újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Irány Ecuador 7

Látogatók száma: 47

Quito-Atlanta-New York

Mielőtt folytatom, mindenképp meg kell néhány dolgot jegyeznem:

A szegénység ott egyértelmű, mégsem láttam egyetlen hajléktalant vagy kéregetőt. Lehet, hogy ők büszkébbek, mint az itteni koldulók, ezért ők ott, valamit mindig csinálnak. Pl. elemet, kínai cuccokat árulnak, cipőt tisztítanak, jégkását készítenek, mindegy, de mégis valamit tesznek azért a néhány dollárért, amit az ember odaad nekik. Persze van ott is bűnözés. Nem kevés. Mégis mosolyognak és érdeklődve fordulnak mások felé rászorultságuk ellenére. Sőt! Mivel 2010. január 12-én földrengés pusztított Haitin, Dél-Amerika északi részének elnökei egy gyors tárgyalást hoztak össze, akkor ott Quitoban. Láttuk őket kivonulni az "országházból" és minden szatyorról, hirdetőtábláról ez folyt le : fogadj örökbe haiti árvát! Van mit tanulnunk még...

Visszakanyarodva a történetemhez, Ecuadorban eltöltött utolsó nap furcsa találkozásnak lettem részese. A konyhába menet egy csapat fiúba botlottam. Főzőcskéztek. Ahogy láttam halat... meg rizst... az egyik fiú (Ariell névre hallgatott, olyan szöszi göndör szépfiú) barátságosan elhadart valamit nekem spanyolul, mire én kikiabáltam Annának. Ő a tolmács, beszélgessen vele ő. Addig csacsogtak, míg végül kiderült, hogy a fiúk Argentínából jöttek, Ariell apja olasz származású, így én is egészen jól elcsevegtem az apucival később, aztán a vicc kedvéért a szusit is megkóstoltuk, mert Ariell profi volt a főzésben, zsenge (úgy 18 lehetett) kora ellenére. Ez aztán a nemzetköziség! Argentin gyerekek, olasz apával szusiznak, néhány magyar nővel Ecuadorban. Már csak egy maori emberevő hiányzott. Nesze neked XXI. század! :)

Aztán a lerobbant bőröndjeinkkel ismét taxiba szálltunk és pislogva néztük az út mellett elszaladó modern városrészt! Ott nem jártunk. Mi tagadás meg voltam nélküle. Olyan itt is van, de igazi, hamisítatlan gyarmati stílus nincs. Jó volt ez így, valamint az a meglepetés, hogy az a taxis járt már Magyarországon és el is mondta a kötelező "szia, hogy vagy, szép ország" formulákat magyarul, mert magyar barátnője volt. Mire nem veszi rá az embert a szerelem! :)
Tehát kiautóztunk a reptérre, könnyekkel a szemünkben,bevonultunk, majd... a kasszához járulni, mert közel 40 dollárt kellett kifizetni fejenként, csak hogy kiutazhassunk. Nem vízum ez, csak reptér használati díj, amiről egyetlen fórumon sem ír senki egy szót sem. Gyűjtenek az új repülőtérre, ami nem a város közepén lesz. Remek.
Nos, a beszállásnál ismét át kellett élni a vetkőztetést, motozást, csomagvizsgálatot. Kétszer, mert nyilván nekünk el kellett menni még a wc-re indulás előtt. Annának elvették az öngyújtóját, másodszor csak a Tessalia nevű(legjobb márka kipróbáltan) bubimentes vizet. Senki sem háborgott kivéve egy amerikai nőt, aki szinte tajtékzott (ehhez nem kellett nyelvtudás), hogy milyen jogon matatnak és fogdossák őt, amikor HAZA megy a saját országába?
Ismét kaptunk fehér fecnit, amiről kiderült, hogy nem is jó, mert zöld kellett volna, amit leszállás után újra kitöltettek velünk a kedves tisztek. De a drága csini kis utaskísérő, az a finom lelkű dzsigoló külsejű, tincsenként zselézett hajú cicababa... (enyhén meleg) fiúcska, miután megadtuk szülőföldünk nevét, hozzánk vágott egy vízumkérelmet, amit EU-n kívülieknek kell kitölteni. Semmi baj, csak némi fennakadás, de időnk van bőven, csak 8 óra múlva indult a gépünk New Yorkba.
Bár már akkor ott Quitoban figyelmeztetett valaki, hogy figyeljük a kiírásokat, mert USA nem nagyon fogad és indít járatokat, hóakadály miatt, nekünk menni kellett.

Atlanta fogadott, érdeklődtünk a Deltánál, mi a helyzet New Yorkkal, azt mondták a JFK fogad és indít is, nyugi. Oké, az indulásig aludtunk kicsit, meg fincsi amcsi reggelit ettünk, sonkás tojás, meg kávé, aztán irány a dohányzó!!! Imádom Atlantát, ott vették a fáradtságot, hogy a reptérre zárt utasok nikotin szükségletétre odafigyeljenek! Mert hát emberi jogom gyilkolni önmagam, vagy nem? Az én döntésem és ebben nem tud megakadályozni senki. Fotocellás ajtó, elszívók, hogy a hajamat is levitte és már már az elégedettség érzése környékezett. Aztán ijedten néztük, hogy néhány órával az indulás előtt áttették a beszállókaput egy másik terminálba. Közben töröltek járatokat, de nem a miénket. Bumm, rohanás. Rutinosak voltunk, már megtanultunk tájékozódni a reptereken :) gyakorlat teszi a mestert. Oda is értünk, de miért is ne, engem kiszedtek a sorból. Csomagvizsgálatra. A hölgy kedves volt, nem ijedt meg a nyelvbéli problémáktól, kapta a netet és a fordító progi segítségével elcsevegtünk. Eképpen: Kaja van? Kérdezte ő. Mire én hatodszorra is megráztam a fejem, mert annyira nem vagyok értetlen, már kérdezte szóban és én akkor is megráztam a fejem. Nem elégedett meg ennyivel. Újra a képernyőre mutogatott és én kijelentettem, NO! fejrázással kísérve. Végül szabadon eresztett miután alaposan végigstírölte a gyereknek vett buborékfújó inka szobromat. (természetesen meg is mutattam neki, hogyan kell használni :) Jót mosolyogtunk mind a ketten és a többi tiszt is körbeállt. Nem értem miért! Minek nekem nyelveket beszélni? Rajzolni és mutogatni remekül tudok.
Aztán be is vackoltuk magunkat a gépbe. Minden félelmünk ellenére könnyű utunk és landolásunk volt, bár a vízszintesen repülő hótól nem láttunk semmit New Yorkból az ablakon keresztül. A fehérség beborított mindent, a bőröndöket is, amit elkezdtek kipakolni és a sötét foltokat perceken belül belepte a hótakaró. Hurrá! Pfuj hó!
Végre engedtek kiszállni, véletlenül én mentem elöl és egy vékonyka, magas fekete hm... göndör jószág, úgy négy méterről rám mosolygott és így köszöntött : Szia! Uram atyám, magyar szó, én vigyorogva ugrottam a nyakába, majd közölte, bocs, ennyit tud magyarul és a kezében tartott négy jegyet próbálta rámtukálni. Már nem volt haver. Félre húzódtunk és tüzetesen megvizsgáltuk a dátumokat. A kb. három óra múlva induló budapesti járatunk, majd csak két nap múlva esedékes. Basszus! Két napot kell itt dekkolnunk! Shisa hisztizett, mert pont azért időzítettünk így, mert Valentin napi buliba volt hivatalos 14-én. Azt már így is úgy is bukta. Mindannyiunk arcára fagyott egy hosszú-hosszú pillanatra a mosoly. Átfutott a fejemen, hogy mennyi pénz csörög a zsebemben és elborzadtam. Úgy 2 dollár apróban.
Na és most? Hogyan tovább? Megjegyzem, hogy ezután gyors kalkulációt végeztünk, négyünknél volt összesen 10 dollár + valahány cent, amit eltettünk arra az esetre, ha venni akarnánk itt valami kis emléktárgyat. A fekete fiú gyorsan lelépett és mi tétován tanácskoztunk, mi legyen. Irány a Delta! Ismét.

Kép: Shisa alszik Atlantában

A cikket írta: Ailet

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: heleenke

Nem irígyellek benneteket a 10 dollár költőpénzzel. Tudomásom szerint ilyenkor, ha az utas hibáján kívül történik a késedelmes utazás, akkor a légitársasgnak kötelessége az utasok ellátásáról, szállásáról gondoskodni.
No majd kiderül, hogy így volt-e.
Olvasom a folytatást.

Puszi

heleenke

Sajna vis major. Ahogy le is írtam, de azért volt némi lehetőség ott a 4. terminálban... :)
Köszönöm.

Aile
Nem irígyellek benneteket a 10 dollár költőpénzzel. Tudomásom szerint ilyenkor, ha az utas hibáján kívül történik a késedelmes utazás, akkor a légitársasgnak kötelessége az utasok ellátásáról, szállásáról gondoskodni.
No majd kiderül, hogy így volt-e.
Olvasom a folytatást.

Puszi

heleenke

megtekintés Válasz erre: Pinokkió

Bocsi -visszaolvasva-, kicsit nem úgy sült el, ahogy akartam (vagy úgy jött le, ahogy írtam...).
Persze, hogy van... Csak kellenek az erőt adó utazós cikkek;-)
(Én gondolkodtam, lehet olyan vagyok, aki legszívesebben felbérelne valakit, hogy menjen el helyette "Ecuadorba", fotózzon, filmezzen... és a végén a TV előtt megnézném?! Ááááá! Ne már!)
Üdv,
Pinokkió

Pedig az élmény nem olyan a tv előtt, mint életben. Én beleőrölnék, ha csak képeket nézhetnék... Ahogy a barátaim utazásait követem, egyre csak vágyom a világ összes csodáját látni. Bangkok, Srí Lanka, Egyiptom, Marokkó, Törökország... minden érdekel... Rió, amikor karneváloznak... hm.... fincsi!:)
Különbözőek vagyunk, nem baj ez, jó, hogy vannak olyanok, akiket érdeket a jó meleg szobából a tv előtt és vannak olyanok, akik örömmel vállalják akár a kellemetlenségeket is és neki vágnak!
A pudingot falni jó, nem csak dobozban nézni. :) Bár nem kell messzire menni... elővezetem a nyári kenuzásomat is nem sokára. :)

Ailet

megtekintés Válasz erre: Ailet

Hm... ez kissé rezignáltan hangzott... az én olvasatomban. :)
Nem gond, én sem vettem ezt máshogy akkor. Ijesztő volt, hidd el, de van élet a hattyú halála után. :)

Ailet

Bocsi -visszaolvasva-, kicsit nem úgy sült el, ahogy akartam (vagy úgy jött le, ahogy írtam...).
Persze, hogy van... Csak kellenek az erőt adó utazós cikkek;-)
(Én gondolkodtam, lehet olyan vagyok, aki legszívesebben felbérelne valakit, hogy menjen el helyette "Ecuadorba", fotózzon, filmezzen... és a végén a TV előtt megnézném?! Ááááá! Ne már!)
Üdv,
Pinokkió

megtekintés Válasz erre: Pinokkió

Akkor 0 szaldóra futottatok? Majdcsak lesz valahogy;-) Na írd és olvasom!
Üdv,
Pinokkió

Hm... ez kissé rezignáltan hangzott... az én olvasatomban. :)
Nem gond, én sem vettem ezt máshogy akkor. Ijesztő volt, hidd el, de van élet a hattyú halála után. :)

Ailet
Akkor 0 szaldóra futottatok? Majdcsak lesz valahogy;-) Na írd és olvasom!
Üdv,
Pinokkió
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: