Black Ice : A kert

Látogatók száma: 42

Létezik egy kert, ahol a lelkünk magvető,
érzések bársonyútja által odaát fellelhető.
Ott mindennap kinyílik, egy csodás virág,
könnyekkel táplálja földjét, eme nagyvilág.
Vörös krizantém előtt, strázsáló kardvirág,
délcegen áll, úri kegy, vesszőhüvelybe zárt.
Elcsodálkozám beszélnek, mégis meglepő,
virágnyelven szólj szívből s tisztán érthető.
Gyermekláncfű zsivajra, magyaltól mosoly,
ha ők elmozognak talán az ösvényem forog.
Gyöngyvirág szemérmes s pirulva néz reám,
pitypalattytenger egy hídig, ballagok tovább.
Illatfelhőben szédülve én, szegfűk, jázminok,
színkavalkádban magnólia, lótusz, is ragyog.
Féltérdre ereszkedem előtted, fekete orchidea,
örömkönnyekkel öntözve, nekem idea innata.
Nefelejcs intelme, a rózsák tövise szúr mélyen,
menj mégis tüske nélkül, szeretve nem feledve.
Így ébredvén önmagammal, borvirágos arccal,
ablakon téli este látva, minden csupa jégvirág.
Gyengéden rájuk lehelve, neked szívet rajzolok,
bújok én még mint hóvirág, ha múlnak fagyok.