Új kiadásban

Látogatók száma: 39

Kis családunkban a rezsicsökkentés semmit sem jelent, mert a lakás nem nő, csak a gyerekek, és győzzem őket ennivalóval, ráadásul a barátaik is többnyire itt lebzselnek, azok is mindig éhesek, így nálunk a fő feladatom a főzés, mert a mosást és a takarítást már a lányaimra bízhatom, a fiam pedig kiváló beszerző. Lemondtam arról, hogy megtudjam, mégis, hány főre számítsak, mert csak hümmögnek a gyerekeim, hogy nem várnak senkit, ám tapasztalatom azt súgja, fel kell készülnöm a hívatlan vendégekre, mert moziba mennek, s gyanítom, falkában, ahogyan szoktak, s utána felugranak a barátaik egy kis traccspartira.
Lívia takarít, Alma mos, Peti fiam meg itt sündörög körülöttem, hogy mondjam már meg, mi kell a közértből, mert tizenegykor lesz egy meccs a televízióban, amit megnézne az apjával. Írom gyorsan a cédulát, mit kell venni, meg adom a pénzt is és az én lakli, száznyolcvanhét centis, kisfiam felkapja a forgalmit és a kocsi kulcsot, s csapódik mögötte a bejárat ajtó. Beoson hozzám a férjem, aki egyébként úgy kerüli a konyhát, mintha annak levegője ártalmas lenne számára, s önt magának egy korty kávét, közben előadja, hogy átugrik délután a barátjához, megy Jani is és hármasban ultiznak egy keveset. Hát persze, nálunk nem lenne nyugtuk, ezért találkoznak Béláéknál, ahonnan kirepültek már a gyerekek, Janihoz meg nem szeretnek menni, mert agglegényként legfeljebb mogyorót nassolhatnak a kártyacsata közepette. Tudom, ez felhívás táncra, süssek valamit, amit magával visz, mégsem állíthat be csak egy üveg borral. Megértem, csak ő nem érti meg, hogy mindössze két kezem van, mint minden normális halandónak, és délre asztalon kell, legyen az ebéd, mert megszokták, hogy a déli harangszóra tálalom a levest.
Rendben, ez az én hibám, de rendszert kell vinni egy ötszemélyes család életébe, mert másként szétesik minden, és ez az én feladatom. Mondhatom úgy is, én vagyok a kovász, ami összetartja őket, de nem panaszkodom, magam vállalta feladat.
Újházi tyúkhúsleves, marhapörkölt tarhonyával, tiramisu lesz az ebéd, és sütök vagy négy tepsi bundás virslit, abból vihet a férjem a kártyapartnereinek is, meg marad a gyerekeknek is, akik a mozi után majd csak úgy felszaladnak hozzánk. Kis fazék almaszószt is készítek, mert Lívia azzal eszi a főtt húst, és pogácsát is sütök, olyan apró, gurulósat, az Alma kedvence, de abból csak két tepsivel. Peti fiam meg egye tele magát tiramisuval, mert azon többnyire ketten osztoznak az apjával.
Hogy nekem mi a kedvencem? Mindegy, mindent megeszek, csak ne nekem kelljen főznöm! Valamit nagyon elronthattam, mert a lányaim kiválóan végzik a házimunkákat, de hatlovas fogattal sem tudom kivontatni őket a tűzhely mellé, pedig benne vannak a korban, Lívia első éves mester szakon, Alma meg másodéves egyetemista, Peti pedig az idén érettségizik.
A leves és a pörkölt a tűzhelyen gyöngyözik, amikor megérkezik Peti a két nagy, tömött szatyorral és máris vágtat ki a nappaliba az apjához, hogy a mérkőzés előtt megbeszéljék kedvenc csapatuk esélyeit.
Elég nagy a gőz a konyhában, bukóra nyitom az ablakot és odateszek egy kávét, még a nagy sütkérezés előtt magamba döntök egy pohár feketét. Odakinn meleg az idő, olvad a hó, süt a nap, és mindenütt tócsákba gyűlik az víz, mintha tavasz lenne.
Kipakolom a bevásárolt dolgokat, egy része kinn marad, kell a süteményhez.
Elsőként a tiramisut készítem el, annak még hűlni kell a hűtőszekrényben, közben felfuttatom az élesztőt a sós tésztához. Még sajtot is kell reszelni a pogácsa és a bundás virsli tetejére. Éppen ezzel bíbelődöm, amikor csodák csodájára, beállít Lívia, azzal, hogy miben segíthet.
Hajaj, itt már nagy baj lehet, ha a sütés-főzés táján akar köszköpűködni, de majd csak kiböki, mi a gondja, nem könnyítem meg a helyzetét azzal, hogy kérdezgetem. Hanem, akkor hajrá, Lívia, meggyúrod a vajas, sós keltésztát, abból lesz a virslik bundája, meg a pogácsa is. Igyekszik a lány, és csak kapkodom a fejem, amikor beállít Alma is.
- Mondtad már Anyának, hogy estefelé beállít a pasid és szeretnéd bemutatni?
Kisebbik lányom nem nagyon cizellálja a dolgokat, in medias res, belecsap a közepébe.
- Nincs ezzel semmi baj! Mit kell tudnom a fiatalemberről?
- Csoporttársam az egyetemen. Jóképű és igen beszédes – mondja Lívia olyan hangsúllyal, hogy nem is kérdezek többet.
Emlékszem, én magam is milyen lázban voltam, amikor bemutattam otthon az első fiút, aki már nem egy volt a haverok közül. A magas, fehér bőrű, kék szemű és fekete hajú fiúnak szintén nagy szövege volt, azonnal levette lábukról a szüleimet, imponált nekik lehengerlő magabiztossága, jó humora, de két hét múlva már úgy gondoltam le kellene cserélni, mert elégek a tüzében. Két évig küzdött értem, nem zavarta, ha mással jártam, rendszeresen megjelent nálunk, kvaterkázott apámmal és bízott abban, hogy majdcsak rájövök, hogy számomra ő az igazi. A barátnőmmel leneveztük a fiút Kalauzseggűnek, mert állandóan szűk, kék szövetnadrágban járt és kerek volt a feneke.
- Alma, nem mész sehová – szólok rá a kisebbre, amikor gyanúsan lopakodik a konyhaajtó felé -, hanem segítesz nekünk, elvégre nem akarok egész nap itt állni a tűzhely mellett. – Eredj, hozd ki a spájzból a szilvalekvárt, sütünk egy kis szilvalekváros papucsot is.
Fél háromra végzek az ebéd utáni mosogatással, és lerogyok a nappaliban a televízió elé, ahol, mit tagadjam, elszunnyadok.
Szerencsémre felhív a férjem, hogy Béla feleségi, Nóra, kéri, hogy írjam le neki a lekváros papucs receptjét, mert nagyon ízlik neki és megsütné maga is. Megígérem, bár hogyan írjam le, hogy csak úgy szemre mérem a belevalót.
Ideje felébrednem, mert beállít a fiam két haverjával, utána Alma három barátnőjével és micsoda véletlen, rögtön enni és inni kezdenek.
Mire kezd a nappali kisebb csatatérré változni, megérkezik Lívia a barátjával, akinek láttán majdnem a parkettába gyökerezik a lábam, mert a fiú Kalauzseggű kiköpött mása. Nem is családom, mert ugyanaz a nevük is.
- Mondd csak Kálmán, véletlenül nem jogász az édesapád? – kérdem, csak úgy mellékesen.
- Igen, az, honnan tetszik tudni?
- Rátrafáltam fiam!
Fél nyolckor Alma és Peti felkerekednek és barátaikkal együtt útnak indulnak, ha jól hallottam, ismét moziba mennek.
Mire rendet teszek, nyolc óra és hazaér Dezső is, ideje vacsoráznunk, s természetesen ifjabb Kalauzseggű is velünk tart. Lívia nagyon büszke, mert az apjával azonnal szót ért a kedvese, és egész vacsora alatt beszélgetnek, mintha mi ott sem lennénk. Olyan a fiú, mint az apja, újabb kiadásban.
- Szívecském – fordul hozzám a férjem, - kaphatnánk még abból a lekváros papucsból?
- Nem hiszem, megették a gyerekek.
- Van még, Apa! – kontráz Lívia – tettem félre belőle! – pattan fel és elsiet a konyhába.
Hajaj, nagy itt a szerelem!
Holnap elbeszélgetek a lányommal. Ez a fiú nem esett messze az apjától. Jobb, ha Lívia tőlem tudja meg.

támogatóink