Kenuzni jó! 1
Látogatók száma: 44
Ipoly
Az idei nyár bővelkedett kalandokban. Életemben először kenuztam a Dunán gyermekemmel együtt (meg egyáltalán). A 4 napos túrát az Ipolyon kezdtük, fentről Ipolytarnócról indultunk, aztán le egészen a Megyeri hídig.
Tulajdonképpen ez egyfajta csapatépítő progi volt, amit nagylelkűen bevállaltam, mert én olyan rendes vagyok, hogy csak na! :)
A gyermekemnek ugye volt egy apja, aki cirka 10 hónapot bírt együtt élni újszülöttjével, aztán elköltözött egy másikhoz. Új szerelem és néhány év múlva jött az új poronty. Kislány. Na azóta nem látta idősebb gyermekét sem ünnep, sem hétköznapokon. (mintegy két utcára lakott tőle egész végig, de ne firtassuk miért)Aztán eljött a tavalyi év és szembe köszönt nála a vég, azaz az asszony lelépett és ő világgá kürtölte, hogy micsoda mérhetetlen fájdalom ez, ráadásul a kislányt most ő egyedül neveli!
Óh szegény. Nos, én, a volt feleségi titulussal megáldva, s fia anyjaként nem szégyelltem a szemébe nézni, ám ő bátran lehajtotta a fejét. Egy egész picit.
Nem vagyok bosszúálló, csak kicsit makacs, leszögeztem, hajlandó vagyok az elvesztegetett éveket valamilyen módon egálba hozni a gyereknél. Mivel egyáltalán nem ismeri fiát, felajánlottam továbbá, hogy némi felügyelet mellett megismertetem őt és a kislányt a nagy tesóval.
Fiam imádja az apját és a húgát, bár percenként összevesznek a testvérével. Egyik sem egy gyenge személyiség. Egy oroszlán és egy skorpió együtt... hát nem a legjobb tesók.
Ennyit az előzményről tömören.
Szóval közösen tönkretett házasság ( úgy 8 évi együttélés, majd még ennyi távol élés ) után igyekeztünk megtalálni a hangot. Én szokásomhoz híven lazán vettem, mert baromira hidegen hagy, mi van vele, de ő tényleg komolyan vette és ez elégedettséggel töltött el. Haladás. Felnőtt végre, vagy mi...
Első nap: Az éjszakát fenn az Ipoly mellett töltöttük, autóval mentünk fel odáig délután, aztán ismerkedett a kis csapat. Összesen 9 fő, ebből egy a kísérő sofőr. Sátorban aludtunk, én a fiammal, exem a lányával külön. A néhány héttel ezelőtti próbasátorozáson kidöglöttem, mint a kutya a kialvatlanságtól, tehát most okosabb voltam, a tábor szélén vertem sátrat. Könnyű volt. Feldobom a cuccot, az kinyílik és csak rögzítem. Ennél bonyolultabbat nem vállaltam. Utálom ha melóznom kell a magán szféráért. Elégedett is voltam. Majd a vacsorában segédkeztem a túravezetőnek (mert én voltam az egyetlen nő, persze a kislányon kívül). Egye fene, fejet hajtok a sztereotípiák előtt de a mosogatást nem vállaltam, otthon sem igazán az erősségem. Utálom. És még a mosogató gépet sem tudtam a zsákomba beszuszakolni.
Eközben a fiúk (3 db, úgy 12 éves gyerek) megfürödtek a folyócskában, nagyot pancsoltak, persze a kicsi lány naná, hogy ott sertepertélt a parton és még véletlenül sem fogadott szót nekünk. Kb. háromszor mondtuk el fejenként neki, hogy ne menjen közel a vízhez, mert mély, legalább is neki, de ő csak ment. Persze, hogy belecsúszott. Lemerült egészen és én azt hittem infarktust kapok. Szerencsére a fiúk ott voltak és kituszkolták a partra a gyereket. A leányzó vadul visított úgy fél óráig, miközben az apja átöltöztette.
A nagy ijedelemre, a fiam, aki még most tanul úszni, nagy mellénnyel közölte, ő bizony a víz közelébe nem megy inkább fára mászik! Én meg leöblítettem egy pohár borral az infarktust.
Jézus! Isten! Jól indul az utazás!
Reméltem azon az estén több támadás nem éri az idegeimet! A gyerekeink vízipisztolyozni kezdtek, na és ki ment a vízhez a vödörrel? Persze, hogy én, aki nem látja el a pasikat, ne dumáljon. Köszi. Legalább lekötötte a gyerekeket.
A kislány nem egy szívbajos! Alig néhány óra múlva simán beült a nagy fiúk mellé a kenuba, hogy csónakázzanak kicsit a láthatáron. Alacsony volt a vízállás, a nagyobb fiúknak leért a lába, meg mellényt is kapott a kislány. ( A fiamat nem tudtam rávenni a csónakázásra, még mellényben sem. Óvatos gyerek. Hála istennek!) Minden gond nélkül meg is jöttek. Panni, a kislány rettentően élvezte, azonnal menni akart még egy kört. Azt hiszem minden kalandvágy az apjukról Pannira hagyományozódott, míg a fiamra anyám megfontoltsága.
Vacsi után egy ideig dumcsiztunk, aztán döbbentem rá, hogy mindenki oda cuccolt, ahol az én sátram volt. Remek. Egyik oldalról a mai fiatalság kellemes hangvételű csevejét hallgattam a bélműködésük problémáiról, másik oldalról pedig égzengő horkolást. Ráadásul lejtett a talaj. Semmi gond, holnap megvárom míg mindenki leveri a sártat és én csak utána fogom feldobni!!! Vicsorogva fordultam meg, hogy a fejem legyen fent, kemény volt a föld, azaz a vastag polifon, nem is csoda, én akár a csecsemők úgy alszom, egyetlen pózban egész éjszaka. Most nem. Miután lezsibbadt az egyik oldalam kénytelen voltam megfordulni. Miért vagyok én ennyire szerencsétlen? Miért nem tudok forgolódni álmomban és miért nem hoztam füldugót? Visítani szerettem volna, de végül mégis csak sikerült úgy hajnal felé elaludnom két félbehagyott horkolás közepette.
Úgy látom, ebből is több részes sztori lesz, hát folyt. köv.
Kép: internet
A cikket írta: Ailet
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szia Ailet!
Jól indul a történet! A kicsi fiad lesz majd még bátrabb is, akkor majd aggódhatsz miatta. Az ilyenfajta sátorozásban nekem is volt már részem valamikor régen, de ma már nem szívesen vállalnám be, mert utálom a szúnyogokat és a kényelmetlenséget. Olvasom tovább.
Puszi
heleenke
Az volt a szerencsénk, hogy idén valamiért nem voltak szúnyogok. Hidd el utálom én is a vérszívókat. A kényelmetlenség meg áthidalható egy kis kreativitással. :)
Puszi
Ailet
Jól indul a történet! A kicsi fiad lesz majd még bátrabb is, akkor majd aggódhatsz miatta. Az ilyenfajta sátorozásban nekem is volt már részem valamikor régen, de ma már nem szívesen vállalnám be, mert utálom a szúnyogokat és a kényelmetlenséget. Olvasom tovább.
Puszi
heleenke
Jól kezdődik! A fiad hasonlít rám. Bár én tudok úszni, de én meg fára nem mászok! (Akkor mégsem?!) Majd olvasom tovább...
Üdv,
Pinokkió
Köszi, hogy olvasod!
Ailet
Üdv,
Pinokkió
Kíváncsian várom a folytatást!
Üdv: Petra
Csak két részes, holnap jön a második. :)
Üdv: Aile
Üdv: Petra