Apámnak

Látogatók száma: 39

Apám emlékére, aki 1911-ben született.

Apám, most lennél százéves,
Alacsony termetű, szláv fiú.
Neved semmiről sem híres,
S elszállt feletted két háború.

Életem végéig őrizlek,
Itt vagy köröttem könyveidben,
Mikor egyet kezembe veszek,
Már rögtön te jársz az eszemben.

Felrémlik, amiket meséltél,
Próbálom szavakba önteni,
Hogy elmondhassam, hogyan éltél,
Mi volt benned, ami isteni.

Először áldozat voltál,
Egy kisgyermek, hazáját vesztett;
Magyarrá nem vált szláv család,
Lakhelye kies Erzsébet lett.

Itt jártál a polgáriba,
És lettél okos, ügyes kamasz,
Itt kísértél egy lányt a bálba
És loptál csókot a fák alatt.

Kőfaragónak tanultál,
Munkát mégis egy szabó adott.
Sok éven át kifutója voltál,
Amíg ő hordta a csillagot…

Téged behívtak munkára,
De idegenként nem a frontra,
Hanem Weiss Manfréd gyárába,
Felkerültél egy híddarura.

Véget ért aztán a háború,
Orosz elvtárs, német úr helyett,
De a te szíved nem szomorú,
Mert megismerted a szerelmet.

Vagy ez csak a béke mámora?
Tévedés lett volna az egész?
Hull rád vádló szavak zápora,
Itt nem szív kell, hanem józanész.

Válás feleségtől és gyártól,
S röpke agronómusság után,
Hír jött egy régi jó baráttól:
Kőfaragó lehetsz, igazán.

Itt dolgoztál aztán nyugdíjig,
De közben lett új feleséged,
És két lányod, akik mindvégig
Próbálták szebbé tenni élted.

Tán sikerült, hisz mosolyogtál
Összes fájdalmad ellenére,
Minden pillanatban „ott” voltál,
Ha más nem, egy vicc erejére.

Huszonöt éve nem vagy velem,
Hófehér hajú, öregfiú,
Nincs másom, csak a sok emlékem,
De szívemen nincsen semmi bú.

Tudom, hogy egyszer találkozunk,
Leülünk nagyot beszélgetni,
Majd jókat sírunk és kacagunk,
S nem fogjuk egymást elengedni.

2011. július