újabb események régebbi események további események
15:12
Vortexdmo regisztrált a weboldalra
14:42
Stanmoretnm regisztrált a weboldalra
12:40
Zet válaszolt egy szavazásra
02:50
unpNkuqvhgqsAxe https://www.google.com/ regisztrált a weboldalra
12:38
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
12:02
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
07:14
Tündér módosította a naplóbejegyzését
07:12
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
10:41
Infraredcff regisztrált a weboldalra
08:42
Pinokkió módosította a cikkét
23:19
Pinokkió új cikket töltött fel
08:30
RainMachineipk regisztrált a weboldalra

Isten éltessen Mamika!

2010. december 10. - Látogatók száma: 49

Ez a nap sem volt más, mint a többi.

A reggel észrevétlenül osont be a szobába. Egy ideig megbújt a kicsiny terasz kockakövei között, rózsaszínűre festette a fehér karosszéket, aztán bekopogott a redőny résein, végigvonult a szobán, bebújt a meleg dunna alá, megcsiklandozta a szempillákat, kicsit elidőzött az öreg, fáradt arcon, majd hangtalanul tovalibbent.
Mamika felsóhajtott. Nem akaródzott még felkelnie. Lustán kinyújtóztatta fájós lábait, összébb csukta a szemét, remélve, hogy marasztalhatja még azt az édes álmot, amit megzavart a reggel tolakodása. Aztán eszébe jutott. Nagy nap lesz a mai! A széken már kikészítve az ünneplő ruhája, a nővér tegnap még az inget is frissen vasalta, hogy Mamika ma gyönyörű legyen. Igen, ma fel kell vennie a legszebb mosolyát, hiszen ma eljön. Ma biztosan eljön Ő is. A Fiú. Beteg szegény, ritkán tud jönni, de ezt a napot nem felejtheti el, lakjon bármilyen messze. 50 éve, mióta a Fiú elment egyedül élt. Papika már régen meghalt, még a Fiú Svájcba költözése előtt. Akkor azt hitte, nem éli túl. Rettenetes volt a magány, az üres ház folyton hideg volt és minden sarok rájuk emlékezett. Hány éjszakát sírt át, hány nappalt dolgozott végig keményen, fáradhatatlanul, hogy valahogy múljon a nap, a hónap, az év. Minden vasárnap megfőzte a húslevest, a paprikás csirkét és a fánkot, a kedvenceit, hátha megjön, hazajön, de az étel minden hétfőn levándorolt a házmesterékhez, az ágy is bevetve állt hónapokig. Kezdetben ritkán jöttek hírek. Csak idegenek hoztak néha üzenetet, hogy jól van, minden rendben van, de nem írhat, amint lehet, jelentkezik. Soha nem felejti el azt a percet, amikor legelőször telefonált. Csak állt, kezében az öreg telefonnal, hallgatta a Fiút, aki csak annyit tudott mondani, hogy – Mamika, szeretlek! – Mire szólhatott volna, megszakadt a vonal. Pedig szerette volna belesikítani a világba, hogy – Én is Fiam! Én is! – de csak a kutya fülét tudta megvakarni, miközben kiesett a telefon a kezéből.
Aztán egyszer csak ott állt az ajtóban. Meg sem ismerte, eljárt felette az idő. Egy komoly, meglett férfi kért bebocsátást, amikor ajtót nyitott. Először el akarta küldeni, de az idegen megszólította: - Mamika, hát nem ismersz meg?
Azt hitte, elájul. Mennyi ideig kellett nélkülöznie ezt az arcot, ezt a kezet, amelyik ott pihent az övében. Azt sem tudta, mihez kezdjen. Rég nem főzött már húslevest. Rég nem szellőztette át az ágyneműt.
Azóta gyakrabban jön, főleg, mióta nyugdíjas lett. Azt kicsit sajnálja, hogy nem nősült meg, hogy unokái nincsenek, de a fontos mégiscsak az, hogy ma eljön. Ő, a Fiú.
- Jó reggelt Mamika! Jöjjön, segítek felöltözni! – köszönt be a nővér. – Nagy nap ez a mai, a Polgármester úr is eljön, a konyhában már itt a torta. Na, mit szól? Örül, Mamika?
- És Ő? Mikor jön? Telefonált? – szólt türelmetlenül Mamika, miközben engedelmesen hagyta, hogy a nővér megfésülje.
- Türelem, Mamika! Ebédre biztosan itt lesz! – mondta az ápolónő mosolyogva, majd kilibbent a szobából.
Ólomlábakon vánszorgott az idő. Szomszédok jöttek félénk mosollyal, de Mamika egyre csak az ajtót leste türelmetlenül. Nem is figyelt a csacsogásokra, a köszöntőkre, egyre csak az órát nézte. Soha ilyen lassan nem ütötte el az időt az ódon óra, soha ennyire nem várta még az ebédre hívó hangot.
A nővér lekísérte az ebédlőbe. Megijesztette a sok idegen arc. Mindenki miatta jött el, őt ünnepelni gyűltek össze. A polgármester köszöntötte, de Ő nem figyelt rá, az Igazgató ajándékot adott, észre sem vette, egyre csak az ajtót nézte, egyre csak várt, türelemmel és türelmetlenül, mint életében olyan sokszor. Fel akarták vágni a tortát, pezsgőt bontottak, meg sem kóstolta.
Épp elütötte a harang a delet, amikor nyílt az ajtó és az ajtóban megjelent Ő. A Fiú öreg arca mosolygott, egyik kezében bot, másikban 100 szál vörös rózsa. Nehézkesen mozgott, félénken megállt a karosszék előtt, szinte egész testét eltakarta a hatalmas csokor.
- Isten éltessen, Mamika! Isten éltessen 100. születésnapodon Édesanyám!
- Most már minden rendben van! – szólt mosolyogva Mamika – Hol az a pezsgő?

A cikket írta: Nurse

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. december 10. 10:46
Van humora! De te megríkattál. Hát kellett ez nekem? Nagyon szép és fájdalmas történet.
2010. december 10. 09:14
Kedves Nurse! Ez olyan szép és főleg azért, mert eszembe ötlöttek az emlékek, melyek az Én imádott mamuskámhoz kötnek - sajnos már nincs velem -, nagyon nehéz az életem nélküle, bár azt mondta mindig velem és velünk lesz s a felhőkön ülve vigyáz majd ránk, bár az élet adott volna még néhány évet neki, s akkor Én se lennék egyedül soha se..., ne haragudj, de ezek az érzések mélyről jönnek, könnyeim sokat folynak még mostanság is, ha arra gondolok milyen jó volt, ha megsimogatott vagy megölelt, s elmondhattam neki ami fáj....!

Nagyon szép az írásod nekem tripla csillagot is megérne! Pusszancs Orsolya
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: