Ajándék - Karácsonyi Pályázat
Látogatók száma: 191
- Tudod, hogy mennyire utálom a karácsonyt! - dörmögte férjek gyöngye kb. az ötödik boltban, ahová magammal cipeltem.
- Én is szívem, én is - fűztem a karom az övébe, hogy még véletlenül se tehessen meghátráló lépéseket - de ajándék nélkül mégsem karácsony a karácsony, nem igaz? - és már vonszoltam is a következő, valamelyest olcsóbbnak látszó üzletbe. Hiába, no! Recesszió van, vagy mi a csuda. Ott kell takarékoskodni, ahol lehet. Mondjuk az ajándékokon.
Egy pillanatig ugyan éreztem még egy csekélyke kis ellenállást a balomon, de aztán hirtelen megszaporázta a lépteit - alig tudtam vele tartani - és célirányosan elindult a cipőrészleg felé. “Ó, az én drágám, csak nem az én ajándékomat akarja beszerezni? Azt a cuki kis csizmát, amit a múlt héten kinéztem?” - gondoltam magamban, de csalatkoznom kellett, mert életem párja kényelmesen hátradőlt egy próba-széken és csak ennyit mondott:
- Én itt megvárom, míg körülnézel!- aztán mikor látta kitörni készülő hisztimet, még hozzátette - Csak, hogy el ne veszítsük egymást!
Logikusnak tűnt a dolog. Hagytam is, had pihenjen kedvére. Annál is inkább, mert iszonyatosan tud szenvedni egy-egy bevásárlás alatt, ha csak teheti, nagy ívben elkerüli a bevásárlóközpontokat. Ez aztán rendszerint azzal jár, hogy vagy nem vesz ajándékot senkinek, vagy megveszi az első tárgyat, ami a keze ügyébe kerül, vagy az történik, ami két éve karácsonykor. Na, ezt el kell mesélnem!
Szenteste volt. Vacsorához készülődtünk éppen. A lejátszóból halk zene szólt, csupa szívet melengető karácsonyi ének. A kedves mama az asztalfőn, a zene ütemére dobolt a kanállal, a gyerekek tűkön ülve ingáztak a nappali zárt ajtaja, a bejárati ajtó és az étkező között. Az asztal szépen megterítve, már félig leégett a gyertya az asztaldíszen, a vacsora már harmadszor került vissza a sütőbe, mert életem párja csak nem érkezett meg időben, pedig szent esküvéssel ígérte még reggel. Úgy, a harmadik telefonhívás után végre csörrent a kulcs a zárban. Bevallom, kicsit morcosan fogadtam, de rámkacsintott azzal az elbűvölő, zöld szemével, amibe annak idején beleszerelmesedtem, és súgva kért, hogy a gyerekeket csaljam ki valahogy a konyhába. Tágra nyílt szemem azt kérdezte: “Csak nem hoztál ajándékot?” Egy lehengerlő, magabiztos bólintás volt a válasz, ami azt mondta, hogy “Ugyan szívem, hogyne hoztam volna, látod, bízhatsz bennem, felnőttem a feladathoz”. Hát, igen. Bíztam benne.
A vacsora nagyon jól sikerült. Leszámítva talán azt az aprócska tényt, hogy a hús teljesen kiszáradt, a kedves mama nem ette meg a halat, mondván, nem szereti, a gyerekek meg annyira izgatottak voltak, hogy egy falatot sem tudtak lenyelni. A desszert után férjek gyöngye jelentőségteljesen felállt, körbehordozta a tekintetét kis családján, kérte, hogy énekeljük el a “Mennyből az angyal”-t, aztán a nappali ajtajában megrázta a kis porcelán csengettyűt, amit direkt erre az alkalomra vásároltunk.
Mindenki a meglepetés lázában égett. Anyuka már előre szabadkozott az ajándék miatt, amit még meg sem kapott, hogy “ugyan nem kellett volna költségekbe vernetek magatokat”, a lányok már előre eltervezték, hogy fogják felöltöztetni az álom Barbie-t, és hova állítják a tizenötödik Barbie házat, meg a lovas kocsit. Bevallom, nekem is megfordult a fejemben, hogy talán az a kis aranylánc, ami előtt vagy háromszor elsétáltattam az én egyetlenemet, aminek ecseteltem minden báját és szépségét, ott lesz valahol a fa alatt. Szóval, mindenki tele volt várakozással és ünnepélyességgel, amikor nyílt az ajtó és …
A nappali romokban hevert. Akár egy háborús frontvonal. A karácsonyfa a földön, összetört díszek hevertek a szobában szana-szét. A szaloncukrok kibontogatva a hófehér szőnyegen. A kedves mama ajándék papucsa szétrágva kandikált ki a komód alól, a Barbie házak darabokban hevertek a tévé előtt, a játék lovacskák a fotelból nézték a felfordulást. És a szoba közepén, minden meghatottságot és ünnepélyességet nélkülözve ott ült egy zsemleszínű gombóc, szájában egy meztelen Barbie babával. Egy élő, hús-vér kiskutya. Nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek, fél szemmel a lányokat néztem, akik kitörő örömmel rohanták meg a fajtisztának még nagy jóindulattal sem mondható ebet. “Kutya! Kutya! Mégiscsak van Jézuska!”- szajkózták egymás szavába vágva. Én meg anyósomat támogattam az első székhez, miközben szikrákat szórtam életem párja felé, próbáltam valamit menteni a papucsból, a szemem azonban egyre csak azt a kis dobozkát kereste a karácsonyfa romjai között. Hiába.
Hogy mi történt? Természetesen megint elfelejtett ajándékot venni, sőt még az is kiment a fejéből, hogy szenteste a boltok korábban zárnak, ha kinyitnak egyáltalán. Éppen bánatosan tartott hazafelé, - sejtem mennyire bánatosan, de Istenem, mi így szeretjük - amikor az út közepén észrevette a kiskutyát. Egy hajszál választotta el attól, hogy áthajtson rajta. Megállt, kiszállt a kocsiból, hogy odébb tessékelje a megszeppent jószágot, amikor fenomenális ötlete támadt. Fogta a kis nyüszítő fenevadat, becsomagolta a pulcsijába és betette a csomagtartóba. Útközben aztán bánta már az egészet, nem beszélve arról, hogy a kis hálátlan eb hatalmas tócsával köszönte meg a mentőakciót. De már nem volt visszaút, hiszen így is késésben volt. A garázsban fogott egy dobozt, szépen beleültette a kiskutyát, aztán a többit már tudjátok.
Így történt, hogy életem párjának vásárlási fóbiája a legszebb karácsonyi ajándékot hozatta a Jézuskával. Az a karácsonyeste nem múlt el nyomtalanul, egyrészt, mert kis idő múlva egyik lány jobban vakarózott, mint a másik, - két napig bolhavadászatot játszottunk - a fehér szőnyegen a csoki mellé apró, kis foltocskák kezdtek gyülekezni, a kedves mama papucsát ki kellett cserélni, de egy bolondos baráttal gazdagabbak lettünk. Meg egy tapasztalattal, hogy nem feltétlenül a legdrágább ajándék a legkedvesebb, és persze egyértelmű, hogy igenis van gondviselés! Azt a karácsonyt azóta is csak kutyás karácsonyként emlegetjük.
http://www.youtube.com/watch?v=BPXKB9CyYWU
A cikket írta: Nurse
Hozzászólások
időrendi sorrend
Üdv.
Zsomwin
Hálás vagyok a sok jókívánságért. Meg sem is érdemlem . :-)
Pusszancs, Cecill
joe
Ugyanazt tudnám neked is mondani, mint Donna Joannának, nagyon jó írás a tiéd is, sajnos nem lehet két első helyezet, de nem is ez a lényeg.
Gratulálok, de ezt több írásodnál a hsz-oknál kifejeztem. Most csak megerősíteni tudom. A zsűrinek külön köszönet, hogy ráérzett a lényegre, pedig nem volt könnyű dolga! :-)
Szia,
Éva
Pinokkió
Ja, és Boldog Karácsonyt! :-)
Nagyon jól megírt történet. Gratulálok
Molly
Ez olyan Nurses lett. Szuperjóóóó!
Kapkodom a fejemet.
Üdv,
Pinokkió
Szuper írás 4-es... ;-) !
Vicceltem!
5+1* !!! Nagyon élettel teli lett! A kis családodat raktad bele, minden giccs és erőltetett poén nélkül. Gratulálok!
Ja és a kutyát!!!!!
Pussz,
Tündér
Siker borítékolható:)
Sok puszi: P.
Kedves Nurse! Most néztem meg a videót is jó lett, főleg tetszett benne az ajándék pakolós kutyák, az írásod is jó hangulatú gratulálok hozzá! Legyen szép napod Orsolya
Nagyon kedves történet! :)
A videó is jó! :)
A videó nekem is nagyon tetszik :-)
A videó is jó! :)