Black Ice:Belsőfény

Látogatók száma: 56

Black Ice: Belsőfény

Ragyogjál ó fénylő csillag, lelkem egén vezérelj,
sok testvéred kialudt már és alá hullt a vezérel.
Sötétben, árnyék nélkül, ingoványban oly nehéz,
dagonyázót kirántani nem elég csak pusztakéz.
Mosolyogva ficánkol, de egyre jobban elsüllyed,
életsúlyán sokkolóan int búcsút a törtüleptünet.

Rád tekintek fel magasra, tekintettel rád vagyok,
fényed látva lehetséges réges-rég nem is vagy ott.
Hozzám jöjj, kérve kérlek, legyél hulló csillagom,
ekkor tudom kívánhatom poklomat én itt hagyom.
Problémám annyi most, mivel lelkem szembesül,
nem szabadna elmondani mert akkor nem teljesül.

Ezért inkább nem kívánok, soha, semmit, senkitől,
születhetnek csillagok nem kell több lelki-fényi tőr.
Káprázatos ragyogásuk mulandó, homályba vész,
feketeként magam szívóm a fényigényességi részt.
Eltűntek már sikerrel, sok sárga s vörös csillagok,
fel se tűnik, éppen én, meteoritdarabkát rugdosok.

Napra nézz, ne rám, hiszen legközelebbi csillag ő,
éltetőnk tudom, amíg nem gyilkosunk még menő.
Bennem fény ragyog, mit nem adhatnak meg ők,
Ő fent a lelki-égen, szeretet, béke, áldás-által erő.
Vagyok általa az úton, sötétben végig hisz láthatok,
céljáért én az árnyékvilágban is lángolva porladok.