Black Ice: A boldogság kóróival

Látogatók száma: 36

Elsötétülő világ remeg már méhibe,
lávaként elfolyó, tüzes pokol felett.
Fentről kezek húznak a fények felé,
ébredésig ordítók, a lélegzetvételek!

Szerelemre nyüszítve felsírtam élve,
éjjel málló falra, vérrel írtam neved.
Imáimba suttoglak kínjaim feszítve,
elharapott ajkam, csóktalan meder!

Átkozott érzelmek vermében vernek,
rózsaszín felhőből, köddé váltó jelek.
Tépjél még belőlem élet elve tekerve,
elrágott köldökzsinór, a létezés lelve!

Született bűnös vagyok megítélhettek,
itt élhettek, de soha el nem ítélhettek.
Szerelem dobbanón a robbanó lelkem,
leomló testburok, nélküled nincstelen!

Már megbocsáss kedves percet kérek,
öröklétet együtt, melleden jelen piheg.
Szerteszét hullt darabjaim megkeresd,
áss magadba ma, amit elvetsz szeresd!

Istenhez minduntalan csak gőgicsélek,
értelmetlen zajom, ha nem veled élek.
Boldogság kóróival eltűnő enyészeten,
vakon szeretlek, süket szent végzetem!