Tompika

Látogatók száma: 60

Fájó szívvel hagyja Domát az óvodában, hiába jár oda a kisfia immár egy hónapja, anyai szíve érzi, hogy jobb szeretne mellette maradni, mintsem a játékokon veszekedni a többiekkel.

Ott is megvannak a kedvenc játékok, a dömper, amely elbírja a kisebbeket, a mentőautó, amely szirénázik, a puzzle, amit órákig lehet rakosgatni, s persze, mindegyik gyereknek az kellene, amivel éppen a másik játszik.

Doma rendkívül értelmes kisfiú, ám legalább olyan érzékeny is. Most kellene neki egy testvér, nem is lenne nagy korkülönbség közöttük.

Gyalog szeret hazamenni az óvodából, bár mindössze tíz háztömbnyi az egész. Jól esik a séta a reggeli napsütésben.

A tízemeletes panel alagsorában éjjel-nappal nyitva tartó kis közértben iszik egy kávét. Egészen jó kis társaság verődik össze reggelente, nyolc és kilenc óra között. Kávéivás ürügyén szóba elegyednek egymással, kivel a gyereknevelésről, kivel a politikáról, kivel meg egyszerűen a világ megmentésének módozatairól lehet beszélgetni, kötetlenül és őszintén. A nyugdíjasok, a lépcsőház takarítók, a gyesen lévő kismamák, az egyetemisták, a kukások, a második órára járó tanárok, a sarki gyümölcsárus, s még ki tudja, hányféle népség megfordul a kávégépnél, fekete, erős italra várva, melyet jó idő esetén, kinn, az utcán fogyasztanak el, a számukra kitett két könyöklő pult mellett ácsorogva. Sajnos, rágyújtani nem lehet, de beszélgetni még igen.
- Kézcsókom, Petrácska! Maradjon csak itt, hozom a kávéját! Egy cukor és tejszín, ugye?
Géza bácsi, a nyugalmazott jogtanácsos, a lakótelep jogi mindenese, aki ingyenesen osztogatja a tanácsokat, sőt, képes eljátszani a bíró vagy az ügyész szerepét is. Amióta megözvegyült, ez a szórakozása. Előfordul, hogy délig is itt múlatja az időt. Szeretik az öreget, mert tudja, mi az ügyvédi titoktartás. Amit másokról megtud, azt megtartja magának.
- Már itt is vagyok! Szépséges Petrácskám, miért ilyen sápadt? Csak nem bántja kicsi a nagyot?
- Jaj, Géza bácsi, nincs olyan szerencsém!
- Belizár barátom nem adja be a derekát?
- Nem, hallani sem akar közös gyerekről. Tetszik tudni, teljesen összezavarodtam. Imádja Domát, és tudom, hogy van neki is egy kisfia, akit még soha nem láttam, akiről tudom, hogy gondoskodik, rendszeresen látogatja is, de soha nem hozza el.
- Lehetséges, Petrácska, hogy negyvenöt évesen öregnek érzi magát az apasághoz.
- Attól tartok, ez nem a kora miatt van. Én is harminckét éves vagyok, de nem érzem magam öregnek az anyasághoz.

Az öregúr témát vált, mert látja a fiatalasszony arcán, hogy számára már kellemetlen ez a téma.
- Petrácska, kedves, az óvodából hazafelé jövet, ugorjanak be ide, lenne egy kis meglepetésem az ifjú Doma barátom számára. Marklin terepasztal, sínekkel, vonatokkal, sorompókkal, vasúti házzal. Képzelje, az én drága lakli unokám, odaadná jótékonysági célokra, de nem hagyom. Annak adjuk, kisfiam, mondtam neki, aki értékelni is tudja, Azonnal Domára gondoltam. Tudja mit, kedvesem? Még fel is állítom maguknak. Ha nem zavarok.
- Géza bácsi, ez túl értékes ahhoz, hogy elfogadjuk.
- Irgum-burgum, erről csak Doma dönthet, nem a szülők. Bár, ha belegondolok, még a végén Belizár is ezzel fog játszani esténként!
Nevet az öreg szeme.
- Rendben, köszönjük. Majdnem elfelejtettem odaadni a kávém árát.
- Hagyja csak, Petrácska, majd leiszom magánál a terepasztal szerelése közben!

Egy kisebb vagyont ér a terepasztal, és Géza bácsi képes ingyen odaadni! Az biztos, hogy Domának nagy örömöt okoz vele, mert ami mozog, az nagyon érdekli a gyereket. Olyannyira, hogy azonnal megpróbálja szétszedni, vajon mitől mozog az a ketyere. Belizár, ha észreveszi a kisfiú ügyködését, azonnal az ölébe kapja, segít neki szétszedni és türelmesen tanítgatja, hogyan lehet újra összerakni, hogy ismét működjön.

Ma úgy készül a vacsorával, hogy Géza bácsit is meghívja.
- Meghívhatom vacsorára, Géza bácsi? Tudja, nem vagyok nagy szakács, de ehetőt főzök!
- Megköszönöm, kislányom, mert én még ehetetlent sem tudok készíteni!

Milánói rántott borda, sajtos pogácsa, cseresznyés pite és egy üveg bor.

Lassan elviselhetetlen lesz a hőség, nem csupán kinn, de a panelben is. Szerencsére Belizár tavaly szereltetett klímát a lakásba. Az lesz az első, hogy bekapcsolja. Utána megírja a napi penzumát. Szabadúszó újságíró lévén maga választja meg a témát és megpróbálja eladni. Eddig tehette, de ezután jobban kell figyelnie, mert állandó bevételre lesz szüksége, hiszen lejárt a gyese. Belizár szerint nem kell aggódnia, eltartja őt, is Domát is, de Petra nem szeret kiszolgáltatott lenni.

Egyedül vállalta Domát, miután a gyerek apja terhessége hírére-olajra lépett, s tisztában volt vele, hogy gyerekkel már nem könnyű párra lelni. Egy éves volt Doma, amikor megismerkedett Belizárral, a híres ügyvéddel, egyik riportja kapcsán. Két hónap múlva összeköltöztek, egy év múlva háromszoba-hallos lakásra cserélték Petra másfél szobás lakását. A férfi ragaszkodott hozzá, hogy az asszony nevére kerüljön az új lakás.

A lakásajtón réztábla, rajta a nevekkel: Kováts Petra, Kováts Doma, Dr. Balajthy Belizár. Mennyivel egyszerűbb lenne egy kisebb tábla: Balajthy család.

Eddig nem zavarta soha, hogy egyedülálló nőként szülte meg Domát, és kettesben éltek. Most, hogy párkapcsolatban él, egyre többet gondol a házasságra, pedig a papír nem változtatna az életükön. Vagy igen? Már maga sem tudja.

Doma Belizárban látja az apját, akivel jókat lehet játszani, akinek a nyakában lehet utazni, ha gyalog mennek valahová és elfárad, akivel jókat mulatnak, ha anya süteménye kissé szárazabbra sikerül, mintsem kellene. Ha kérdezik, hogy hívják, meg tudja mondani, hogy Kováts Doma, az anyja Kováts Petra, az apja meg Kováts Belizár. Ezen persze Belizár jót mulat, bár kisé elvörösödik, és elüti tréfával a dolgot, hogy kicsi még a gyerek, nem érti.

Csakhogy Petra attól fél, később sem lesz könnyebb elmagyarázni Domának, hogy Belizár nem az édesapja.

Hazaérve gyorsan kezet mos, átöltözik, kivesz a hűtőből nyolc szelet karajt, hadd olvadjon. Bekapcsolja a klímát és leül az íróasztalához. Előveszi a laptopját, a jegyzeteit és folytatja a cikkét, onnan, ahol tegnap este abbahagyta. Jó lenne két nap múlva leadni az egyik hetilapnak, melynek főszerkesztőjével már megbeszélte a témát és nagyon várja. Igazából oknyomozó riporterként képzelné el az életét, tett is már néhány tétova lépést ez irányba, ám hamarosan tudomására hozták, hogy ez bizony nem egészen veszélytelen foglalatosság, bármi történhet vele, és akkor mi lesz Domával?

Most is egy önkormányzati pályázat lebonyolításáról ír, s annak ellenére, hogy nagyon segítőkészek a polgármesteri hivatal alkalmazottai, gyanítja, hogy segítőkészségükkel valamely szabálytalanságot palástolnak. Négy pályázatot nézett át tüzetesen, de sem a kiírásban, sem a lebonyolításban nem talált hibát. Végre egy tiszta kezű társaság! Mi lenne, ha megnézné a nyertes cégek cégadatait? Hoppá!

Hogy ez eddig nem jutott eszébe! Mind a négy nyertes cég egymást kereszt tulajdonolják. Egyre izgatottabban veri a billentyűket! Ki lehet az igazi tulajdonos?
Mint vadászkutya, mely szagot kapott és a vad nyomába ered, úgy száguldozik Petra az interneten. Hol egy adat, hol egy információ, hol pedig egy hír akad az asszony hálójába, s mint a mozaikkockák, lassan kirajzolják a valós képet. A polgármester és a családja érdekeltségéhez tartozik mind a négy nyertes cég! Ez már valami!
Petra, ha izgatott, édességet nassol. Megteheti, mert vékony, mint a nádszál, és oly szerencsés a szervezete, hogy egy deka nem sok, annyi sem rakódik rá akkor sem, ha két doboz konyakos meggyet is megeszik egy nap. Irány a bárszekrény, melyben bontatlan üveg konyak mellett két üveg bor árválkodik, bezzeg a fennmaradó helyet kitölti a háziasszony édesség tartaléka. Tíz tábla hetven százalékos étcsokoládé a vésztartalék, a többi kisebb-nagyobb doboz bonbon. Legyen konyakmeggy, ha már kigondolta.

Csengetnek. Tizenegy óra, pillant a faliórára. Nem vár vendéget, csak nem a postás?
A bejárati ajtó mellett a kaputelefon.
- Halló, Kováts lakás!
- Jó napot kívánok! Balajthyné vagyok, kérem, engedjen be. Nem zavarom sokáig.
Petra automatikusan megnyomja az ajtónyitó gombját, s csak utána jut eszébe, mit keres itt Belizár felesége? Honnan tudja a címét és azt, hogy itthon van?

Nyitja az ajtót és várakozás teljesen figyeli a liftajtót. Magas, vörös hajú, fehér bőrű, telt idomú, rendkívül elegáns asszony száll ki a liftből és egyenesen felé tart.
- Üdvözlöm, Petra! Balajthyné Vágó Violetta vagyok. Elnézését kérem, hogy csak így magára török!
- Jó napot, Violetta! Fáradjon be.
Enyhe parfümillatot húz maga után a vendég.
- Foglaljon helyet. Mivel kínálhatom meg? Kávé, üdítő, csokoládé?
- Köszönöm, egy kávé jól esne. Ha megengedi, magával tartok a konyhába. Kevés az időm, nyolckor indul a repülőm és még sok mindent el kell intéznem. Megelőzendő a kérdéseit, elmondom, hogy Belizár adta meg a címet, ha valami nagy gond van, kivételes esetben, jelentkezzek. Most valóban nagy a gond.
- Sajnálom, de Belizár csak este jön haza. Délután két tárgyalása lesz.
- Igen, tudom. Magához jöttem. Beszéljünk, mint anya az anyával. Gondolom, Belizár nem beszélt Tirzusról, a fiunkról, akit mi Tompikának becézünk. Nyolc éves, és veleszületett dongalába (pes equinovarus congenitus) van. Egy hete műtötték és csak járógéppel tud helyet változtatni. Sajnos, nem tudom senkire rábízni, mert kétnaponta vinni kell ellenőrzésre, a szüleim pedig vidéken élnek. Három napra Londonba kell utaznom és arra szeretném kérni, addig itt maradhasson maguknál. Meglátja, okos, intelligens gyerek.

A kávé már csordogál, és Petra látszólag arra koncentrál, holott száguldoznak a gondolatai. Érti már, miért beszél keveset Belizár a fiáról, miért nem hozza el, miért nem akar közös gyereket.

Porcelán csészékbe tölti a kávét, tejszínt, cukrot készít mellé és a nappaliban ülnek le kávézni. Kínálja Violettát konyakos meggyel, de nem kér az asszony. Ő pedig akkor is eszik belőle, legalább két szemet, ennyi kell ahhoz, hogy helyre rázódjon. Végül megszólal:
- Tudom, hogy a férfiak egy része nehezen viseli, ha valami nem úgy történik, ahogyan eltervezte. Belizár is közéjük tartozik. Magában pátyolgatja a magánéleti gondjait, ahelyett, hogy megosztaná velem és közösen keresnénk rá megoldást. Rendben van, hozza a kisfiát. Az én Domám csak három éves, de meglátja, jól kijönnek egymással. Napközben óvodában van, én pedig szabadúszó újságíróként legtöbbször itthon vagyok és írok.
- Köszönöm, Petra. Akkor lemegyek Tompikáért és felhozom a csomagját is. Négy nap múlva, reggel tízkor jövök érte. Felírtam, hová kell kontrollra vinni.

Tompika apja arcvonásait és alakját örökölte, de a haja vörös, mint az anyjáé. Barátságos, érdeklődő kisfiú. Bal lába, combja közepétől a talpáig, járógépben van. Mankó segíti a járását. Petra megmutatja neki a lakást, hogy el tudjon igazodni.
- Petra néni, kérhetek egy szendvicset? Éhes vagyok! Mindent megcsinálok egyedül, csak fürödni nem tudok, mert nem érhet víz a gépemhez. Apa segít megfürödni?
- Biztosan, de én is segíthetek. Domát is én fürdetem minden nap. Gyere, Tirzus, kimegyünk a konyhába, készítek neked szendvicset és kakaót. Szereted?
- Igen!
- Helyes. Amíg falatozol, készítem a vacsorát és közben beszélgetünk.
- Miért nem tetszik Tompikának szólítani?
- Azért, kicsim, mert van neked egy becsületes neved. És, kérlek, szólíts csak Petrának, még nem vagyok néni. Rendben?
- Rendben.
Jóízűen eszik a kisfiú, valóban nagyon éhes lehetett.
- Segíthetek a húst panírozni? Anyának is szoktam segíteni. Azt mondja, hogy én vagyok a kis kuktája.

Valóban ügyesen forgatja a húsokat a lisztben, a tojásban és a zsemlemorzsában. Telik az idő, beszédes Tirzus, mesél a nagyszüleinél töltött időkről, az iskoláról, arról, hogy költő akar lenni és ügyvéd, mint az apja.

Elkészül a sajtos pogácsa és cseresznyés pite, melyet Tirzusnak kell megkóstolnia, hogyan sikerült.
- Petra, ez nagyon finom!
- Melyik?
- Mind a kettő! Melyiket szereti Doma?
- Nem válogatós.
- Én sem vagyok az. Tudja apa, hogy itt vagyok?
- Nem tudja. Majd megtudja, ha hazaér. Hanem, Tirzus, nagyon köszönöm a sok segítséged! Nagyon ügyes vagy! Gyere, kicsim, menjünk a nappaliba, bekapcsolom a televíziót, keresünk neked egy jó filmet. Készítek ide narancslét, süteményt is. El kell mennem Domáért az óvodába, egy fél óra múlva itt vagyok. Pihenj, mert ha hazajövünk, jön Géza bácsi, és összeállítja a Marklin terepasztalt. Szerintem, ti is tudtok Domával együtt segíteni neki. Rendben lesz így, Tirzus?
- Rendben, Petra. De alhatok is kanapén?
- Természetesen! Hozok egy takarót. Kérlek, ne engedj be senkit. Van mobilod? Beleírom a telefonszámom. Jó lesz?
- Jó. De alszom egyet.

Petra gondosan betakarja a gyapjú pléddel a kisfiút, és puszit is ad neki.
- Aludj jól, hamarosan jövünk.

Egész úton hazafelé, Doma azt hajtogatja, hogy neki lett egy testvére, nagyfiú. Eldicsekszik vele Géza bácsinak is, ez sokkal izgalmasabb, mint a terepasztal.
- Tir….Tir…anya, hogy hívják a testvéremet?
- Tirzus, kisfiam.
- Úgy hívják, tudod? – néz fel Géza bácsira, és húzza az anyja kezét, menjenek gyorsabban.

Tirzus hiába nagyfiú, pityereg magában az idegen lakásban. Mi lesz, ha Doma nem örül neki? És ha apa is megharagszik?
Éppen azelőtt alszik el, ahogyan Petráék hazaérnek. Domát alig lehet visszatartani, mindenképpen fel szeretné ébreszti a testvérét. Géza bácsi leszereli azzal, hogy neki segítségre lenne szüksége. Petra pedig süti a rántott húst és főzi a tésztát a milánóihoz.

Fél óra múlva felébred Tirzus. Észreveszi Doma, szalad hozzá.
- Szia, Tir….Doma vagyok! Gyere, kész a terepasztal! Csak a vonatokat kell szerelni!

Szalad Petra, hátha Tirzus segítségre szorul.

Néhány perc múlva a két gyerek sugárzó arccal figyeli, mint indítja el Géza bácsi a két vonatot, melyek ott szaladnak a terepasztalon, hegyen völgyön át.

Fordul a bejárati ajtóban a kulcs és Doma rohan az előszobába és ugrik Belizár nyakába:
- Apa, nagyfiú testvérem lett!

Nem tudja mire vélni a dolgot, de amint belép a nappaliba, meglátja Tirzust, amint ott ül a földön, a terepasztal mellett. Rohan a fiához, odaül mellé és szorítja magához mind a két gyereket.
- Fiaim, drága kis fiaim…
Azt sem bánja, hogy vizes lesz a zakója gallérja.