya életét az, hogy leendő párja, gyermeke apja a fogdában tölti a napjait. Reménykedett, bizakodott, hogy nem tarthat ez sokáig, talán pár nap, pár hét... Ez az egész csak tévedés és ki fog derülni az igazság. Addig viszont ő és a baba a leendő anyósa, apósa amúgy sem kis létszámú családja körében, azt növelve kénytelen tudomásul venni. Pillanatnyilag nem tehet mást...
*
A két rossz közül, még mindig ez a jobb, ez az én meglátásom, hogy ők ketten itt vannak jó helyen, ebben a családban és nem valamiféle anya-otthonban. Mert hogy is nézne ki? Az apa immáron egy éve ítélet nélkül elzárva a külvilágtól, a régi apró-cseprő bűneit olvassák vagy sem a fejére, az újabb bűnét még elő sem vették, de miféle ügyvéd, aki nem képes a bíróság körmére nézni, ítéljék el, vagy mentsék fel, de ne húzzák az ember idegeit a végsőkig?!
Az apának, akit ki tudja mennyi időre, de kivontak a forgalomból, még azt a lehetőséget sem adták meg, hogy egy-egy látogatás alkalmával a kezében tarthassa, átölelhesse első szülött gyermekét. Soha vissza nem térő időt vesznek el tőle akarva, akaratlan. Ez a kis csöppség, aki immáron az első évét is betöltötte szeretetben, ajnározásban, törődésben nem szenved hiányt, hiszen most ő itt a favorit. Akármilyen nehéz is a család élete, a baba nem szenvedhet semmiben sem hiányt. Ezt látom, tapasztalom nap, mint nap…
Láttam az ablakból, amikor megtette első lépéseit, amit a körülötte állók tapssal méltattak, a baba mosolyát ilyen alkalmakkor, amint újra és újra felállt és tett pár lépést az őt hívogatók felé, hogy aztán boldogan learassa a babérokat. Ő nem tudja milyen áldozatokat hoz érte ez a család, akinek amúgy sem volt könnyű élete, immáron hatodmagával osztozva negyvenhét négyzetméteren, amibe akaratlanul csöppent.
A családban a szegénység tapintható, de ez a picin egyáltalán nem látszik, hiszen meg van mindene, aminek lennie kell egy kisgyermeknek. Szeretet és féltés, aggódás veszi körül és az anya állandó jelenléte biztonságban tudja. A porolóra akasztott hintában látszik, mennyire jól érezheti magát, séta közben hol a nagyszülők, hol meg az egész „család” nagynéni, nagybácsi kíséretében töltheti élete első évét. Boldog lehetne az az anya, akinek a gyermeke napjait ilyen szeretet és törődés lengi át. És vajon boldog-e az a nő, aki mindezen az örömön nem tud osztozni azzal, akitől a gyermeke fogant, akit valahol a szíve mélyén szeret?! Nehéz kérdések ezek és magam sem tudom mi tévő lettem volna, ha nekem és gyermekemnek kellett volna átélni az apa ilyetén távollétét ilyen körülmények között?
Az ember lánya nem tudhatja, mit hoz a sors a későbbiekben, de minden napját a bizalom és az együvé tartozás érzete hatja át, a kezdetekben, hisz és remél. Aztán szép lassan rájön, hogy csak egyedül és kizárólag ő maga képes megadni gyermeke számára mindazt, amire szüksége van átmenetileg. Elhatározza, bármilyen döntés is születik, bármennyit is kell várnia, gyermeke apjával képzeli el a jövőt és nem szeretne megállni egy gyermeknél. Közös és külön életüket távol képzeli el ettől a családtól. Szereti Miruskát, akire valahányszor ránéz, mindig az apja jut az eszébe. Miért is nem láthatja most, hogy milyen kis tünemény, ahogy cseppnyi, vékonyka hajtincsét összefogva a feje búbján, ami olyan, mint egy kis propeller… Biztosan tetszene az apjának, hogy milyen jól áll neki és azokkal a fekete bogár szemeivel, hogy tud nézni rá?!
A cikket írta: Zséva
Hozzászólások
Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.