újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Szülői feladatok 1.

Látogatók száma: 84

Ahol élet születik, ott megszületik maga a csoda...

Mondják sokan, hogy a gyerek ajándék, meg kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy, de én úgy vélem, a gyermek, a saját tükrünk. Ha ismerjük őt, ismerjük magunkat, hogy mit adtunk neki, mit tanítottunk meg és mit nem. Mert azért vagyunk szülők, hogy felkészítsük őket az életre a saját tapasztalataink által. Így tehát ők felépítenek egy ideális állapotot velünk, melyben a cél a harmónia. Ez persze ha nagyon sarkosan nézzük, inkább csak a viták kerülése, vagy védekezés, esetenként távol tartás, vagy ragaszkodás, szeretet. Az erőviszonyok eltolódása okozhatja a problémákat. A viselkedésünket, attitűdjeinket utánzás alapján tanuljuk, tehát a felmenőktől kapjuk ajándékba.

Mindig mérlegelünk hogyan lehetünk sikeresek (ezt már egy csecsemő is tudja jól. Ha sír, felveszik, ha hisztizik, többnyire foglalkoznak vele, ha tele a pocak, akkor elégedett. Az első, amit megtanul a gyerek, hogy kinél meddig mehet el és aztán elkezdi feszegetni a határokat - kb. 3 éves hiszti korszak - aztán kierőszakolja a számára legideálisabb felállást, kinek fogad szót, kinek nem és mikor. Mindezt már 4-5 évesen! ), tehát a gyermek a környezetéhez képest sajátít el bizonyos viselkedési formákat. Többnyire a szülőtől vesz át (nyilván mert ők vannak a közelében állandóan) ekkor még simán csak -pavlovi- reflexként vésődik be a következmény. Tehát, ha megérinti a gyertya lángját, az fáj, azaz sír. Többet nem nyúl hozzá. Ugyanígy ha anya azt mondja nem, ő rákezd a bömbölésre, ez mindenkit zavar, tehát anya igyekszik elhallgattatni, azaz megkapja a gyerek amit akar, így a végeredmény az, hogy anya kényszerűségből igent mond. Na itt kezdődik a gyermek uralma. Sikert ért el, bevésődik nála, hogy a bömbölés által eléri, amit akar. Persze ezek kisarkított példák, de lényegében a folyamat egyértelmű. (tapasztalat)

A gyermek nagyon érzékenyen tapint rá a szülők gyenge pontjaira, félelmeire. Később használják és kihasználják, egyre tudatosabban a sikeres viselkedési formulákat. Pl.: ha akarnak valamit tündériek tudnak lenni, pontosan tudják, hogy a szeretet kinyilatkoztatására nem mondnak nemet a szülők. Ezt is megtanulták, mert a szülő is kedvességgel igyekszik elérni, amit akar. Gondoskodik, ölel, szeret, játszik, simogat, finoman kér... és a gyerek teljesíti, ha megfelelően kérünk. (pl.: a kisgyermekek fejlesztése tanítása is így zajlik. Bátorítjuk, hogy tegye meg az első lépéseket, mondja ki az első szavait, tapsoljon, ugráljon, táncoljon stb. mindezt mindig jutalmazzuk valamilyen módon) A kérést mindig ösztönözzük. Ez lehet anyagi ösztönzés. Mondjuk kap egy csokit, játékot, bármit. Lehet nem anyagi is, mondjuk puszi, ölelés, élményt ígérni és be is tartani. Kicsi korban még ritkán büntetünk, hisz nem életveszély, ha a gyerek később tanul meg beszélni, járni, vagy bilizni stb. Aztán szépen lassan, mikor már tud minden élettanilag fontosnak ítélt cselekmény sorozatot, nyilván nem dicsérjük azért mert beszél, vagy szobatiszta, hisz természetessé válik.

Lassan megszűnnek a dicséretek és az elvárások lépnek a helyébe. Az elvárásokért cserébe maradnak az ösztönzők, anyagi és nem anyagi síkon, de ekkor már a gyermek kifejlesztette a viselkedési kultúráját. Megtanulta sikeresen (súrlódásmentesen, tűrhetően) elviselhetővé tenni a mindennapjait, elfoglalja a családban a rangfokozatát és magához képest is besorolja a többieket. Itt már fontos az öntudat és előlép az énkérdés. Mire 9-10 éves lesz a gyermek, már tökéletesen rangsorol, törekszik az önálló cselekvésre, felfedezi tudatosan a világot és saját erejét, a határait feszegeti. Elkezdi végrehajtani a karmája által kijelölt feladatait, egyre jobban behatárolódnak a képességei, fókuszál bizonyos dolgokra, a tehetségét kiszélesíti, mondjuk úgy, hogy szakosodik. Közben figyel, nagyon aprólékosan felméri a szülők erőviszonyait és a döntéshozatal menetét. Abban a családban amelybe születik, elsajátítja (másolja, vagy épp elutasítja) a sikeresebb szereplő attitűdjeit, tovább fejleszti és beépíti a saját hozott tulajdonságai közé. Aztán találkozik a külvilággal, kamasz lesz, kicsit felborul a hormonháztartása, kicsit megbolondul (ezt szoktuk mondani) érzékennyé válik, rászakad a nagyvilág, minden hatással van rá és ő csak kapkod, hogyan védje ki a támadásokat, mert ugye a világ ezerféle meglepetést tartogat, amire nem biztos, hogy felkészült, de mindezt az eddigi bevésődések alapján próbálja megoldani. A kamasz korban születnek a legcsontighatolóbb élményei, ezer fokon ég, szerelmes, átéli a felnőtté válás csodáit és poklát s ezáltal kifejleszt egy védelmi rendszert. A páncélt, ami réteges, (akár a hagyma) és ez egyre csak körbe veszi. Sérelmeit ott ringatja minden egyes rétegben, megkeményedik bizonyos dolgokban, eltemeti a fájdalmait, és ezek a fájdalmak, félelmek határozzák meg az egész lényét, szokásait előbb utóbb. Így lesz valaki zárkózott, beteges, vagy agresszív, esetleg felelőtlen, elutasító, hogy ne említsem a kóros függőségeket (alkohol, drog, dohányzás, játékszenvedély, szexuális aberrációk). Tehát a hozott tapasztalatokra még rárakódnak a jelen életben szerzett sérülések és ezek összessége gátakat eredményez, félelmeket és szorongást. Mindenkiben ott alakulnak ki a legnagyobb görcsök, ahol igazán változnia kellene, mert ugye az a legérzékenyebb pont. A horoszkóp és karma, a pszichiáterek és minden lelki vagy spirituális felismerés abban adhat segítséget, hogy mik a valódi gátjaink, mi is a saját hagymácskánk legbelső szelete. A születési horoszkóp a feladatunkat mutatja meg, a karma a pálya, amin játszhatunk, a pszichológia a görcseinkre mutat rá, a betegségek figyelmeztetnek hol van a gond, ha végignézzük életünket, és levonjuk a megfelelő konzekvenciát, eljuthatunk oda, hogy alig ismerjük magunkat. Egy életen át hordozzuk a görcsöket, de miért nem nézünk szembe velük? Gyűjtjük egyre csak ahelyett, hogy megszabadulnánk tőlük, ha egyedül nem megy, akkor segítséggel. Legyen az szülő, barát, rokon, vagy szakember, mindegy. Magunkért változzunk és a következő generációért.

folyt. köv.

kép:net

A cikket írta: Ailet

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: Virág

Pontosan így.

Vivi az előbb itt volt fejbevágni, most pedig rohant lemosni a pillanatragasztót az ujjáról, mert ma már mamára is besértődött és egyedül csinálja. Na, de minden nem lehet úgy, ahogy ő akarja. csak tőlem már megszokta, hogy szigorú vagyok. Azt mondta olyan vagyok mint az anyja - persze csak, ha időben ágyba küldöm, mondjuk olyan 22:30- 00:30 közt. :D

Szünidő van.... ilyenkor kicsit többet lehet engedni... talán nem lesz baj :D :D

megtekintés Válasz erre: Müszélia

persze hogy idegesek leszünk. a gyerekek azt akarják. olyan izgi, amikor anyának vörös a feje és ordít. ilyenkor érzik a kis hatalmukat.
"még a halál nyugis anyát is sikerült kiborítani, megy ez nekem."

A gyerek figyelmet akar semmi mást, ha ezt úgy éri el, hogy a szülő ordít vele, akkor úgy fogja kicsikarni. Ettől lesz boldogabb, nem az ordítástól. Csak így rögzítjük mi szülők benne, hogy ez a folyamat mindig beválik. Erre mondom, hogy mindenki annyi gyereket vállaljon, amennyire oda is tud figyelni. Ahogyan írtam is, csak rajtunk szülőkön múlik, hogy a gyerek hogyan áll hozzánk.

megtekintés Válasz erre: Virág

Az is baj, hogy túl sok negatív példát látunk, és igazi tetszőt talán nem is, vagy csak a regényekben, de... miközben igyekszünk elkerülni a szüleink hibáit, előfordul, hogy mi magunk is ugyanazokat követjük el, anélkül, hogy tudatában lennénk.
Pl az egyik barátnőm sosem akart olyan szülő lenni, mint az anyja, de mégis nagyon sokat alkalmaz belőle. Főleg, ha ideges.
Azt képzeljük, ha szülők leszünk, sose leszünk idegesek és türelmetlenek a gyerekkel, de ez csak egy álom. És utána jönnek a jól ismert hozott szokások.

persze hogy idegesek leszünk. a gyerekek azt akarják. olyan izgi, amikor anyának vörös a feje és ordít. ilyenkor érzik a kis hatalmukat.
"még a halál nyugis anyát is sikerült kiborítani, megy ez nekem."

megtekintés Válasz erre: Ailet

Pontosan. Itt van a kutya elásva. Azt adjuk, amit kapunk, akár tudat alatt.... na ezen kellene változtatni, ha igazán akarjuk. Persze ettől még felnő a gyerek, csak mind hurcoljuk magunkkal a múltat, a felmenőink ajándékát. Ebből csak tudatosan léphetünk ki. Sehogy máshogyan. Mert "válsághelyzetben" (amikor idegesek vagyunk) ösztönösen viselkedünk és máris belesodródtunk a szokásos megoldásokba.

Pontosan így.

Vivi az előbb itt volt fejbevágni, most pedig rohant lemosni a pillanatragasztót az ujjáról, mert ma már mamára is besértődött és egyedül csinálja. Na, de minden nem lehet úgy, ahogy ő akarja. csak tőlem már megszokta, hogy szigorú vagyok. Azt mondta olyan vagyok mint az anyja - persze csak, ha időben ágyba küldöm, mondjuk olyan 22:30- 00:30 közt. :D

megtekintés Válasz erre: Virág

Az is baj, hogy túl sok negatív példát látunk, és igazi tetszőt talán nem is, vagy csak a regényekben, de... miközben igyekszünk elkerülni a szüleink hibáit, előfordul, hogy mi magunk is ugyanazokat követjük el, anélkül, hogy tudatában lennénk.
Pl az egyik barátnőm sosem akart olyan szülő lenni, mint az anyja, de mégis nagyon sokat alkalmaz belőle. Főleg, ha ideges.
Azt képzeljük, ha szülők leszünk, sose leszünk idegesek és türelmetlenek a gyerekkel, de ez csak egy álom. És utána jönnek a jól ismert hozott szokások.

Pontosan. Itt van a kutya elásva. Azt adjuk, amit kapunk, akár tudat alatt.... na ezen kellene változtatni, ha igazán akarjuk. Persze ettől még felnő a gyerek, csak mind hurcoljuk magunkkal a múltat, a felmenőink ajándékát. Ebből csak tudatosan léphetünk ki. Sehogy máshogyan. Mert "válsághelyzetben" (amikor idegesek vagyunk) ösztönösen viselkedünk és máris belesodródtunk a szokásos megoldásokba.

megtekintés Válasz erre: Ailet

Szia V!
Nem könnyű tényleg, leginkább azért, mert azt adjuk tovább amit kapunk. Sajnos nincs tiszta lap, csak ha megértjük a saját mozgatóinkat is.
Puszivirág!
A

Az is baj, hogy túl sok negatív példát látunk, és igazi tetszőt talán nem is, vagy csak a regényekben, de... miközben igyekszünk elkerülni a szüleink hibáit, előfordul, hogy mi magunk is ugyanazokat követjük el, anélkül, hogy tudatában lennénk.
Pl az egyik barátnőm sosem akart olyan szülő lenni, mint az anyja, de mégis nagyon sokat alkalmaz belőle. Főleg, ha ideges.
Azt képzeljük, ha szülők leszünk, sose leszünk idegesek és türelmetlenek a gyerekkel, de ez csak egy álom. És utána jönnek a jól ismert hozott szokások.

megtekintés Válasz erre: Virág

Szia A!

Egyszer majd én is kipróbálom a gyakorlatban, hogy milyen szülőnek lenni és...

Szia V!
Nem könnyű tényleg, leginkább azért, mert azt adjuk tovább amit kapunk. Sajnos nincs tiszta lap, csak ha megértjük a saját mozgatóinkat is.
Puszivirág!
A
Szia A!

Egyszer majd én is kipróbálom a gyakorlatban, hogy milyen szülőnek lenni és...
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: