Irány Ecuador 6
Látogatók száma: 44
Ibarra
Quito szép volt, végre megérkezett Shisa csomagja, úgy csütörtök-péntek körül és minden rendben volt. Csak a bőrönd görgői nem, de kicsire nem adunk! Akkor aztán taxit hívtunk, a hátunk közepére sem kívántunk egy buszon zötykölődni órákat, meg aztán amit láttam, hogyan utaznak, hát nem szívesen. A busz megy az úton, ami mellett bicikli útnyi záróvonallal elválasztott terület van mindenhol és az utasok ott szállnak fel és le, ahol kedvük tartja. Néha csak leugranak, a sofőr lassít és hopp, már robog is tovább!
Mint említettem már, 60 dollár volt Ibarráig az út 15 $/fő. Ez kb 100-120 km-t jelent. Ehhez csak annyi, hogy Bp. belvárosból 2009 szeptemberében 8000 Ft ért akartak elvinni, egy Pesttől 15 km- re fekvő városba, igaz éjszaka. Akkor mennyiért vinnének el mondjuk Ózdra? Nem érdekel.
Tehát, megérkeztünk a családhoz, nagy szeretettel fogadtak, eleinte kicsit fáztam ettől, mert mégis csak négyen jöttünk, aztán láttam a lakást, volt elég szoba, csak kettőt foglaltunk el, én Gayaval aludtam együtt egy szép fr. ágyon. A kaja olyan mama főztje, igazán ízletes, na attól még Anna sem volt beteg, meg aztán a több napos meki és HT keksz után igazán jól esett rendes ételt enni. Ajándékot is vittünk, jó fajta mézes pálinkát, meg egy képes könyvet Budapestről, na és az elmaradhatatlan hímzett terítő. :) Csupa Magyarikum...
Aztán szépen körbejártuk a várost, a környéket, a kézműves települést, a szövőket, piacoztunk, vízesést néztünk meg, inka kiállítást( kocsival, mert nagy a város. Ja, hatan ültünk egy autóba, mert hát mit tegyünk, ha ennyien vagyunk? :) és vasárnap pescadoztunk. Ott az a szokás, hogy vasárnaponként kimennek a családok piknikezni a tóhoz, (persze foci után) aminek is indián neve van. Yaguarcocha, a látszat ellenére semmi köze a jaguárhoz, inkább a vérontáshoz. Azt hiszem Vértó magyarul. Na mi is kimentünk három autóval, mert nagy a család (egy egyszerű ebédnél úgy 12-15 ember gyűlt össze) és elmentünk a halsütödébe. Pescado - hal. Ezt ettünk, frissen szedett lime-mal, salátával, meg sült kukoricát. Kerthelyiség, tópart, virágok, gyümölcsfák, hegyek, látnivaló. Még egy régi forma egyes pálya is van, de ma már nem tartanak ott futamot, mert nagyon lerobbant. Szóval semmi vicc, semmi probléma, csak idilli pihengetés, főzőcske, mert mi is kitettünk magunkért, rakott krumpli, húsleves, lecsós csirke, paprika örlemény nélkül... azt nem vittünk, chilit meg nem akartunk bele rakni. Csónakázás a tavon, hattyú alakú vízibicikliken, jégkása, millió ízben. Egyszerűen csodás volt. Még a fű is puhább, mezítláb is kipróbáltam. Zsenge és tömött, mint a moha. :) Meg is sirattak minket, na és mi is könnyeztünk, mikor eljöttünk, de egyszer vége mindennek. A második hét végén vissza indultunk Quitoba. Persze, hogy találtak olcsóbb taxit nekünk. Már csak 50 $ volt. :)
Ja és a lényeget elfejetettem. Ott mint tudjuk, februárban karnevál van. Az egész kontinensen. Mindenhol máshogyan ünneplik, náluk locsolkodnak. Utolsó este nagy vizitcsatát rendeztünk, mi, a vendégek és a vendéglátók ( a fiúk ). Mondanom sem kell, hogy csatlakozott a fél utca és minden csurom víz lett. Semmi extra, csak vödörből, locsolócsőből, lábasból, tálból locsoltuk egymást, de még a kamera is beázott! A játék öröme igazán szívderítő volt! Meg az is, hogy végre megtanultam rendesen táncolni. A lányok tanítgattak, ki is próbáltam a tudásom egy szombat estén. Belevetettük magunkat csapatostul az éjszakába. El kellett ott könyvelnem, hogy egy magyar diszkó kismiska ahhoz képest! Elegem volt a rumból, hát vodka narancsot kértem és közel fél óra múlva meg is kaptam! A drágák elmentek nekem venni narancslevet, mert az nem volt! Édesek! A vendégért mindent! Az éjszaka közepén! Hát én elküldtem volna magam a fenébe! :) Jól esett! (azért nem volt narancslé, mert többnyire söröznek, cubalibrét, meg wiskit isznak. Na meg kólát. ) Ettől aztán úgy elájultam, hogy már nem is érdekelt, mennyire le vagyok maradva tánctudásilag! Azok ott, született tehetségek! Egész éjszaka ropták! Na itt ismét volt egy kalandom a cipőmmel. Természetesen tűsarkú, amiben egyébként sem tudtam járni, de legalább mindenki feje felett elláttam. :) Aztán levettem. Mit tegyek, 170 centire nőttem. Nem olyan nagy ez, csak ők a kicsik. Nézőpont kérdése.
Aztán végül visszataxiztunk Quitoba február 10 környékén és a visszaúton a sors ismét elpártolt mellőlünk.
Kép: Ibarra látképe, távolban az Imbabura vulkán a felhők ölelésében
A cikket írta: Ailet
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: heleenke
Szia Ailet!
Persze, hogy olvasom, hiszen nagyon érdekel ez a távoli ország, ahol nem sok magyar ember fordult még meg. Talán egyszer én is elfogadom majd az ecuadori ismerőseim invitálását.
Puszi
heleenke
A táj gyönyörű, kedvesek az emberek, csak óvatosan, azért nem minden arany, ami fénylik. :) idegen hely, idegen szokások, de én jól éreztem magam.
Puszi
Ailet
Válasz erre: Ailet
Szia Heleenke!
A család nagyon kedves volt. Végtelenül bájosak. A papa egyfolytában azon háborgott, hogy nem tudok spanyolul, mert beszélgetni akart velem. :) Néhány közösen (4 fiuk és egy lányuk, egy menyük és két unokájuk töltötte ott ráérő idejét) elköltött ötórai tea alatt rengeteget trécseltünk. Kérdeztem. Anna meg próbált lépést tartani a fordítás terén. A statikus nyugalom ellenére én is sírva fakadtam az első hét végén, mert hiányzott a fiam. Nagyon. Így barátságot kötöttem a kis uncsival, a fiúval, mert én fiús anya vagyok... :) a kislány egy akaratos kis hercegnő volt. A fiú pedig a kicsi szívem csücske... :) Visítva nevetett, mert tönkre csiklandoztam mindig. :) Tündéri volt, szinte mesébe illő az egész. Nagy család... nekem ugye ez rettentő fura volt, de sokat nevettünk velük. Idilli, még a parázs viták ellenére is. Mert az ugye mindenhol van.
Köszönöm, hogy olvasod. :)
Pusz
Ailet
Persze, hogy olvasom, hiszen nagyon érdekel ez a távoli ország, ahol nem sok magyar ember fordult még meg. Talán egyszer én is elfogadom majd az ecuadori ismerőseim invitálását.
Puszi
heleenke
Válasz erre: heleenke
Szia Ailet!
Én is megérkeztem hozzád. Örülök, hogy ilyen rendes családhoz kerültetek. Valóban kedves, barátságos emberek az ecuadoriak. A kép megint nagyon szép Nagyon jó olvasni egy ilyen egzotikus utazás kalandjait.
Puszi
heleenke
A család nagyon kedves volt. Végtelenül bájosak. A papa egyfolytában azon háborgott, hogy nem tudok spanyolul, mert beszélgetni akart velem. :) Néhány közösen (4 fiuk és egy lányuk, egy menyük és két unokájuk töltötte ott ráérő idejét) elköltött ötórai tea alatt rengeteget trécseltünk. Kérdeztem. Anna meg próbált lépést tartani a fordítás terén. A statikus nyugalom ellenére én is sírva fakadtam az első hét végén, mert hiányzott a fiam. Nagyon. Így barátságot kötöttem a kis uncsival, a fiúval, mert én fiús anya vagyok... :) a kislány egy akaratos kis hercegnő volt. A fiú pedig a kicsi szívem csücske... :) Visítva nevetett, mert tönkre csiklandoztam mindig. :) Tündéri volt, szinte mesébe illő az egész. Nagy család... nekem ugye ez rettentő fura volt, de sokat nevettünk velük. Idilli, még a parázs viták ellenére is. Mert az ugye mindenhol van.
Köszönöm, hogy olvasod. :)
Pusz
Ailet
Én is megérkeztem hozzád. Örülök, hogy ilyen rendes családhoz kerültetek. Valóban kedves, barátságos emberek az ecuadoriak. A kép megint nagyon szép Nagyon jó olvasni egy ilyen egzotikus utazás kalandjait.
Puszi
heleenke
Szándékosan. Bár lenne mit kifigurázni, de mivel tényleg nagyon jól éreztem magam és mindent beragyogott a család kedvessége, úgy gondoltam ebben a részben érzékeltetem kissé azt a mindent eltöltő nyugalmat, amit ott átéltem.
Azért nem kell aggódni, jön még hideg zuhany :) Ez itt a vihar előtti csend, hogy úgy mondjam.
Üdv
Ailet
Megjöttem;-) Ez most olyan konszolidált kaland volt az előzőekhez képest.
Üdv,
Pinokkió