Irány Ecuador 9
Látogatók száma: 42
New York-Budapest
Na persze, ha így ment volna, akkor ma nem írnék ennyit. A csap ismeretlen szerkezet, akár egy ufó. Hogyan kell használni? Hiába forgattuk, tekertük, az a tenyérnyi izé az istenért sem akart vizet adni! Már azt hittem Mózest kell hívni, hogy fakasszon a csapból valamit, de én nem adtam fel. Kisétáltam a folyosóra, megkerestem a fiút, aki segített felhozni a csomagot, berángattam a szobánkba, még beljebb a fürdőbe és a csapra böktem. Water! Parancsoltam neki és széttártam a kezem. Ő lágyan elmosolyodott és tenyérrel benyomta a tetejét és a víz sugárban ömlött belőle. Rávigyorogtam és azonnal megjutalmaztam Annával, mert spanyol volt a lelkem virága! Kituszkoltam a szobába és már ugrottam is a kádba.
Miközben levakartam magamról a szükségszálló emlékét, odakinn megbeszélgették a menüt. A szállónak nincs konyhája. A reggeli beletartozik a 120 dolcsiba. Vacsiról gondoskodjunk mi. Mert hát a dél már rég elmúlt mire le tudtunk telepedni az "osztályon aluli" szálláson. A "spanyolul nem beszélek csak értek" hölgy ezt mondta erre a helyre. Mi tagadás, nem volt épp 5 csillagos, de tiszta volt, folyó vízzel és még tévé is volt. Angol nyelvű adással. Zenét hallgattunk.
Miután Gá és én felújítottuk magunkat, lesasszéztunk keresni valami enni inni valót. A portán (nagy üvegfal választott el tőlük, hermetikusan) a hölgy megértett. Drink, Alkohol! :) kértem, ő meg a labirintusra mutatott(folyosó hátán folyosó). Cola, automata ott. Remek. Nincs alkohol!
Ekkor a lány, aki a transzferre várt a kanapén, mert ő is New Yorkban rekedt, felpattant. Angolul beszélt, de őt tökéletesen értettük, szlovén volt, nem anyanyelvi szinten rágta az angolt mint egyesek :), hát kristálytisztán beszélgettünk vele. Hívta is mindjárt a portást, mert a szobájába hagyott fél üveg Jack Danielst, hát mi hálásan elfogadtuk és megosztottuk egymással az élményeinket, míg várt. Ő egy ismerőséhez indult egyedül valahová, talán Chicagoba. Már nem emlékszem pontosan.
A szerzeményhez vettünk a gépből kólát és odafenn rendesen belazultunk tőle. Kínait rendeltünk, házhoz szállítással, az ajtóig jött a futár és jót ettünk, még szerencse sütit is kaptunk :) grátiszba. Végre normális ágyban aludhattunk, tele volt a hasunk és ez ott, ki is elégítette minden vágyunkat.
Másnap a reggeli : kávé, tej, kakaó szabadon választott, kissé másnapos péksüti és fánk minden mennyiségben és ízben. A szénhidrát szükségletem egy időre túlterhelődött. Na mindegy, viszont egy éjszaka alatt a kis előtér megváltozott. Minden zugból Valentin napi izék vigyorogtak rám. Február 14. A nagy nap, hogy hazajutunk. Késve. 2 napot.
A hó nem esett már, csak volt, tonnákban félresöpörve. Mi ugyan ki sem tettük a lábunkat a szállóból, bár azt mondta a kis spanyol, hogy kb 5 percre van egy benzinkút és ott aztán bármit vehetünk, mi maradtunk a jó meleg szobába. Másnap aztán tényleg szembesültünk vele, hogy egy köpésre voltak tőlünk a lakóházak, de persze ez már nem érdekelt. Viszont még maradt a wiskikólából és avval felszerelkezve léptünk be ismét a JFK-re. Elfogyott, mire indultunk. Egyenesben vagyunk! Végre haza megyünk! Feladtuk a csomagokat és maradék pénzünket el is vásároltuk a Duty Freeben, persze semmit sem kaptunk meg ott, hanem le kellett adni melyik járattal megyünk és majd beszállásnál a kezünkbe nyomták. A gépen magyar légikísérő is volt! Végre mindent értettünk, mert ez egy sima New York-Bp. járat. Megnyugodtunk, röpke 10 óra vagy valahogy így és otthon leszünk!
Meg is érkeztünk, minden baj nélkül, de azért a végére hoztam a formám, a taxis, amit ugye telefonon rendeltem, alaposan lecseszett, hogy milyen sokáig kellet várni ránk. Na nehogy már én legyek a hülye! Én fizetek, neked pszt! Ez az igazi magyar mentalitás! :) Becsukott szemmel tudtam, hogy itthon vagyok végre! Ezt ismerem, ismerjük, mert a taxis nagy úr! Meg a portás. Magyarországon. Nálunk. :)
Rövidke :) kis történetem ennyi volt, élménydús és tanulságos. Maga az utazás örök emlék, meg a távoli táj és kultúra is, bár az kissé eltörpül a viszontagságok mellett. A sors néha velünk volt, néha ellenünk, de akkor is megérte. Szegény kicsi fiam a nyakamba ugrott, amikor meglátott és én sírva fakadtam. Jó volt itthon, bármilyen is. Hiányzott, de bármikor útra kelnék ismét, szinte bárhová. Nem riasztott el a sok kellemetlenség. Kalandvágyó lelkem nem tört meg. :) Csak kell az a nyelv. Minden sokkal egyszerűbb lett volna. Például az anyázás. :)
Kalandra fel!
Kép: az osztályon aluli szállás (nagy dög autókkal a parkolóban)
A cikket írta: Ailet
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szia Ailet!
Tetszett az utazásod története. Sajnálom, hogy ilyen nehézségekkel lett tarkítva, de ezek által vált kalandossá, felejthetetlenné. Én jól szórakoztam olvasás közben, amit másoknak is jószívvel ajánlok!
Puszi
heleenke
Pusz
Ailet
Tetszett az utazásod története. Sajnálom, hogy ilyen nehézségekkel lett tarkítva, de ezek által vált kalandossá, felejthetetlenné. Én jól szórakoztam olvasás közben, amit másoknak is jószívvel ajánlok!
Puszi
heleenke
Szia Ailet!
Végigolvastam. Az én álláspontomat már kifejtettem, de azt, hogy azokat az embereket, akik így belevágnak a vakvilágba, mennyire tisztelem, még nem mondtam talán...
Tiszteletem;-)
Pinokkió
Nekem elég, ha jól szórakoztál, csak azért vetettem képernyőre az élményeimet, hogy mások is velem derüljenek a botlásokon.
Egyébként köszönöm, hogy olvastál. :) Talán kedvet kapsz te is az utazáshoz, még ha a magad "túlszervezős" módján is. Örök élmény.
Csak lazán! ;-)
Ailet
Végigolvastam. Az én álláspontomat már kifejtettem, de azt, hogy azokat az embereket, akik így belevágnak a vakvilágba, mennyire tisztelem, még nem mondtam talán...
Tiszteletem;-)
Pinokkió